Keveset foglalkoztunk eddig a Halite nevű BitTorrent klienssel, de ez valamilyen szinten érhető is, hiszen elég ritkán nyúltak hozzá a fejlesztők. Kicsit mi is lemaradtunk, így a júniusi híreket hozzuk az egyébként igen apró erőforrásigénnyel rendelkező kliensről, amelyről korábban az a pletyka is terjengett, hogy sikeresen kikerüli az internetszolgáltatók p2p korlátját.

A C++-ban íródott program még messze áll a végleges verziótól, jelenleg is vannak még nagy bugok, pl az UPnP kikapcsolásakor is gyakran összeomolhat a program, ezért egyelőre ez fixen be van égetve.

De új funkciók is vannak, mint pl a shutdown scheduler – ami azért más kliensből már ismerős lehet. Szó mi szó, még van hova fejlődni, de ha folyamatosan javítgatják a klienst, és sikerül tartani a célt – alacsony forrásigény – még bármi lehet a dologból, és egy jó alternatíva lehet az uTorrent mellett.

halite_1

Halite Windows 7 alatt

A Halite letölthető innen: http://sourceforge.net/projects/halite/