Az ImageShack, az egyik legnagyobb online média hosting oldal, frissítette az ingyenes torrent szerver szolgáltatását. Az egyik újítás, hogy a felhasználóknak lehetőségük van a torrent tartalmába belepillantani. Ennek a segítségével eldönthetjük, hogy valóban le akarjuk-e tölteni az adott filmet, vagy nem. De a felhasználók számára mégsem ez az igazán hasznos újítás.

A szolgáltatást már korábban is bemutattuk, de akkor az egyik legnagyobb hátránya az volt, hogy lényegében egy “leech” szervert biztosított csupán az ImageShack, mert miután lejött az adott torrent, a szerveren szinte azonnal leállt a feltöltés. Így igen rossz arányt produkált a felhasználóknak. Ezen változtattak most, így a rendszer lehetővé teszi, hogy az egyes torrenteket 150% -os aránnyal visszatöltsük. Ez már egy nagyon kedvező arány az otthoni felhasználóknak.

Megkötések persze továbbra is vannak, a tárhely a szerveren csupán 5 GB, a transfer limitünk pedig 10 GB egy hónapban (csak az ImageShack szerveréről való letöltés számít, a torrent forgalom nem). Persze bizonyos összegért további tárhelyet és sávszélességet vehetünk, de még mindig így is ez a legolcsóbb seed szerver szolgáltatás :).

Más nagyobb fejlesztés nem történt, a torrenteket továbbra is nagyon egyszerű, és átlátható felületen tudjuk kezelni.
Akit érdekel, az itt kipróbálhatja a még mindig béta állapotú szolgáltatást. Annyi biztos, hogy a jogvédő szervezetek megint foghatják a fejüket, hiszen egy újabb lehetőséget kaptak az otthoni felhasználók, hogy megkerüljék az ISP-ék korlátozásait.


Előnézet:

(via torrentfreak)