Nemrégiben a µBit (microbit) felhasználók kaptak egy üzenetet a rendszertől, amiben a “néhai” Majomparádé staff üzenetét olvashatták. A kilépés oka a körüzenet szerint a “tulajdonosok” hozzá nem értése és – idézzük – inkompetenciája.
Nemrégiben a háttérben zúgó tévéből a Fókusz letöltésekről szóló riportjára lettem figyelmes, amely hű volt a népbutítás hagyományához, lévén kereskedelmi csatorna, nálam viszont egyből kiverte a biztosítékot.
Igen, igen, itt a júliusi felmérés is. Fontos megjegyezni, ez sem most lett elküldve, a felmérés a hónap elején készült. Van két “új” belépőnk is, az egyik a microBit, amit az oldalon mi már kiveséztünk alaposan, most majd meglátjuk, hónapról… Continue Reading →
Kicsit, na jó nem, nagyon megcsúsztunk a felmérésekkel. Pedig NetCigány szorgalmasan küldözgeti és csinálja, szóval nem az ő hibája, hogy a júniusi felmérés július végén kerül csak ki.
Idén nyolcadik alkalommal kerül sor a mára már teljes mértékben nemzetközi Hacktivity-re, amely a legrégebbi független hazai IT biztonsági rendezvény. Az előadók között, ahogy már megszokhattuk, az információbiztonsági szakma legrangosabb képviselőit találjuk. Az előadási jogért évek óta pályázni kell, a… Continue Reading →
Váratlanul ért a hír minket is, hogy a HDPre és az EVOlution egyesült és ezentúl HDEVO néven futnak tovább. Az új site-ra mindenkinek áthozták az arányát és bónuszpontjait. Az egyesülés örömére hétfő estig freeleech-et tartanak.
© 2024 Asva.info — Powered by WordPress
Theme by Anders Noren — Up ↑
Utolsó hozzászólások