Majdnem két éve volt, amikor arról számoltunk be, hogy az RNI és Muxuj névre hallgató kalózokat fülöncsípték. Akkor az elkapásuk mellett az számított még nagy dobásnak, hogy kiderült: Muxuj a hadseregben szolgáló férfi. A vele együtt elkapott RNI pedig hölgy.

A Szegedi Törvényszéken szerzői jogok jelentős vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt állt bíróság elé a szerződéses katona. A vádiratban ismertették, hogy 39 mozifilmet töltött le külföldi oldalakról, majd azok alá vágta a magyar szinkront – ami több esetben a saját maga által felvett mozis felvétel volt. Az így elkészült magyar nyelvű releaset pedig népszerű torrent oldalakra töltötte fel Muxuj álnéven.

(Hogy miért éppen 39 film, azt nem tudjuk, ha kicsit valaki utána keres a dolgoknak, könnyen láthatja, hogy ennél egyébként több Muxuj, illetve RNI-Muxuj release készült.)

muxuj

A vádiratban az is szerepel, hogy egy idő után RNI nicknéven futó társa is segítette a munkában. A becslések szerint a két kalóz összesen több mint 42 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosoknak.

A törzsőrmestere a törvényszék katonai tanácsa előtt nem kívánt vallomást tenni, míg RNI – az ügy másodrendű vádlottja nem jelent meg. A tárgyalást így elnapolták, várhatóan a következő alkalommal már nem csak beidézik RNI-t, hanem oda is viszik a tárgyalásra.