A 2 millió dolláros büntetés, melyet Jamie Thomas-Rasset-re róttak ki 24 dal letöltéséért, nem tesz túl jót a zeneipar imidzsének. Így véli legalábbis pár zenész – köztük Moby és Radiohead is, ők ugyanis szégyenkeznek amiatt, hogy hova jutott a zenei… Continue Reading →
Egy olvasónk hívta fel a figyelmet emailben a Filmklik blogra, mely több érdekes, filmes és egyben szerzői jogokat is érintő témával foglalkozik. A legutóbbi hírük, hogy ingyen és legálisan megnézhetünk pár filmet.
A párt Facebook közösségi oldalon létrehozott profiljában nyilvánosságra hozott információk szerint az alapítók pénteken útjára indítanák a piratskastrana.sk weboldalt, melyen jelenleg már készen áll a publikációs rendszer. – írja a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.
Brazíliában igazi botrány tört ki, miután a fájlcsere ellen kardoskodó Eduardo Azeredo brazil szenátorról kiderült, hogy bizony ő sem ártatlan, és igazi bele való internet kalóz ő is.
A tegnap esti várakozások után már tudni, a svéd Kalózpárt sikeresen szerepelt a 2009-es EP választásokon.
Egy újabb zenekar tette ingyenesen elérhetővé legújabb albumát. A Rózsaszín Pittbull A [R]evulóció című albumát tette fel az internetre, ráadásul meglepően jó minőségben.
© 2026 Asva.info — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
Utolsó hozzászólások