Asva.info

Nem elég az IP cím az azonosításhoz

A számítógépek ip-címe nem egyenlő a személlyel, aki a gépet illegális fájlmegosztásra használja – állapította meg egy perben a bíróság, amelyben 100 ezer felhasználót vádolt meg, egy felnőtt filmeket forgalmazó cég.

A megvádolt felhasználók mindegyike amerikai, a per is ott zajlik. Ha az ítéletből precedens lenne, az nagy lökést adhatna több hasonló pernek is. A fájlcserélők elleni vádak ugyanis általában azon alapulnak, hogy a felhasználó által fizetett internet előfizetéshez kötődik egy bizonyos ip-cím (gyakran csak egy bizonyos időre, ha dinamikus kiosztásról van szó), amelyhez tartozó előfizetési adatokat az internet szolgáltató a hatóságok kérésére kiadja.

A bíróság szerint azonban az ip-cím nem azonosítja egyértelműen az elkövető személyét – és csupán ezek alapján nem is lehet vádat emelni -, ráadásul az olyan kínos ügyekben, amikor pornó letöltéssel vádolják meg a felhasználókat, nem is éppen szerencsés.

A bíró többek között azzal a példával indokolta döntését, amikor az FBI egy internetes gyerekpornóhálózat után nyomozott, és több ártatlan lakását is lerohanták. Ezeknek a felhasználóknak az internet-hozzáférését lopták el / használták a pedofilok, hogy saját személyazonosságukat elfedjék. A jogsértés elkövetője ugyanis lehet az adott ip-címhez tartozó valós előfizető, lehet egy családtagja, vagy barátja, aki a lakásán járt. De éppen úgy lehetett olyan valaki, aki kihasználta az “áldozat” vezeték nélküli internetének gyengeségét.

A szakértők szerint azonban kicsi a valószínűsége, hogy az ítéletből precedens lesz, hiszen ekkor gyakorlatilag az összes fájlcserélők ellen folyamatban lévő pert lezárhatnák a felhasználók javára, illetve lehetetlenné tenné a jövőben az illegális letöltések miatti vádemelést.

(via index,hu, torrentfreak)

Exit mobile version