Idén nyolcadik alkalommal kerül sor a mára már teljes mértékben nemzetközi Hacktivity-re, amely a legrégebbi független hazai IT biztonsági rendezvény. Az előadók között, ahogy már megszokhattuk, az információbiztonsági szakma legrangosabb képviselőit találjuk. Az előadási jogért évek óta pályázni kell, a Hacktivity-n előadni komoly szakmai rangnak számít. Idén 15 országból több mint 60 pályázat érkezett be a programbizottsághoz, amelyből a legjobb 28-at választotta be a zsűri.

Az idei két keynote speaker, ahogyan eddig is, igazi sztár a maga területén. A szombati napot a magyar származású, Amerikában élő Szőr Péter nyitja meg, akit méltán nevezhetünk a vírusvédelem atyjának. A nemrég magyarul is megjelent könyve „A vírusvédelem művészete” 650 oldalas terjedelmének köszönhetően nem csupán tudományos súllyal bír, de a legátfogóbb mű, amelyet eddig a számítógépes vírusokról írtak.

A vasárnapi nyitóelőadó Raoul „Nobody” Chiesa Olaszországból, aki Európa legismertebb kiber hadviselési és bűnügyi szakértője.

Ám ezzel még közel sincs vége a külföldi előadók sorának. Vivek Ramachandran a securitytube.net alapítója Indiából érkezik, Joseph McCray Air Force veterán, az EC-Council többszörösen kitüntetett előadója az USA-ból, Ertunga Arsal, SAP szakértő és Alexander Kornbrust Oracle szakértő Németországból, Pavol Luptak a szlovákiai OWASP szervezet vezetője, Michele Orru a Royal Bank of Scotland betörési teszteket végző szakembere Olaszországból.

Az előadásokon túl számos egyéb program is várja a résztvevőket. Interaktív hello workshopok, hardver hacking lockpicking azaz a roncsolásmentes zárnyitás és ardunio tesztelés témában, játékok: Wargame, CTF, hacker tanösvény, életre keltett ősrégi számítógépek, szombat esti fergeteges buli és idén először a Hacktivity 2011-en lesz a The Global CyberLympics Közép-Kelet-Európai döntője!

Ne feledjétek: 2011. szeptember 17-18-án újra itt a Hacktivity, Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciája, ezúttal a Millenárison.

További információk, részletes program és regisztráció: www.hacktivity.com
Facebookon: http://www.facebook.com/hacktivity
Twitteren: twitter.com/hacktivity2011

(sajtóközlemény)