Eddig a spanyol internetezők és torrentoldalak viszonylagos nyugalomban nézték azt, ahogy Európa más országaiban – leginkább Franciaországban – szinte üldözik a torrentezőket. Ennek vetett véget a parlament a napokban egy huszárvágással.
Egy kedves olvasónk küldte el hozzánk azt a levelet, amelyet a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért – jutatott el az ELTE vezetőihez. A levelet aztán az Informatikai Kar minden hallgatója megkapta.
A BREIN kalózellenes szervezet a napokban jelentette be, hogy egy újabb jelentős warez ftp-t sikerült lekapcsolniuk, a Swan-t. A site, amely korábban ATS néven is működött, a warez piramis tetején helyezkedett el, több mint 10 szerverrel és 220 terabyte adattal.
Közel 6 millió forint megfizetésére büntették a Nokiát, amiért az nem fizetett jogdíjat a telefonjaival együtt szállított memóriakártyák után. A céget az Artisjus perelte be 2008-ban és elég pofátlan volt ahhoz, hogy követelését a telefonok szabadon felhasználható háttértárra is kiterjessze.
A TorrentFreak információi szerint a svéd rendőrség egy jelentős méretű topsite-ot, név szerint a Devil-t kapcsolta le a napokban. Az intézkedések két másik site-ot is érintettek. Az ftp összkapacitása a 200 terabyte-ot is meghaladta. A Devil a warez piramis csúcsán… Continue Reading →
Lényegében nem lett áttörés és fordulat a Pirate Bay ügyében a svéd bíróságon. Az elsőfokú tárgyaláson tavaly több millió koronás pénzbírságot és egy éves börtönbüntetést szabtak ki a négy “feltételezhető” üzemeltetőre. A másodokú tárgyalás csak ezeket az arányokat módosította, továbbra… Continue Reading →
© 2026 Asva.info — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
Utolsó hozzászólások