A Vuze-nak, amelyet korábban Azureus néven ismerhettünk, megjelent a legújabb – 4.0-s – verziója. Az új kiadásban a teljes felhasználói felületet áttervezték, amiben nagy szerepe volt a felhasználók visszajelzésének is. (Sokan kritizálták a Vuze felületét, és a régi Azureus-hoz szokott felhasználóknak nem is nagyon tetszett.) A kliens egyébként tovább mozdul a “mident-egybe” elv felé, a beépített keresővel és média lejátszóval.

A Java alapú BitTorrent kliens első verziója több mint 5 évvel ezelőtt látott napvilágot, és azóta rengeteg változtatást eszközöltek rajta. Az Azureus-t átkeresztelték Zudeo-ra, majd később elnyerte végső(?) nevét, a Vuze-t. A több millió dolláros kockázati tőke befektetés, és a saját disztribúciós platform sok régi felhasználót elijesztett.

Az új verzióban sok változtatást eszközöltek, a UI-n is, amely könnyedebb, és átláthatóbb lett, így talán a régi-motoros felhasználóknak is elnyeri a tetszését (a régi felület továbbra is használható).

A legérdekesebb változtatások a BitTorrent program kereső részét érintették. Az új engine-nek hála a felhasználók a kedvenc BitTorrent oldalukon kereshetnek a programmal. A Mininova és a BTjunkie alapértelmezetten fel van véve a listára, de a felhasználók “kézzel” további oldalakat is hozzáadhatnak, akár privát trackeret is.

Gilles BianRosa elmondta, hogy az új felületet a felhasználók szemszögéből áttervezték, és a középpontba három funkciót helyeztek: Keresés, Letöltés, Lejátszás.

Másik új funkció “Feliratkozás” rész, ami hasonló a több kliens RSS figyelőjéhez. A “Feliratkozás” részben a felhasználók be tudják állítani, hogy mely tartalmakat töltse le automatikusan a kliens.  A nagy ötlet ebben, hogy ezeket a feliratkozásokat, amelyeket a felhasználók létrehoznak, a kliens többi felhasználója is eléri. Ezzel az RSS egyéni beállításának a bonyolultsága megszűnik, és kevesebb nem kívánatos tartalmat töltenek le.