A legnagyobb hazai IT biztonsági konferencia 2017. október 20-21-én várja a látogatókat a budapesti MoM Kulturális Központban.
2017-ben tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a HACKTIVITY konferencia, amely hagyományosan az információbiztonsági szakma hivatalos és alternatív képviselőit hozza össze a terület iránt érdeklődőkkel, kötetlen, de mégis ismeretterjesztő és néha mélyen technikai formában.
Az idei Hacktivity-re 13 különböző országból érkezik majd több mint 30 nemzetközileg elismert szaktekintély, hogy olyan aktuális IT-biztonsági problémákról értekezzenek, mint a távoli elérést biztosító RDP feltörése, a 0day sebezhetőségek, a hálózatautomatizálás, a reverse engineering, az ATM-ek sérülékenységei, vagy például a szeptember elején publikált BlueBorne exploit, a bluetooth-protokoll sérülékenysége. Továbbá lesz egy izgalmas kerekasztal beszélgetés is, ami a nemrégiben kipattant BKK-botrányhoz hasonló esetek lehetséges megoldásait vetíti előre, érintve a probléma jogi, technikai és kommunikációs aspektusát is.
Az előadások mellett az érdeklődők 40 perces „gyorstalpaló” workshopokon is részt vehetnek, ahol négy különböző témába lehet betekintést nyerni, de a szervezők gondoltak azokra is, akik komoly IT-biztonsági továbbképzésen szeretnének részt venni. Az idei évben első alkalommal lehet jelentkezni átfogó, három napos tréningekre, amelyek október 17 és 19 között, közvetlenül a konferencia előtti napokban zajlanak majd. Az induló képzésekről, workshopokról és az előadásokról a rendezvény honlapja nyújt bővebb tájékoztatást.
A Hacktivity nem csak a magas színvonalú előadások miatt jelentős esemény az IT-biztonság iránt érdeklődők számára, hanem azért is, mert a rendezvényen évről évre képviselteti magát a szakma krémje, ez pedig remek lehetőséget biztosít a jelenlévőknek kapcsolatépítésre, eszmecserére, de akár álláskeresésre is.
Utolsó hozzászólások