A BREIN kalózellenes szervezet a napokban jelentette be, hogy egy újabb jelentős warez ftp-t sikerült lekapcsolniuk, a Swan-t. A site, amely korábban ATS néven is működött, a warez piramis tetején helyezkedett el, több mint 10 szerverrel és 220 terabyte adattal.

A site a hírek szerint jelentős scene release csoportokkal volt kapcsolatban és jól ismert privát BitTorrent oldalaknak is volt “belépője” az ftp-re. A jelenlegi információk szerint eddig egyetlen személyt sem hoztak kapcsolatba az oldallal.

A BREIN általában értesíti az érintett internet-szolgáltatókat, hogy a gyanú szerint illegális tevékenységet folytatnak a hálózatán. Ekkor – akár a hivatalos hatóságok bevonása nélkül – az ISP dönthet, hogy nem foglalkozik a dologgal, vagy egyszerűen kihúzza a netet a gépek alól. Ha most is így történt, nem elképzelhetetlen, hogy a Swan pár hónappal később máshol, más néven, de újraéled – ahogy az már többször történ a BREIN által elnémított oldalak esetében.

Tim Kuik, a BREIN feje azonban érdekes kijelentést tett; a Swan szerverei állítólag náluk vannak már. Ez már csak azért is érdekes, mert a BREIN-nek nincsen joga arra, hogy csak úgy önállóan lefoglaljanak szervereket, illetve az internetszolgáltatók sem szokták kiadni az ügyfeleik adatait, szervereit hivatalos hatósági felszólítás nélkül.

A Swan hosting szolgáltatója elmondta, hogy ők boldogok, hogy együtt tudnak működni egy olyan partnerrel, mint a BREIN, és hogy nem tűrnek ilyen fajta forgalmat a hálózatukon. A BREIN állítólag egyértelmű bizonyítékot nyújtott át a szolgáltatónak, aki ezután azonnal úgy döntött, hogy együttműködik a kalóz-ellenes szervezettel.

fuckme

Ahogy az lenni szokott, a scene rögtön reagált egy scenenotice (SWAN_AKA_ATS_BUSTED_SCENEWARNING-FUCKSAKE) formájában az ügyre, amiben arra hívják fel a többi siteop figyelmét, hogy töröljék a szervereikről a Swan tagjait és gazdáját. A Swan vezetője – MrTB – válaszolt a noticera (Response.From.MrTB-2011-PEACEOUT). Elmondása szerint a “bust” egy szélhámos tag miatt volt, illetve a BREIN elferdítette a tényeket, mivel a Swan-nak csupán 8 szervere volt, 175 terabyte kapacitással.

A kalózellenes szervezet egyébként reagált a TorrentFreak cikkére, és elmondták, hogy jogukban áll lefoglalni azokat a szervereket, amelyek szerzői jogok megsértésben játszanak szerepet. Azt is elmondták, hogy ha a tulajdonos vissza akarja a kapni a szervereit, ahhoz azonosítani kell magát, ekkor azonban már felelősségre is vonható.