Asva.info

Svédországban működik az IPRED

Biztosan sokan emlékeznek arra, hogy Svédországban idén bevezettek egy olyan törvényt, amivel a jogvédőknek sokkal könnyebb, hogy megszerezzék áldozatuk személyes adatait. Erre láthatunk egy újabb példát.

Még nyáron négy filmóriás kérvényezte a svéd bíróságot, hogy egy ISP-t kényszerítsenek rá, hogy kiadja egy ügyfele adatait. Tették mindezt az IPRED-nek becézett törvény értelmében, amely amit előbb említettük, jelentősen megkönnyíti a jog és érdekvédőknek, hogy a szerzői jogsértés gyanújába került emberek adataihoz hozzájussanak.

A négy filmes vállalat a Svensk Filmindustri, a Pan Vision, a Filmlance és a Yellow Bird az Antipiratbyrån (APB) segítségével kérte a svéd bíróságot arra, hogy a TeliaSonera szolgáltatót kötelezze, hogy az általa hostigolt Swetorrents BitTorrent tracker gazdáinak adatait átadja.

A képviselő elmondta, hogy a Swetorrents-en rengeteg szerzői jog védelme alatt álló film található, és szokszor olyan filmek is elérhetőek, amelyek még meg sem jelentek, ezzel pedig szerinte jelentős mértékben károsították a filmes szakmát.

A Södörtön kerület bíróság ma bejelentette döntését: a TeliaSonera ISP vagy kiadja a kért adatokat, vagy jókora bírságra – 100 ezer dollár – számíthat. Azt a védekezést, miszerint a Swetorrents egy zárt, privát oldal, nem fogadták el, mivel szerintük a 20 ezres tagsággal bíró tracker nem tekinthető magánoldalnak.

A Teliasonera jelezte, hogy harcolni fog az ügyfelei jogaiért, így nagyon nagy a valószínűsége a fellebbezésnek, már ha megoldható. Persze még ez sem tiszta teljesen, és az sem, hogy a szolgáltató által átadott adatok valójában a Swetorrents-hez vezetnének.

A BitTorrent oldal publikus IP címe mindenesetre már nem is a TeliaSondera hálózatában található, hanem egy másik svéd ISP-nél, a PRQ-nál.

(via torrentfreak)

Exit mobile version