Asva.info

Véget ért a LimeWire per

Hosszú – egészen pontosan 5 éves – jogi procedúra után egyezséggel zárult a LimeWire szolgáltatást üzemeltető cég, és a lemezkiadók pere. A cég több mint 100 milliós kártérítést fizet a kiadóknak, ami nem is olyan rossz, a korábbi számokhoz képest.

Az egész történet még 2006-ban kezdődött, amikor a RIAA (az amerikai lemezkiadókat tömörítő szervezet) beperelte a LimeWire LLC-t, illetve vezetőit, mondván, hogy a cég jogvédelem alatt álló zenék terjesztésével több mint 1 milliárdos kárt okozott a lemezkiadóknak.

A bíróság még tavaly kimondta mind a cég, mind a vezető Mike Gorton felelősségét. A cég a programban található hirdetésekből állt, ráadásul nem is rosszan, bevétele évről évre nőtt. A hálózaton forgalmazott tartalom nagy része viszont természetesen illegális forrásból származott.

A LimeWire volt az egyik utolsó nagy név az interneten, aki saját hálózatával és a programjával működni tudott a világhálón. A korábbi konkurenciák, vagy “társak” (Napster, Kazaa, Grokster) már mind elestek a pereskedésben, illetve megpróbáltak legális úton tovább lavírozni.

A cég végül peren kívül meg tudott egyezni a lemezkiadókkal, és 105 milliós kártérítést fizetett. A RIAA elnöke – Mitch Bainwool – szerint ezzel a döntéssel az egész zenei közösségnek van oka az ünneplésre.

(via hwsw)

Exit mobile version