Régen volt ilyen összefoglaló, de az elmúlt pár hét szinte csak és kizárólag a hazai trackerekről szólt. Szinte minden nagyobb internetes oldalon lehetett valamilyen hírt találni a témában. Nézzük akkor meg egy kicsit tételesen, hogy mik a legfrissebb hírek.

  • Kezdjük a talán leginkább tömegeket megmozgató hírrel. Az nCore a kezdeti hallgatás után egyre sűrűbben csicsereg valamit a saját blogján. Persze konkrétumok még nincsenek, bár az utolsó három postnak visszaszámlálás szaga van. (3-2-1 ?). Ami kivehető a meséből, az talán annyi, hogy dolgoznak az oldalon – bár ezt blog post nélkül is sejthettük. Említést érdemel, hogy tegnap már a régi nCore-os torrentfájlok előkeresésére “buzdították” finoman a népet, ez jelentheti akár azt is, hogy tényleg pár napon belül végre lesz valamit az oldalból.
    A felhasználók addig sem unatkoznak, gyártják a vidámabbnál vidámabb pandákat, ezzel lassan egy új internetes mémet teremtve. (Képek “Kérjük vissza az nCore-t Facebook csoportnál)
    Frissítve: Július 4-én újraindult az oldal.
  • A bH oldala maga a megtestesült állandóság, sajnos most rossz értelemben. A razzia alatt folyamatosan működő oldal immár hosszú ideje nem elérhető teljes fényében. Volt egy ProArt törlési hullám (?), majd később az oldal “karbantartás”-ra hivatkozva leállt. Már ekkor is sejteni lehetett, hogy nem sima, 5 – 10 perces dologról lesz szó. Napokkal később sem történt változás, a karbantartási üzeneten kívül szomorúan konstatálhattuk, hogy az oldal trackere sem megy. Az egyetlen változás azóta, hogy immár a “hamarosan jelentkezünk” üzenettel találkozhatnak az oldal látogatói.
  • Szintén fordulatokban gazdag hét áll az In*e felhasználók mögött. Oldaluk a razzia után leállt, és a staff a felhasználók biztonsága érdekében úgy döntöttek, hogy bezárják a trackert. A felhasználókkal azonban nem akartak kibabrálni, így megoldáson gondolkoztak. Ebből végül az lett, hogy felvették a kapcsolatot egy tisztességes, befogadó oldallal, ahova a felhasználók később már az adatmennyiségüket is át tudták vinni ha akarták. Az oldal a megnövekedett létszámot egy ideig csak nyögvenyelősen tudta kiszolgálni, azóta azonban már stabilan működik. Itt jön a csavar. Jött a hír, hogy a megszűnt oldal újraindult, más címen, de azonos “márka” alatt. Sőt a korábban zárt regisztrációt is kinyitották.
  • Az egyik lefoglalt oldal (a sárkányos) újraindult már. A régi weboldal címet ők is dobták, és inkább egy új – első körben titkosnak mondott – címen folytatják útjukat. Azért csak első körben titkos, mert már ide is többen – valaki például az admin nevében – bepostolták az új domaint. Szerencsére erre odafigyeltünk, és nem került nagyobb nyilvánosság elé az új cím. Bár ilyen felhasználókkal kérdéses, hogy meddig marad továbbra is titkos a cím.
  • Külföldön talált menedéket a PD is. Ők nem voltak annyira félősek, és az új címről egy egyszerű kör e-mailben értesítették a felhasználókat. Az oldalon most szabad a regisztráció, a letöltést pedig nem számolják el.
  • Legérdekesebb dolgokat a Majomparádé körül találhatjuk. Az ő oldaluk szintén új domainen éledt újra, de a régi is él, ami jelenleg egy gyűjtő-oldalként funkcionál. Itt találták meg az olvasóink és mi is a hét musthave cuccát, a Majomparádés bögrét:
    Picture 18
    A weboldalt a kint lévő információk szerint a Majomparadé Kft. üzemelteti, és valóban, a cégjegyzékben utána nézve azt tapasztalhatjuk, hogy létezik ilyen kft.
    Picture 17
  • Több eddig közepesnek mondható oldal tudta felduzzasztani a felhasználóinak számát mióta több meghatározó oldal nem elérhető. Ezt a folyamatot csak erősítette a bH leállása. Egyébként itt cáfolnánk azokat a pletykákat, reményeket, miszerint bH és az nCore egyesülve térne vissza. A két oldal stílusa és közönsége is más, így nem valószínű az egyesülés. Már csak azért sem, mert akkor megszűnne az egészséges versengés a két oldal között. Rengeteg kis és közepes oldal azonban még mindig nem megy, sokról pedig pontos információ még nincs. Ezeket még mindig a Razzia táblázatban találjátok.