Újabb hazai torrentoldal lépett egy merészet, és rúgja fel a több éve lefektetett és jól (?) működő szabályokat. Az EVO ugyanis eltörölte a szokásos fel- és letöltés számlálást, sőt a ratio – azaz arány – is megszűnt létezni.

evoheader

Az új megoldás egy saját pontrendszer bevezetése. Változott ezzel együtt a visszaosztás szabálya (mértéke és ideje) és a bónuszrendszer is. Lássuk sorban az új rendszer három alappillérét:

  • Visszaosztási idő: mindenkinek, amit letöltött, 0.5-ös arányig vissza kell osztania minimum. Erre két hét türelmi idő van, aki ennyi idő alatt nem tudja teljesíteni ezt a feltételt, az büntetőpontot kap (erről mindjárt bővebben). Az oldalon egyébként mindenki vissza tudja követni, hogy az egyes torrenteknél mennyit kell még visszatöltenie.
  • Pontrendszer: mintha csak az iskolában lennénk, 0 és 5 között osztályoz bennünket a tracker. A legjobb itt a legalacsonyabb érték, a nulla, mindenki erről a szintről indul az új rendszerben. Ha valaki nem tudja teljesíteni a fent említett visszaosztási kötelezettségét három alkalommal, az oldal automatikusan egy büntetőpontot kioszt neki. Három büntetőpont esetén a rendszer figyelmeztető üzenetet küld, míg két ponttal később, ha elértük az 5-öt, automatikusan kitilt. Természetesen van lehetőség a büntetőpontok “javítására”.
  • Bónuszrendszer: minden 2 hónapnál fiatalabb torrent esetében fél óránként 0.2 pontot ír jóvá a rendszer – azaz 1 ponthoz két és fél óráig kell seedelnünk egy torrentet. Két hónapnál régebbi torrentnél fél órára már 0.4 pontot kapunk, míg három hónapnál idősebb torrentek esetében ez 0.6 pontot jelent. Egy-egy jó feltöltésért (minimum 700megabyte) 10 bónuszpontot kaphatunk.
    1 büntetőpont eltávolítása – kapaszkodjon mindenki a székébe jól – 1000 – azaz ezer – bónuszpontba kerül. A főoldali hír szerint 800 bónuszpontért freeleech jár, azaz nem számol semmit a tracker. (Tegyük hozzá gyorsan, ez kicsit fura, hiszen a hír első mondatában arról ír a staff, hogy eltörölték a le és feltöltések számolását. A találgatások elkerülése végett: ez azt jelenti, hogy szabadon tölthetünk, nem lesz következménye a vissza nem seedelésnek.) 600 pontért egyéni rangot kaphatunk, míg 400 pontért már meg tudjuk hívni a barátunkat.

Egyelőre még tesztüzemben működik a dolog, bővebb FAQ és szabályzat csak később készül el – elvileg. A tesztüzemre utalhat az is, hogy az oldal a jelszóemlékeztetőt egy “dev” subdomain-es linkkel küldi ki, amire kattintva azonban semmi nem történik. Látható tehát, hogy dolgoznak a srácok a háttérben még erősen.

Véleményem szerint ez EVO most egy nagy kísérleti labor. Ki fog derülni, hogy megérettek-e a felhasználók arra, hogy kifordítsák az eddig szabályokat alóluk. Az eddigi visszajelzések alapján viszont úgy látszik, többségben vannak azok, akik szerint nem jó, illetve nem tökéletes a rendszer. Talán jobb lett volna, ha a staff az új rendszer egyes elemeit egy előszavazásra bocsátja, így kevésbé érte volna váratlanul a felhasználókat, és nagyobb százalékuk ízlését találják el. Magam részéről én kicsit szigorúnak érzem a szabályokat és sok felhasználó számára elérhetetlennek a bónuszpontokat. Bár hazánk egyre zárkózik fel a szélessáv ellátottságban, még mindig az a jellemző, hogy a letöltés elfogadható, a feltöltés pocsék. Ebből kifolyólag otthoni hozzáféréssel csak igen kemény munkával lehet heti 1-2 dvd-t és 4-5 xvid-t visszaosztani. Persze ott a lehetőség, hogy az ember befizet egy seedszerverre. Viszont ezzel a rendszerrel nem lehet azt megcsinálni – amit egyébként sokan csináltak véleményem szerint -, hogy karácsony táján befizettek egy izmos le és feltöltéssel rendelkező seedszerver fiókra és a freeleechek idején (ilyenkor a trackerek 90%-a ugyis azt tart) jelentős arányt kovácsoltak maguknak, amiből aztán az év további részében bőven meg tudnak élni. (Nem nehéz pár hét alatt ma már seedszerverrel akkora arányt fabrikálni, amelyet adsl-lel, vagy kábelnetes nettel egy év alatt lehetlen lerontani.)

szavazas

A szavazás jelenleg

Szóval az EVO rendszerében ez nem megoldható, hiszen itt nem mennyiség a lényeg, hanem az állandó visszaosztás. Talán ha több lehetőség lenne a büntetések eltávolítására, könnyebbnek éreznék a felhasználók az új rendszert (pl. 1 hétig nem gyűjtünk be büntetőpontokat, viszont használjuk az oldalt: a rendszer jóváír egy “feketepontot”). Hogy is szoktuk mondani? Az idő és a felhasználók majd eldönti, hogy jó megoldást választottak-e, sikerült-e jövőbe látni az oldal staffjának. Bárhogy is lesz, biztos, hogy a hazai torrent társadalom javát szolgálja ez a fajta kísérletezés.

Végre valami új, valami nem várt – úgyis egy korábban a magyar p2p-vel foglakozó régi motoros azt mondta a napokban: “évek óta ugyanaz van a magyar warezban”. Hát most itt a lehetőség arra, hogy valami változzon.