A Napster közel egy hete indította útjára új online zeneboltját, ami a 6 millió elérhető zeneszámmal a világ legnagyobb e-boltja lett, ami igen nagy kihívás az Apple iTunes webshopnak.
Az új web alapú rendszerben szinte az összes vezető kiadó albuma megtalálható több száz kisebb, független kiadó mellett. Az mp3 formátumú számok kompatibilisek a piacon található médialejátszók nagy részével, telefonokkal, beleértve persze az Apple népszerű iPodját és az iPhoneját is.
Az új Napster szolgáltatás megpróbálja az Apple dominanciáját ledönteni a digitális zene piacán azzal, hogy több szám elérhető másolás védelem és DRM technológia nélkül is. Az Apple-nél a számokat DRM védi, ami megakadályozza, hogy az Apple lejátszóján kívül más eszközön is élvezhető legyen a szám.
Régebben a vezető kiadók vonakodtak, hogy a dalaikat mindenféle védelem nélkül árulják, de ahogy az online piac és ipar változik, úgy néz ki, mernek kísérletezni új dolgokkal.
“Elmozdulunk a DRM felhő alól”. – jelentette ki Chris Gorog a Napster vezérigazgatója. “A mi megoldásunkkal a felhasználók bármilyen eszközzel tudják használni a Napstert.” A legtöbb szám és album elérhető már 99 cent, illetve 9,95 dollárért.
A Napster így csatlakozott az Amazon mellé, akik próbálják az Apple vezető pozícióját megingatni az online zenepiacon. Az Amazon 2007 szeptemberében indította el saját mp3 boltját.
(via macworld, ap)
május 21, 2008 at 8:08 de.
Nah, pont ezt említettem az előző bejegyzéshez. Alternatív megoldások!
május 21, 2008 at 10:46 de.
nehéz lesz az apple fanboyok hadát átcsábítani, aki egyszer már megfertőződött az itunes drm-es zenéivel, az vszleg nem akar a kukába hajítani többszáz dollárt, tehát marad apple karmaiban, majd vesz új ipodot ha a régi brkrepál, és nem érdekli, hogy drm-mentes zenéket is kaphatna, mert úgyis ipodja van…
május 21, 2008 at 14:00 du.
épp most van valamelyik discovery -n a Letöltésekről egy film.
Valaki biztos rippeli 🙂