Ha minden igaz, ismét bajban van a POF – The Power Of Freedom – nevű magyar BitTorrent tracker. Az oldalt korábban már egyszer lefoglalták, és a szervert jó darabig nem is kapta vissza a tulaja. A mai napon pedig “állítólag” rendőrségi felszólításra az összes torrentet törölték az oldalról.

A főoldalon a következő szöveg olvasható:

Kedves mindenki. A hatóság felszólítására a mai napon minden torrent törölve lett. Mivel konkrétan nem nevezték meg, hogy mi az ami jogsértő, és illegális, kénytelen voltam idő és kapacitás hiányában vizsgálat nélkül minden eddig feltöltött torrentet törölni.

Az oldal bezárását nem kérték, illetőleg most a szervert sem foglalták le. Megkérlek benneteket, hogy a továbbiakban is, csak és kizárólag legális, jogtiszta dolgokat cseréljetek egymás közt, mert ha ez nem így lesz, addig fognak házkutatásokat és lefoglalásokat foganatosítani ellenem, amíg nem zárom be az oldalt véglegesen.

Fontos megjegyezni, hogy az oldalra történő belépés, és az oldal használata nem illegális. A rendőrség kérésének azért is tettem eleget, mert sem anyagilag, sem idegileg nem tudom már feldolgozni az oldal működtetésével járó finoman szólva kellemetlen következményeket, ráadásul ezek a kellemetlenségek mostmár a családomat is elérték, akikben végképp nem akarok riadalmat kelteni. Ha lesz további közölni valóm, ki fogom ide írni. A felhasználóknak nincs mitől tartani, az oldalt nyugodtan lehet használni a szabályok betartásával.

Nos, ha ez valóban így van, az egyrészt elég kellemetlen dolog, másrészt azért aggodalomra adhat okot a többi Magyarországon üzemeltetett tracker gazdájánák is. Azért egyelőre fenntartásokkal kezeljük a hírt, bár április 1. elmúlt, és a tracker adatai szerint egyetlen torrent és peer sem található a rendszerben. Ennek megfelelően a Letöltések oldal is elég árva.

pof_xbt

A Pof.hu alatt működő XBT tracker statisztikája. Szomorú valóság, vagy rossz vicc?

Ha a hír igaz, szvsz. kétséges, hogy így lesz folytatása a pof.hu-nak, hiszen “legális, jogtiszta” anyagok cseréjéből nehezen fog megélni egy zárt, privát BitTorrent tracker.

Ha pedig valóban kacsa volt a hír, akkor íme egy kis ingyenreklám a pof-nak.

(thx spy)