A nagy kínai tűzfalról már mindenki hallott. Ami az ország vezetőinek nem tetszik, azt egyszerűen elzárják a felhasználók elől. Ezt most a kanadai BitTorrent óriás, az IsoHunt tapasztalta meg, akinek a Kínából származó forgalma 90 százaléknál is nagyobbat esett.

Kínától nem áll távol a cenzúra, de eddig torrent oldalakat nem blokkolt. Pár évvel ezelőtt volt már egy incidens, akkor több nagyobb torrentoldal (Mininova, Pirate Bay, isoHunt) weboldalát térítették el Kínában, és átirányították a kínai keresőre. Hivatalos magyarázat persze nem volt.

Később Kína a helyi torrentoldalak ellen is erősen fellépett, de most úgy látszik már ez sem elég, és a látogatókat a külföldi oldalaktól is el akarja zárni. Múlt hétvégén az isoHunt Kínából származó forgalma drámait esett, alig 1400-an keresték fel az oldalt, míg korábban több mint 130 ezer volt ugyanez a szám.

Természetesen hivatalos információ nincs az esetről, ahogy arról sem, hogy miért zárattak be több helyi bittorrent oldal, köztük igen nagyokat is. A külföldi blokád nemcsak isoHunt-ot érinti, a BTJunkie és a Pirate Bay is tapasztalta, hogy a kínai látogatók száma drasztikusan csökkent.

(via torrentfreak)