Nemrégiben indított egy oldalt az MTV, ahol különböző zenei klipeket lehet megtekinteni. Ám ahhoz, hogy  valakinek a videója felkerüljön ide, igencsak meg kell gondolnia, hogy milyen szavakat használ. Az még érthető, ha a káromkodást és az egyéb kevésbé durva szavakat nem engedik meg, ám elég meglepő kifejezések, sőt nevek is megtalálhatóak az MTV “cenzúrázandók listáján”.

Weird Al Yankovic, zenei parodista még 2006-ban készítette “Don’t Download This Song” című dalát, melyhez animációs klip is készült. Most fel is került az MTV új oldalára, ám a számban szereplő fájlcserélő oldalak nevét, úgymint Morpheus, Kazaa, Grokster, Limwire, ki kellett sípolni, mintha valami fület sértő káromkodások lennének. Mellesleg az említett oldalak közül a Grokster és a Morpheus azóta már bezárta kapuit, valamint az sem lenne elhanyagolható, hogy a szám a kalózkodás és kalózellenes megnyilvánulások paródiája. A klip elkészültekor azonban az MTV nem volt hajlandó sugározni azt. Yankovic szerint ez igencsak kemény cenzúra, de azért engedelmeskedett végül, mert büszke a zenére és a klipre, és szeretne minden tőle telhetőt megtenni, hogy sugározzák.

Az egész lehet ki sem derült volna, ha egy lelkes rajongó nem keresgél bőszen az mtvmusic.com-on és nem hallgatja / nézi végig a sípolásokkal teli videót. Végülis ő hívta fel egy blog figyelmét a dologra, így láttak napvilágot az események. Az MTV szóvivője nem fűzött semmit a történtekhez.

A lényeg, hogy bár nem tudni valaha vetítette-e a csatorna a cenzúrázott videót az elmúlt 2 évben, de most a neten bárki hozzáférhet, mármint az általuk elfogadhatónak vélt verzióhoz. Az eredeti természetesen megtalálható a Youtube-on.

Az MTV klipnézegető oldala még béta verzióban van, de már így is közel 20 000 videó között keresgélhetünk. Kérdés, hogy vajon azt találjuk-e meg, amire kíváncsiak voltunk vagy egy agyoncenzúrázott, kisípolt, élvezhetetlen verziót.

(via nytimes.com)