Nem pihennek a jogvédők és a vámosok január végén sem. Egy diszkóban ütöttek rajta a lemezlovason, akinek 180 ezer forintjába került, hogy a másolt lemezeken nem volt matrica. Állítják, hogy ezek a razziák folyamatosak lesznek.

A Pesten játszó diszkós lemezeiről hiányoztak a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének sorszámozott, hologramos címkéi, így illegális felhasználásért megbüntették a lemezlovast, lemezenként 3 ezer, összesen 180 ezer forintra. Ez az összeg egyébként csak egy ezressel több, mint amennyibe a hivatalos “jogdíjasítás” kerül. Tavaly 1920 forintot kóstált, idén viszont már 2160 forintot kell fizetni minden egyes írott lemezért, ha nem akarjuk, hogy megbüntessenek. Lehet váltani éves “bérletet” is, ez idén 108 ezer forintba kerül.

Egyetlen olyan eset van, amikor az írott lemezre ingyen kerülhet matrica: ha a DJ olyan zenét írt ki, amit neten keresztül kapott valakitől ingyenesen, promóciós céllal. Persze ekkor kell egy hiteles nyilatkozat a jogtulajdonostól.

2007-ben a MAHASZ összesen 1,2 milliárd forintot szedett be jogdíjakból (nem csak a DJ-k lemezeiből). A 2008-as adatokat jelenleg még összesítették, de az elmúlt évek tendenciája alapján mintegy 100 milliós növekedés várható.

(via zoom.hu)