Ha a tegnap délutáni nap nyertese a BigTorrent volt – tracker info, nagy növekedés, – akkor az este vesztese címet is megérdemli az oldal.

A site egyébként elég sok mindenen van már túl, tulajdonos és domain név váltás is volt, amelyet sok felhasználó zokon is vett. Ettől függetlenül az oldal úgy ahogy működött, de valahogy “gyenge” lábakon állt.

Erre az első bizonyíték idén júliusban volt, amikor az oldalra kikerült egy szöveg miszerint az oldalt fel akarják törni. Nem ez volt az első ilyen eset egyébként, illetve többször volt olyan hír, hogy támadják az oldalt – hogy kik és miért, na és hogyan, arra soha nem derült fény.

bigtorrent

Tegnap este többen jelezték hozzászólásban és emailben is, hogy az oldalon furcsa üzenetet kaptak – ez egyébként a főoldalon is olvasható még. Az üzenetben az szerepelt, hogy az oldalt soha akkora kár nem érte, mint a napokban. Két hacker, akik állítólag már több oldalt is támadtak, “trójait csempésztek” az egyik adminisztrátor gépére, és ezzel megszerezték az oldalhoz és az MSN-jéhez tartozó jelszavakat. Ezért, a “legtöbb amit tehettek annak érekében, hogy ne publikálják a felhasználókat adatait” az lett, hogy bevették őket az oldal vezetőségében. (A sztori egyre meredekebb, ennél rosszabb megoldást elképzelni sem tudok, vagy minden jelszót meg kellett volna változtatni, vagy törölni az egész oldalt.)

Péntek 13-án állítólag az oldal felhasználói adatbázisát (usereket tartalmazó táblát) több fájlmegosztóra is feltöltötték. Az oldalról pedig több régi adminisztrátort töröltek. Arról egyébként egy kép is kiszivárgott már, hogy az oldal adatbázisához valóban hozzáfértek:

bigtorrent_db_a

BigTorrent phpmyadmin felület

Na most ennél meredekebb történtet én még a hazai torrentoldalról nem olvastam. Nem tudom, és nem is valószínű, hogy valaha meg fogom tudni, hogy mi a valóság. Ha mindez így zajlott le, az is fejetlenségre és hibákra utal, de ha csak kitaláció, az sem jobb, mert ez még fedősztorinak is gyenge.

Közben olyan információk is cseperegnek, amelyek szintén azt támasztják alá, hogy az oldal “saját magát törte fel”. Állítólag a saját adatbázisát próbálta eladni, ráadásul hogy az eredeti tulajokat fedezzék, még kamu admin nevekről is gondoskodtak.

A site egyébként – szintén egy korábbi adminisztrátor írásai szerint – érintett volt a razziában is, de nem úgy mint gondolnánk; ez az oldal is szeretett volna hasznot húzni a többi oldal lefoglalásából. Egy biztos, korábban az oldal csendben és “botrányoktól” mentesen működött, de az utóbbi időben egyre több a gyanús hackertámadás körülötte.

Egyébként az is igaz, hogy egyre több oldalt éri ilyen – olyan hacker támadás. Ebből az látszik, hogy az oldalak még most sem fordítanak elég figyelmet a biztonságra. Túl egyszerű létrehozni egy oldalt, csak le kell tölteni, kicsomagolni és már kész is. Arra viszont nem gondolnak, hogy ha már létrehoznak egy közösségét, akkor azt illik megvédeni is.