Hosszú kivárás után a nagy zenekiadók és az őket képviselő IFPI elérkezettnek látja az időt arra, hogy fellépjen a népszerű kínai internetes keresők ellen, amelyek eddig szabadon közölték a kalózmásolatokra mutató hivatkozásokat.

A kiadókat tömörítő nemzetközi szövetség, az IFPI közleményben adta hírül, hogy keresetet nyújtottak be az abszolút elsőnek tekintett kínai kereső, a Baidu.com ellen, amelyben a szerzői jogok folyamatos megsértését kérik számon a cégen. A keresetet egy helyi, pekingi bíróságon nyújtották be és a lépés természetesen élvezi a zeneipar fontosabb szereplőinek teljes támogatását. A lépéstől azt remélik, hogy a kalózmásolatok által elözönlött hatalmas országban is sikerül némileg normalizálni a helyzetet.

A normalizálás többek között azt jelentené, hogy a különböző internetes keresők a jövőben nem közölhetnék szabadon a közvetlenül a jogsértő tartalmakra mutató hivatkozásokat, amelyeket így nemcsak a kínai felhasználók, de a külföldi látogatók is gyorsan megtalálhatnak és letölthetnek. Jelenleg ezt tekintik a helyi keresők legnagyobb bűnének, amit mindenképpen szankcionálni kell, különben minden más lépés hiábavalónak bizonyulhat. Ennek érdekében egyszerre több kereső ellen indítanak támadást és nem is egyetlen bírósági ügyben.

A Baidu (amely a kínai keresőpiacot a uralja) mellett, ezzel egy időben több nagyobb kiadó – az Universal, a Sony Music Hong Kong, a Warner Music Hong Kong, valamint a Gold Label Entertainment – szintén keresetet nyújtott be a Sohu.com ellen, a Yahoo kínai részlege pedig egyszerre több perben kénytelen megvédeni magát. Ők ugyanis még mindig nem tettek eleget a korábbi, decemberben meghozott ítélet rendelkezéseinek, és nem távolították el a kiadók által sérelmezett hivatkozásokat. Így aztán a jogsértések folytatódtak, alaposan hozzájárulva a kalózmásolatok a zeneipar által 99 százalékosra becsült arányának fenntartásához.

Az IFPI kihangsúlyozta, hogy az ágazat nagyobb szereplői szeretnének együttműködni a kínai IT-cégekkel, ám az ilyen kapcsolatok kialakulását erősen akadályozza a folyamatos lopkodás – szerintük már csak egyedül a szigorú bírósági döntések változtathatnak a helyzeten. A szervezet szerint “a kínai internetezők 99 százaléka illegálisan tölt le zenét” a világhálóról. A legális zeneeladásokból befolyó összeg 2006-ban csak 76 millió dollár volt Kínában, a világ legnépesebb országában – ez kevesebb, mint a világforgalom 1 százaléka.

A hármaknak egyébként ez a második hasonló akciója. Korábban az EMI-jal együtt perelték hasonló célból a Baidut, de a pekingi legfelsőbb bíróság decemberben elutasította a keresetüket. Ezzel szemben az amerikai Yahoo cég 44 százalékos részesedésével működő Yahoo China, az Alibaba csoport leányvállalata első- és másodfokon is pert vesztett: elítélték a kalózportálokra mutató linkek működtetéséért.

(forrás: sg.hu)