Category Tracker info

Kezdődik az első orosz fájlcserélőper

Az Index.hu-n olvasható, hogy az interfilm.ru torrentoldal üzemeltetői ellen per indult, és akár 6 év börtönt is kaphatnak. A vád szerint a BitTorrent oldal több milliárd dolláros kárt okozott a premier filmek kamerás verzióinak terjesztésével.

Hazai tracker infok (Frissítve)

A hét közepe felé  összegezzük az elmúlt időszak fontosabb történéseit, ami esetleg kimaradt twitterről, vagy épp ellenkezőleg, nagyobb hangsúlyt érdemel. Még mindig sláger az újraindulás vagy az oldalak feltörése.

Gondok a Carpathians-nál is (Frissítve)

Ez a hét úgy látszik, erről szól. Pár napja írtunk arról, hogy a Teracod-ra bejutottak – állítólag az egyik admin jelszavát megszerezve – most pedig a címben említett oldal körül van gond.

Feltörték a Teracod-ot – Frissítve

Ma hajnalban egy érdekes levél landolt a postaládánkban, ami nem volt beszédes, csak egy egyszerű mellékletet tartalmazott. A csatolt képek azonban már annál érdekesebbek voltak.

Ncore utoljára

Az elmúlt hetek eseményei rádöbbentettek egyeseket, hogy a hírverés, amit oly sokszor hiányoltak, most romba döntötte őket. Hiszen, mint tudjuk, azért foglalták le a gépeket, mert az asva.info-t folyamatosan rendőrök, zenészek, és jogvédők olvassák és ez az egyetlen hírforrásuk. Sőt,… Continue Reading →

Újra megy az nCore

Úgy látszik hiába próbálták, nem tudták a hazai BitTorrent birodalom fejét levágni. Az nCore  a razzia után pár hét kimaradással, de újraindult.

« Older posts Newer posts »

© 2025 Asva.info — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑