Asva.info

Folytatódik a CinemaStore rendőrségi ügye? – Frissítve!

Egy nagyon meglepő levelet juttatott el egy olvasónk a szerkesztőségbe. Az email feladója egy volt CinemaStore adminisztrátor, aki egy rendőrségi idézést kapott a napokban. Hazánkban tehát úgy tűnik, az utóbbi időkben jelentős erőkkel fókuszálnak a netes ügyek felderítésére.

Az egész ügy még tavaly szeptemberben kezdődött. Akkor jött a nagy hír, hogy a Cinemastore-t (ami akkor a vezető “csak filmes” BitTorrent tracker volt Magyarországon) lefoglalták. A hír ráadásul nem pletyka szintű volt, magán az oldalon volt olvasható – bár a korábbi kétes ügyek miatt sokan elsőre mégsem hitték el. Kaptunk végül hivatalos papírokat, amelyeket láttán már majdnem mindenki elhitte, hogy valóban lefoglalták a gépet, nem pedig csak Zool játszik a néppel.

Év vége felé az oldal már ismét ment, de csak félig. Bejelentkezni lehetett, de torrentek nem voltak, és le / fel töltés sem működött. A CinemaStore ekkor még úgy tűnt, visszatér, biztonsági mentés láthatóan volt. Mégsem történt meg, maga a tracker már soha nem lett felélesztve, és a tulaj is másfajta filmletöltő oldalt indított – amely még most is megy.

Itt tartunk tehát most, a botrány már lassan elcsendesült volna az egykor szebb napokat megélt tracker körül, de mégsem. A volt adminisztrátor pár napja keresett meg bennünket, hogy elmondja, nagyon meglepődött, amikor kézhez kapta a rendőrségi kihallgatásról szóló behívóját.

Nemcsak azért csodálkozott el, hogy miért fél évvel az eset után keresték fel, hanem azért is, hogy honnan tudják a címét, nevét. Adódna a válasz, hogy a rendőrség hozzáfér az internetszolgáltatók adatbázisához (illetve ki tudja kérni, és azok ki is adják), de ezt a verziót azzal tudjuk cáfolni, hogy emberünk rendszeresen NAT mögül ment fel a világhálóra. Így esetleg az előfizető nevét és címét tudhatták volna meg, de ez a személy egyik helyen sem ő. Második dolog amire én is gondoltam, az a nick, email cím. Válaszlevelében ezt is cáfolta, és igaz ami igaz, én sem jutottam sokra az email címmel és nickkel (gyk. nem ad találatot rá a google).

Harmadik lehetséges opció az emberi tényező, és levélírónk is ezt tartja a legelképzelhetőbbnek. Valaki, vagy valakik valószínűleg kiadták a nevét, címét egy korábbi kihallgatás során a jobb sors reményében.

És hogy nem ő az egyetlen ember, akivel foglalkoznak, azt onnan tudjuk, hogy sikerült kapcsolatba lépni egy korábbi CinemaStore feltöltővel, akit már korábban kihallgattak. Ő egyébként a CinemaStore saját (feltöltési) toplistájának második tagja. Az illetőt mellesleg 4 rendbeli szerzői jogsértéssel, és 55 ezer forint károkozással vádolják, ami valljuk be, egy toplistás uploader esetében igen kedvező. Folytatás, és több információ jövő hét közepén várható.

(via Spectator)

Frissítve: pontosított és kiegészítő információk erre találhatóak.

Exit mobile version