Gyakran kapjuk kritikáinkra azt a rövid, és nagyon egyszerűnek látszó választ, hogy csináljátok jobban, ha tudjátok. Tudjuk. Csinálni ugyan nem fogjuk, azt hiába várjátok, de kaptok helyette egy rövid bevásárlólistát, hogy mik azok, amikkel mindenképp érdemes rendelkeznetek, ha nem akartok a Túra a mélyben következő számában szerepelni.Elfogult, szűk látókörű, orrát mindenbe beleütő, kisebbségi komplexussal küzdő, sötét tahó, bH-admin, ASVA-s, és még sorolhatnám, hogy milyen “jóindulatú” jelzőkkel halmoznak el némely olvasóink egy-egy Boncasztal után. Némelyek záptojással is dobálnának, vagy forró szurkot öntenének a hozzászólásokba ha lehetne. Majd ezekről szinte kivétel nélkül az derül ki, hogy vagy ők maguk a górcső alá vett oldalak adminisztrátorai, vagy az általuk feltüzelt csatlósaikat küldték szócsatába ahelyett, hogy a szürkeállományukat azon túráztatnák, hogy mivel érdemelték ki a kritikát, és hogyan lehetne a kialakult helyzeten változtatni.

Eláruljuk: a hiba az ő készülékükben van. Az emberekből kihalt a minőség iránti igény, és egyre jobban szeretik ezt hangerővel pótolni.

Az eddig tíz részt megélt Boncasztal egy felvilágosító sorozat. Ha magára veszi a kedves tulajdonos, ha nem, a boncolás célja az, hogy rámutasson, hogy milyen hibákat ne kövessen el egy kedves torrentoldal még kevesebb üzemeltetője, illetve mely (általában rögös) utak lehetnek azok, amelyek egy feltörekvő oldal szekerét a siker felé vihetik. Kioszthattam volna tíz kőtáblán is, de ezt a poént már ellőtték, így más módszerhez kellett folyamodni, hát ez lett belőle.

A legnagyobb hiba, amit egy üzemeltető elkövethet, hogy megnyit egy új torrentoldalt. Térden állva könyörgök, hogy NE, SOHA, senkinek az agyában meg ne forduljon ez! Kevesen vagyunk, a szélessávval megáldott P2P felhasználó nem szaporodik gombamód, és ez a csekély közösség is nagyon elaprózódott már. Ha szeretnél egy trackert, keress egy barátságos társaságot, állj be hozzájuk, dolgozz velük, mindenki jobban jár. Ha nagyon egyedi a célod, akkor legvégső esetben inkább vegyél meg (vagy át) egy döglődő trackert, azzal magad is jobban jársz, hiszen kapsz vele felhasználókat, esetleg már bejáratott adminokat, szorgos moderátorokat, akik jó szolgálatot tehetnek még a jövőben.

Ha nem hallgattál a tanácsra, és mégis trackert nyitnál, a következőkre lesz szükséged:

  • Minőségérzék. Ez a legfontosabb. NE CSINÁLJ SZART! Igény van rá, hiszen a döglegyek mindenütt jelen vannak, de ismerd fel, hogy mi a jó, és mi nem, és ne habozz esetleg segítséget kérni valakitől, ha nem bírod egyedül IGÉNYESEN megcsinálni a trackered. Kerülj be minél több helyre, lehetőleg végigjárva a ranglétrát, és szerezz tapasztalatot. Ez az, amit a mai fiatalok szeretnének megúszni, és ezért indul a legtöbb új tracker, hiszen így azonnal sysopként kezdhet az emberfia, egy saját tracker a torrentezés IDDQD-je. De hiába, ha tapasztalat nélkül vágsz bele, akkor hosszadalmas és fájdalmas halálra vagy ítélve, és az egész magyar P2P-t is magaddal fogod rántani a pusztulásba. Nem éri meg.
  • Kitartás. Rengeteg. Mert amibe belevágnál, az 100 százalékos valószínűséggel nem lesz több egy lassú haldoklásnál.
  • Pénz, amiből fizeted a szervert. Az ingyenes tárhelyeket felejtsd el, úgyis törlik a torrentoldalakat, csak előtte várnak egy kicsit, hogy azt hidd, hogy pont téged felejtettek el. Kis trackerek próbálkozhatnak olcsó torrenthostingokkal, de ötjegyű felhasználótáborhoz már elkel egy saját szervergép, aminek beszerzése is jelentős kiadás, üzemeltetése pedig havonta szintén súlyos tízezrekre rúghat. Legyen elegendő tartalékod arra, hogy üzemeltethesd a szervered hónapokig, vagy újat tudj beállítani a helyére, ha esetleg véletlenül lefoglalnák, hiszen ilyen is előfordult már kishazánkban.
  • Megbízható barátok, akik közül legalább 2-3 ért a következő feladatokhoz: szerver üzemeltetés, grafikai tervezés, html, php és C++ programozás. A 2-3 nem túlzás, hiszen mindenkinek van élete, utak összefonódnak és elválnak, megbízható segítőtársakat gyorsan beszerezni pedig nem könnyű dolog. Kell még kb. 5 lelkes moderátor, úgyis hamar kikopnak, de a kezdeti időszakot átvészelni ennyi talán elég.

    szebifail
    Ilyen lesz, ha nincs dizájnered…
    A “Támogatás” ekkora mértékű hangsúlyozása talán nem igazán indokolt egy ingyentárhelyen futó trackeren, valamint a copyright üzenet átírása sem annyira menő már, mint a 80-as években volt a személyi számítógéppel ismerkedők körében.

  • Feltöltők. Elsőre nem tűnik fontosnak, de egy üres browse.php elég kiábrándító tud lenni. Természetesen nem jönnek a semmiből, neked kell felhajtani őket, legalábbis az első néhányat biztosan. Némelyikük majd pénzt kér, némelyik “csak” megbecsülést, hiszen mindenki azért harcol, amiből hiányt szenved:). Ha azt hiszed, hogy saját seedszerverrel pótolhatod őket, akkor nagyot tévedsz, ugyanis nyitás után még azt is elhagyod majd, ami hozzád van nőve, nem lesz időd torrentekkel bohóckodni.
  • Naná, kell tracker is, amit majd ezek az emberek üzemeltetnek. XBTT az alap, ne kezdj PHP-s gyerekjátékokkal, mert: 1. vérciki, 2. az XBT sokkal jobb, 3. nagyon terheli a gépet, sok felhasználónál nem fogod bírni erőforrásokkal (azaz pénzzel), vagy éppen a nagy terhelés miatt kidob a szolgáltatód. A tracker adatbázisáról legyen rendszeres mentésed valahol a szervergépen kívül (pl. havernál, vagy nagymama gépén), hiszen éppen az a mentés célja, hogy visszatölthető legyen, ha a gépednek baja esik.
  • Ugyancsak ide a végére kerültek, de mindenképp kellenek FELHASZNÁLÓK is, hiszen értük indul az oldalad. Ugye, ÉRTÜK? Spammelni egyszerű megoldásnak tűnik, ámde undorító, idegesítő, a tájékozottabb internetfelhasználók körében ellenszenvet kelt, és ha valaki veszi a fáradságot, hogy feljelentsen, akkor még amiatt is mászkálhatsz bíróságra. Némely torrentoldalakon lehet hirdetni, pl. körüzenetben, banner elhelyezéssel. Ha van rá talicskaszám pénzed, és erre akarod költeni, akkor tedd. Talán sokan regisztrálnak majd, és annak a soknak 90-95 százalékát utoljára is akkor láttad, ez ne lepjen majd meg. Kicsit segíthetsz rajta induló kredittel, free leech-csel, szerveres feltöltőkkel, de nagy tömegre ne számíts a fentebb említett elaprózódás miatt. Akkor sem, ha meggebedsz. Igazából nem a te hibád, egy bH vagy nCore szintű oldal sem lenne sehol ha ma kezdene, mert kb. százszor annyi tracker van napjainkban, “mint négy éve”. Ők jókor voltak jó helyen, és ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert.
  • Ide tartozik még két fontos tulajdonság, a becsület és tisztesség. Légy képes tisztelni a felhasználóidat, és bánj velük becsületesen. Például ne húzd le őket “támogatás” néven, ha valójában nem is az oldalra fordítod, vagy ne hülyítsd őket nyereményjátékkal, ha úgysem akarod kisorsolni. Hogy fogadsz-e el pénzt támogatás formájában, vagy banner elhelyezésért, az a te dolgod (és az adóhivatalé, meg a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályé, de ez nem annyira lényeges, amíg nem tudnak róla), de azt mindig tartsd szem előtt, hogy nem kizárólag a felhasználók vannak érted, hanem fordítva is így kell lennie.
  • Ó, és még egy dolgot soha ne feledj! Add meg a királynak, ami a királyé: ha támogatást kérsz az oldal működtetéséért, az után adóznod kell. Akkor is, ha elköltöd minden hónapban. Ez majd akkor lesz hasznos, amikor az APEH vinné el a gépedet bizonyítékként, mielőtt nyakadba akasztanak egy párszázezres sárga csekket, vagy esetleg komolyabb esetben be is kaptáraznak egy időre.

Nos, ha ezekből mindegyik megvan, nem csak 1-2, hanem AZ ÖSSZES, KIVÉTEL NÉLKÜL, akkor sok szerencsét! Viszont ha bármelyik hiányzik, vagy hiányzott az oldalad indulásakor, akkor bizony érdemes elgondolkodnod azon, hogy az oldalad eladd, átadd egy jobb vezetőnek, beleolvaszd egy hasonló profilú oldalba, vagy éppen egy határozott mozdulattal bezárd, és a kulcsát végleg eldobd.