A szlovákiai BSA sajtótájékoztatóján közölte, hogy a múlt hét folyamán elfogásra került egy 46 éves túrócszentmártoni (Martin) férfi, akit PlayStation játékok illegális terjesztésével vádolnak.

Állításuk szerint a PlayStation játékok másolására szakosodott férfi az elmúlt két évben 17 ezer eurót (~5 millió forintot) keresett tevékenységével. A játékokat az internetről töltötte le, majd cd-re írás után szintén a világhálón árusította azokat, persze az eredeti ár (15-60 euró) töredékéért, 3 euróért.

A helyi rendőrség közel 1200 CD-t és három számítógépet foglalt le, amin további illegális szoftvereket, illetve a vásárlók adatait találták. A BSA szerint az elkövető akár öt évet is kaphat.

“Ez a sikeres rendőrségi beavatkozás újabb bizonyíték arra, hogy Szlovákiában kemény büntetésre számíthatnak a szoftverkalózok” – jelentette ki Slávka Šikurová, a BSA szóvivője.

Forrás: zive.sk