Az Ipon.hu-n olvasható, hogy a Universal kiadó árcsökkenést jelentett be, ami majdnem az egész kínálatára vonatkozik.  A lépés pontos okáról nincs információ, de nyilván a megváltozott fogyasztói szokások és a válság is hatással volt a kiadóra a döntés meghozatala során.

Pezsgőt még senki se bontson,  az árcsökkentés nem végleges és 100 százalékos, egyelőre csak egy teszt időszakról van szó. A program – amely Velocity  néven fut – szerint az átlag műsoros CD-k ára 6 és 10 dollár között lenne a közeljövőben.

Ez a jelenlegi árfolyamon számolva nem  haladná meg a 2000 forintot sem (1950 Ft éppen pont most), a kedvezőbb árfekvésű lemezeket pedig akár 1200 forintért is hazavihetjük.

Ha a program beválik, a Universal akár hosszú távon is alacsonyan tarthatja a CD-k árát, amire egészen biztosan lépni fog a többi nagy kiadó mogul is – nyilván lemaradni senki sem akar.

Magam részéről már talán kicsit későinek érzem a döntést. Amerikában évek óta dübörög az Apple zeneboltja, és a pletykák szerint hamarosan felénk is megnyílnak a kapuk, és lesz kelet-európai iTunes Store, ahol dollárokért vehetünk zeneszámokat.

A CD-vel már nem csak az a baj, hogy drága, hanem kényelmetlen, idejét múlt. Ki akar 4-5 CD-t és egy nehéz discmant hurcolni magával, amikor egy pártíz grammos készülékben ennek a sokszorosa elfér?

(via email spy)