Frissek vagyunk idén, a pengét meg nem szabad elhanyagolni, mert berozsdásodik a sok vértől és mocsoktól. Minden boncasztal más, a cikket is befolyásolja az, hogy milyen az oldal, vagy éppen milyen apropóból kezdődik el a cincálás.

bitsite_logo

Nem értem a logót.

A BitSite úgymond “jelentkezett” a boncolásra, már korábban is, most az új év elején pedig lett egy kis időnk a boncolásra, ezért belevágunk. Nem vagyunk egyébként naívak, tudjuk, hogy azért is jó dolog a boncasztalon feküdni, mert sok a kiváncsiskodó, akik az asztal körül állnak. Ezen túllépve, engem még a nemes cél is hajt, jobbá tenni valamit.

Az első bonyomás, hogy a bejelentkezési ablak nem a legszerencsésebb, ráadásul támogatás oldalra dob. A Google reklám sok oldalon van, de a Kattints rá szöveg nem szerencsés, sőt egyenesen kerülendő, mert szabályszegésnek minősül. (Erről is írtunk már.)

A második pedig az, hogy ismerős a motor. BitMánia/BitHorlo vonalról. Alapvetően nem csúnya az oldal és az oldalbetöltődésre sem kell sokat várni. Viszont kicsit képzavaros a logó, nem értem mit keres egy egér egy BitSite nevű oldal logójában. Egy saját grafika jobban működne, amiről egy idő után az embereknek már a Bitsite ugrik be. Így a jelenlegi logó-ra ha ránézek, nem a BitSite-ra gondolok hanem a Lecsó című animációs filmre. (Igen, ez kicsit kötekedés.)

A főoldal kicsit zavaros, és a sorrend eltér a megszokottól, ami nem lenne baj, csak ami már bevált, és működik, azon nem biztos, hogy kell változatni. Így Hírek – Kapcsolati rész – Szavazás – Egyebek – Statisztika elrendezés jobban működne. A boxok felemások. A kapcsolat és statisztika rész jól el van találva, megfelelő szín és méret, de a hírek már túl hivalkodó, és az egyszerű kék/piros/narancs színek nem illenek bele a designba. Ezen van még mit csiszolni, mert pont az oldal tetején lévő dolog a csúnya, amit mindenki lát.

A logó alatt látható menü végre valami új, de még nem tökéletes. Kicsit kiforratlannak tűnik, on-hover effektnél már csak egy egyszerű színt kapunk háttér gyanánt. Olyan mintha elkezdte volna valaki, de nem fejezte be. Egy kis html-es tanács: a legördülő menünél elég zavaró, hogy a kurzor nem vált át, így a style-ba egy “cursor:pointer;” sor beférne. Nem akarok elveszni a részletekben, a státuszbár szintén jól néz ki, jók a színek, a képek, de az on hover effect esetén ismét seggre esik a design, nem olvasható a link.

A letöltési rész is felemás értekelést kap. A táblázat elrendezése megfelelő, a “staff ellenőrzési” ikonok jól eltaláltak. Munka még lesz vele, ugyanis a táblázat fejlécében ott figyel a “Műveletek” rész is, ami nyilván a staff-nak van fenntartva. Jó lenne ezt is elrejteni a felhasználók elől, ugyanis nem csak hogy csúnya így a tábla jobb fele, de még a helyet is pazarolja. Szintén negatívum, hogy a freetorrent.gif hiányzik. (Ez remélem nem a forgó aranytallér lesz, már 2-3 éve látható a legtöbb oldalon, unalmas. Emeljük ki a freetorrenteket más háttérel, vagy színnel, de csak finoman.) A kategória ikonok pofásak, bár nekem kicsit nagynak tűnnek, de tényleg szépek, és megfelelően utalnak a tartalomra. A kérésre feltett torrenteket is lehetne máshogy jelölni, mint egy sima kék [KÉRÉSRE] felirattal. Ezek apró hibák, de összességében lehúzzák a kinézetet. Szintén hiányzik kép a torrent részleteknél és ezek előtöltésénél is (loading gif), ezekre tényleg jobban oda kéne figyelni. A meglévő ikonok viszont szépek és egységesek, bár kicsit Windows-os érzése van az embernek.

A letöltések oldalon megjelenő torrent részleteknél kicsit deja-vu-m van, a BitHorlo-s kilóméteres leírások itt is megjelennek néha, nem biztos, hogy minden információt egyből a felhasználó arcába kell tolni, ilyen hosszan, ilyen részletesen. A leírás középre rendezése sem a legszerencsésebb, kicsit esetlen, kicsit word-os feelingje van. Egy balra igazított tartalom, normális padding-okkal persze sokkal jobban nézne ki, ahogy az a rendes details.php-nál van.

A letöltések v2 kicsit olyan smsweb-es feelingű, biztos van akinek tetszik, nekem nem, sokkal kevesebb torrentet látok ugyanakkora helyen, kilométereket kell scrollozni. Ráadásul a betett képek sem mindig arányosak, torzítottak. Szerencsére a bannerek ezen a felületen vannak, a másikon – még? – nincsenek.

Érdekes dolog a bank rész az oldalon. Aki szeretne, vehet fel hitelt az oldaltól (természetesen feltöltésként), és ráér később visszafizetni. Hogy van-e értelme használni, az jó kérdés, az idő és a felhasználók majd eldöntik. Viszont nem ártana csiszolni még a megfogalmazáson, és ez az egész oldalra vonatkozik

Vissza nem fizetés esetén levonjuk az összeget, és ha nem tudjuk a felvett összeget vissza levonni, a felhasználó kitiltásra kerül.

A működése is kicsit erős, okosabb lenne warnolni kitiltás helyett, így valószínűleg elrémiszti a felhasználót a használattól.

bitsite_error

Veszélyes dolog manapság a Szabályzat olvasása.

Nagyon negatív pont viszont, hogy több oldalra is a böngésző bejelentett, ártalmas oldanak nézi a BitSite-ot, méghozzá a bitsite.eof.hu cím miatt.  Ilyen példuál a Szabályzat rész is.  A statisztika szerint több mint 20 ezer felhasználó van az oldalon, ehhez képest még 500 tag sincs. Nem csoda, hiszen a torrentek száma is igen alacsony.

bitsite_front1 bitsite_reszletek bitsite_browse
Főoldal Részletek
Letöltések v1

A BitSite tehát nem egy használhatatlan oldal, vannak benne új technológiák, megoldások és ötletek, amelyek akár mások számára is érdekesek lehetnek. A kivitelezés nem hibátlan, elég sok helyen hiányoznak képek. Pozitívum, hogy bannerek nem csapódnak az arcunkba – ja, csak google reklám – és a profilban még ezeket is ki lehet kapcsolni. Támogatás itt is van, szokásos sms-es fejés. Elég sok felhasználó van az oldalon, viszont csak nagyon kevesen használják azt. A következő pár hónap alatt kiderül, hogy van-e értelme az oldalnak. Ha nem nő a peerek és a torrentek száma, akkor csak egy újabb üres oldal lesz a BitSite. Ha az egyéni ötletekkel sikerülne megnyerni a felhasználókat, akkor megnyílhat a lehetőség a növekedésre.  Előny a saját domain, bár ez egyben egy plusz rizikó faktor is. Az akarás látszódik, reméljük nem csak nyögés lesz a vége.

Értékelés:

  • Reklámok: 4 (tele reklámmal: 1, reklámmentes 5)
  • Design: 3 (borzalmas az 1, legszebb az 5)
  • Használhatóság: 4 (1 a nagy és lassú oldal, 5 pedig a gyors, könnyen navigálható)
  • Átláthatóság: 3 (1, tele felesleges színekkel és grafikával, 5 a letisztult, egyszerű)