Amikor valaki bekerül egy privált oldalra (sőt életében akár először) elcsodálkozhat hogy milyen rend és fegyelem uralkodik egy ilyen oldalon – na persze ez is site függő. Ha minőségi oldalon vagyunk, akkor ott nem kell félni hogy valami rosszat, esetleg hibást töltünk le, hiszen megválogatják már a feltöltéseket is, és a feltöltött torrenteket is ellenőrzik, hogy megfelel-e az oldal elvárásaink. De mielőtt neki ugranánk azonnal mindent letölteni ajánlatos azért ezt a pár tippet elolvasni.
A zárt oldalakon minden az arány (ratio) körül forog. Ez a fel illetve a letöltött adatmennyiségből áll össze. Pár egyszerű példa:
1.0 -ás arány azt jelenti hogy annyit töltöttél le mint fel
0.5 -ös arány azt jelenti, hogy fele annyit töltöttél fel mint le
2.0 -ös arány azt jelenit, hogy kétszer annyit töltöttél fel mint le.
Általában a zárt oldalakon a minimum elvárt arány a 0.3, de ez azért oldalanként változhat. Aki ennél lejjebb megy már gyakran számíthat szankciókra, vagy akár kitiltásra is. Az általánosan elvárt arány 0.5 felett van. A szigorúbb oldalakon azonban ilyen arány mellett már várakozásra számíthatunk. Ez azt jelenti, hogy az új torrenteket nem tölthetjük le azonnal, hanem arányunkhoz mérten, 2,4,6,8 vagy akár 12-24 órákat is kell várnunk.
De nem csak ezért éri meg jó arányt fenntartani. Ha minél többet töltünk fel akkor lehetséges hogy az oldal extra szolgáltatásait is elérhetjük. Ilyenek lehetnek például hogy bizonyos belső forum részekhez férhetünk hozzá, kérhetünk feltöltést, állíthatunk be magunk egyéni title-t, vagy meghívót kapunk, amivel egy barátunkat tudjuk meghívni az oldalra.
Itt van pár tipp hogyan érhetjük el ezeket legkönnyebben, és lehetünk megbecsült tagjai az oldalnak.
1. Kezdd a kisebb fájlokkal
Kezdőként ne ugorj rá azonnal a DVD-kre, HD filmekre. Ezek nagy méretűek és egy átlagos felhasználónak nagyon sokáig tart visszatölteni. Sokkal jobb, ha inkább XviD-eket, illetve 1GB alatti programokat, zenéket töltesz. Ezeknél nagyobb is a valószínűsége hogy több embernek kell, ergó több leecherre lehet számítani.
Az is jó megoldás, hogy nem töltöd le az egész torrentet, csak 1-2 fájlt belőle, és ezeket seedeled.
2. Ugorj rá a friss, kelendő feltöltésekre
Figyeld gyakran az oldalt, légy fent a chaten, iratkozz fel az RSS csatornára, hogy minél előbb le tudj csapni a friss kelendő torrentekre, és bent legyél az első seederek között.
3. Válaszon olyan torrentet ahol sok a Leecher
Ez kb. annyit tesz mint a fenti tipp, de előfordulhat hogy nem feltétlen a friss torrenteknél vannak sokan. Sok torrentoldalon van olyan link hogy “Seederre váró torrentek” itt régebbi torrentek vannak, ahol egyelten seeder sincs, ám leecher annál több. Érdemes odafigyelni rá, hiszen itt letöltés nélkül tudsz javítani az arányodon.
4. Kerüld el a zero-leech torrenteket
Amíg nincsen normális arányod legalább 0.7 körül mindenképpen kerüld az olyan torrenteket ahol csak seederek vannak. Az ilyen torrenteknél nem valószínű hogy tudsz fel is tölteni.
5. Hagyd futva a torrenteket
Ameddig csak lehet hagy futni a klienst. Persze itt is figyelni kell, hogy éppen melyik torrentek kelendőek, hiszen általában slot limit is van az oldalakon, azaz egyszerre csak megszabott számú torrentet seedelhetsz/leechelhetsz. Tehát ne töröld azonnal a torrentet miután lejött (ezt hit&run-nak is hívják és egyes oldalakon azonnali warn/ban a jutalma), hanem hagyd bent. Az is jó megoldás ha a akár több torrentet is élve tartasz, de csak azokat hagyod feltöltésre amelyeknél van leecher is.
6. Figyelj az ingyen torrentekre
Egyes torrent oldalakon vannak ingyenes torrentek, amelyeknél letöltést nem számolnak el. Ezekkel könnyedén javítható az arányod. De itt is figyelni kell, mert lehet hogy időlimites a torrent, és pár percen belül lejár az ingyenessége.
7. Ne csalj
Mindenképpen kerüld el a csalást, a legtöbb oldalon script figyeli a csalókat (kliens alapján, és gyanúsan nagy feltöltési sebességre is) és kíméletlenül kitiltják őket.
8. Támogasd az oldalt
Ha már semmiképpen nem tudod javítani az arányodat, vagy gyorsan kéne növelni, hogy elkerüld a kitiltást, akkor nem marad más mint hogy támogasd az oldalt (már ahol van ilyen lehetőség). Általában ez emelt díjas sms-en keresztül történik, ahol különböző árú sms-ért különböző méretű feltöltést írnak jóvá.
9. Rendszersen olvasd a híreket és a FAQ-t
Nem árt oda figyelni a hírekre és a szabály változásokra, így szinten könnyen elkerülheted, hogy valami olyasmit teszel, ami a szabályokba ütközik, és még értesülhetsz is esetleges rövid távú akciókról is.
(Folytatjuk…)
március 26, 2008 at 20:23 du.
szép kis leírás!
március 26, 2008 at 20:31 du.
“1.5 -ös arány azt jelenit, hogy kétszer annyit töltöttél fel mint le.”
Matek 1-es! 😀
március 26, 2008 at 20:45 du.
lol
március 26, 2008 at 20:50 du.
a nickemnem semmi kosze a scenetorrents nevu torrentsitehoz.
elirast javitottam, tevedni emberi dolog
március 26, 2008 at 22:41 du.
Én pl azt javasoltam az egyik kezdő( csajnak) hogy pr0n-t töltsön le, ha nem is nézi meg de azt tuti sokan fogják tölteni így kap egy kis kezdőlöketet.
Én amugy rendszerint azt csinálom hogy másik oldalrol letöltöttet osztok vissza, hisz mindegyik oldalon a főbb dolgok rendszerint ugyanazok, és így egyetlen letöltést akár tíszeresen is vissza lehet osztani 😀
De az idő is sokmindent megold bitKapura van olyan amit már lassan egy éve seedelek és 16szorosan ment fel egy két dvd-s rlz ( másik topikban pár napja persze vki azt mondta hogy ott még szerverrel se lehet tartani az arányt LOL )
március 26, 2008 at 23:04 du.
ez még mindig kell?
…
március 27, 2008 at 10:24 de.
annyival egeszitenem ki, hogy mivel ugyanaz a release kerul ki mindenhova, erdemes public trackerrol (thepiratebay, newtorrents, mininova) leszedni “ingyen”, majd amint leert beallni a private trackerre seedelni. igy lehet a legjobban aranyt javitani. az is megoldas, ha tobb private trackeren vagy, hogy ha epp elcsiped valahol “ingyen torrentbe” az adott dolgot, azt mashol rogton seedelheted letoltes nelkul. en igy csinalom, szinte alig van olyan letoltesem, amit el is szamolnak 🙂
március 27, 2008 at 11:44 de.
Nekem sokszor bejött az a módszer is, hogy kerestem egy nagy torrentet, amit vélhetően sok ember fog letölteni ,de nekem nem kellett és abból leszedtem egy ksi darabot. Ilyen lehetett pl. filmeknél a sample vagy RAR-ozott dolgoknál 1-2 RAR és azt seedeltem. Volt mikor egy 50 megás RAR-ból sikerült 1.5 GB uploadot csinálni. Ráadásul ez nem törvénytelen, hiszen egy szabály sem tiltja, csalásnak sem minősül. Egyébként valóban az is jó, ha publikus trackerről leszeded majd privátra osztod, publikusnál hit&run is mehet. Ingyentorrentre meg néha érdeems ráugrani akkor is ha nem érdekel, máshol feltöltheted és arányt javítasz vele.
március 28, 2008 at 12:56 du.
“8. Támogasd az oldalt”
> soha! a p2p ingyenes! ha fizetni akarok, megveszem boltban.
március 28, 2008 at 15:32 du.
Ez a Torrentfreak – ről való. Legalább a forrást jelöljétek meg…
március 28, 2008 at 15:36 du.
Sokan akkor faragnak rá, amikor meglátják a sok “leecher”-t – akik valójában partial seeder -ek. Gyakori ez a BitMeTV -n, What.cd -n, Waffles.fm -en. Tehát ha a leecherek számát nézzük, azt is érdemes megnézni, hogy mikor kapcsolódott és mióta van az adott torrenten rajta. BitMeTv -n úgy tudsz javítani, ha leszeded FTN-ről, SCT -ről, TL -ről stb. a friss epizódot, kibontod, s az *avi – filet behasheled, s seedeled a BitMeTV-re. Van olyan oldal is – pld. a Pedro, ez egy Lossless Music Site – ahol nem nézik jó szemmel az “overseed” -et.
március 28, 2008 at 17:52 du.
Ha már a szöveget loptátok:
1. Jelölnétek meg a forrást elsőre, nem csak miután valaki kinyitja a pofáját.
2. Tanuljatok meg helyesen írni, a kurva életbe már. Kibaszottul idegesít ez a kezd-kezdd helyesírási hiba, amit persze később “csak elírás volt” c. magyarázat követ majd.
Én az első helyesírási hibánál tovább nem szoktam cikket olvasni, ha érdekel, ha nem. Irritál. Ha meg nem tudtok helyesen írni, ne írjatok blogot…
Uff.
március 28, 2008 at 20:43 du.
Támogatom, írni tudni a minimum, aki ennyit sem tud, menjen kapálni.
Nem muszáj megmutatni hogy Magyarország az első Európában az írástudatlansági rátában.
március 29, 2008 at 17:49 du.
sanyi, Max:
1. mindig kiszoktam írni a cikk forrását ha fordításról van szó. de most csak magát az ötletet vettem át, meg a bevezető 4 sort, és a pontokat, a szöveg 80% saját.
Na meg igen lehet elfelejtettem oda írni. mivel eddig mindig kiírtam a forrást nem valószínű hogy most kezdek el sunyiskodni, de jó látni hogy ennyire odafigyeltek…
2. a helyesírás: nem a blog az életem, csak besegítek azért irogatok ide. Éppen ezért nincs rá napi 10óram, és igen lehet hogy már dög fáradtan ülök le csinálom meg ezért kerül bele hiba.
Mivel nem egy hatalmas médium az oldal egyelőre és ráadásul blog úgy érzem hogy úgy írok ahogy akarok. akiket irritálnak a hibák azok ne olvassák, nem kötelező. persze tudom hogy hibát keresni és találni mindig könnyebb mint “alkotni” valamit
március 31, 2008 at 15:36 du.
Tegyél x-et a tracker cimbe v töröld ki a tracker cimét és nem számol semmit a tracker!
Tuti megoldás
március 31, 2008 at 21:15 du.
nem értem miért jó kritizálni a másikat 🙁 ha van egy két hiba hát annyi baj legyen, engem spec nem érdekel ha van benne kicsi hiba. És köszi a leírást bár újat nem tudtunk meg 😛
Amugy meg a cheat az nagy szemétség! főleg hogy nem számoltatod az oldallal mennyit töltesz le és igy gondolom nem is osztod vissza 🙁
április 1, 2008 at 11:18 de.
Arányod: [8.442] Fel: [1.63 TB] Le: [198.08 GB] Bónusz: 485.2
Feltöltés alatt: 21 Letöltés alatt: 3
No komment 😀
Béreljetek seedszervert, fél hónap alatt 1300FT-ért feltöltöttem 750gb-t
Sztem enynit megér, + nagyobb oldalakra is töltöttem a 750gb mellé 200gb-t körülbelül…
április 5, 2008 at 21:56 du.
bitgate-re kurva nehéz seedelni … kis szar oldalakon én is jól állok…
május 1, 2008 at 22:07 du.
Én sehova nem seedelek, csak saját uploadokra a demonoidon, meg a filemp3-ra. Utóbbin nagyon korrektek a népek, szinte minden release csutkán leszalad akár csupán 2-3 seedertől is.
” “Támogasd az oldalt”
> soha! a p2p ingyenes! ha fizetni akarok, megveszem boltban.”
– Ez de paraszt. Pénzért azt veheted meg, hogy ne kelljen adnod, csak kapnod, majom.