Asva.info

Tilos a nyitott wifi!

A fájlcserélőknek eddig többször egérutat jelentett a “nyitott wifi”. Több olyan ítélet is született, amikor a felhasználót, aki wifi hálózatot üzemeltett otthon, felmentették olyan indokkal, hogy nem bizonyítható, hogy a jogsértéseket ő követte el. Az angol Karoo internetszolgáltató ügyfeleinek viszont nincs erre lehetősége.

Nyitva felejtett wifi-t itthon is könnyen találhatunk, van aki egyszerűen nem akar foglalkozni a beállításokkal, hazaviszi a routert, összedugja és használja. Van aki a bonyolultság miatt nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal. Viszont vannak olyan felhasználók, akik szándékosan osztják meg internetüket másokkal, ilyen például az itthon is ismert FON közösség.

A szerzői jogsértéses esetekben elfogadhatónak tartják a nyitott wifi routert. Számos esetben előfordult már, hogy a vádlott azzal érvelt, hogy valaki más használta a hálózatot, nem pedig ő. És mivel bárki használhatta a hálózatot, nehéz – gyk. lehetelen – bizonyítani, hogy az adott pillanatban ki használta a hálózatot.

Nem minden internetszolgáltató örül annak, ha az ügyfelei nyitott wifi-t üzemeltetnek, sőt vannak, akik egyszerűen letiltják az ilyen userek internethozzáférését. Ilyen  az angol Karoo is, aki a közreadott pdf-ben nyíltan beszél erről:

“We shall be entitled to terminate the Service immediately if We discover that you have permitted (whether knowingly or not) a third party (or third parties) to access the Service using a wireless connection over Your Communications Line.”

Jó kérdés, hogy az ISP-nek van-e joga ezt eldönteni. A Karoo nem hagy döntési jogot a felhasználóinak, és egyszerűen megtiltotta nekik, hogy nem biztonságos vagy publikus FON wifi routert üzemeltessenek a végponton. Aki tehát nem ért a routerek biztonságos bekonfiguráláshoz, az hamarosan elveszítheti a internethozzáférését.

Hazánkban is meglehetősen sok nyitott wifi hálózat van. Aki járt már wifi-s eszközzel egy nagyobb városban, az tapasztalhatta, hogy jelentős számmal találhatóak “default” beállítású AP -k. Erről legegyszerűbb módon pl a WifiTérkép.hu-n tudunk tájékozódni. Ezen felül a FON világméretű hálózata itthon is képviselteti magát.

(via torrnetfreak)

Exit mobile version