Hát itt van, amire már mindenki várt. A razziák utáni első tracker felmérés, amelyből egy-két oldal még hiányzik, de azóta már ők is elérhetőek. Átrendeződések, szép növekedések, itt-ott csökkenés.
2010. júliusi újítás hogy egy konkrét érték elérésével lehet csak a felmérésbe kerülni, azzal a céllal hogy csak a komoly trackerek legyenek jelen: egészen pontosan 10.000 PEER -ről lenne szó, mert felhasználószámot könnyen össze lehet spammelni, a halott és élőhalott torrentek felhalmozása sem nehéz, ellenben peer már nem terem minden bokorban, és szerintem a 10 ezer egy se nem alacsony, se nem magas határ, így tehát a mezőny mostantól folyamatosan cserélődhet, a határ körül mozgó oldalak pedig akár hónapról hónapra kerülhetnek be illetve ki. – NetCigany
Ami elsőre látható, hogy a felhasználó szám jelentősen nőtt. Amíg júniusban 800 ezer körül voltak a regisztrált felhasználók száma, júliusra ez a szám már 1 millió fölé kúszott. Ha erősen sarkítunk akkor minden 10. magyarországi lakos torrentezik. (Még egyszer mondom, erős sarkítás!) Természetesen nem új emberek kaptak rá a torrentezésre ilyen nagy számban, hanem azok akik 1-2 oldalra voltak beregisztrálva most jóval többet használnak. A peerek és a torrentek száma jelentősen visszazuhant, de ez várható volt, hiszen több oldal komoly adatvesztéssel tudott csak újra elindulni.
Az eredeti listát megtaláljátok a szokásos helyen.
Tracker | User | Peer | Torrent | P/U | P/T |
*C*r* | 122.400 | 763.200 | 73.900 | 6.24 | 10.33 |
B**oad | 104.200 | 461.400 | 52.700 | 4.43 | 8.76 |
M**o*pa**dé | 66.800 | 187.500 | 32.100 | 2.81 | 5.84 |
Bi**orrent | 79.600 | 161.600 | 15.700 | 2.03 | 10.29 |
Di**o | 66.600 | 182.300 | 64.600 | 2.74 | 2.82 |
B**h**lo | 62.900 | 148.200 | 11.800 | 2.36 | 12.56 |
Pr**ri*ns | 74.000 | _89.800 | 18.700 | 1.21 | 4.80 |
D**Lord | 50.700 | _97.900 | 22.700 | 1.93 | 4.31 |
T***sfer | 82.600 | _87.200 | 40.500 | 1.06 | 2.15 |
1*t | 72.000 | _83.000 | 33.500 | 1.15 | 2.48 |
Z**ac*er | 71.800 | _81.700 | 23.900 | 1.14 | 3.42 |
G*ga**re*s | 33.000 | _48.700 | _3.100 | 1.48 | 15.71 |
Te**cod | 59.600 | _57.100 | 16.800 | 0.96 | 3.40 |
Xi**er | 26.700 | _32.800 | _9.100 | 1.23 | 3.60 |
To**ent*ár | 38.200 | _32.700 | _7.900 | 0.86 | 4.14 |
B**-*os | 32.500 | _27.300 | 14.700 | 0.84 | 1.86 |
Da**-A**el | 33.700 | _24.600 | 14.500 | 0.73 | 1.70 |
B*t*át | 11.700 | _15.800 | _4.400 | 1.35 | 3.59 |
B**Zo*e | 25.000 | _14.600 | _3.800 | 0.58 | 3.84 |
Ki*l*one | 34.700 | _14.300 | 13.000 | 0.41 | 1.10 |
nT**ce | 21.100 | _11.500 | _3.100 | 0.55 | 3.71 |
Da**-Kn**ht | 19.600 | _11.300 | _4.600 | 0.58 | 2.46 |
O**pa | 19.700 | _10.200 | _5.100 | 0.52 | 2.00 |
Összesítés:
TOP15 összes USER: | 1.011.100 |
TOP15 összes PEER: | 2.515.100 |
TOP15 összes Torrent: | 427.000 |
TOP15 összes P/U: | 2.49 |
TOP15 összes P/T: | 5.89 |
A múlt hónapi összesítés:
TOP15 összes USER: | 849.800 |
TOP15 összes PEER: | 3.203.000 |
TOP15 összes Torrent: | 486.700 |
TOP15 összes P/U: | 3.77 |
TOP15 összes P/T: | 6.58 |
A sorozat előző részei:
- Hazai torrent felmérés – április
- Hazai torrent felmérés – május
- Hazai torrent felmérés – június
- Hazai torrent felmérés – július
- Hazai torrent felmérés – augusztus
- Hazai torrent felmérés – október
- Hazai torrent felmérés – december
- Hazai torrent felmérés – január (2010)
- Hazai torrent felmérés – február (2010)
- Hazai torrent felmérés – március (2010)
- Hazai tracker felmérés – április (2010)
- Hazai tracker felmérés – május (2010)
- Hazai tracker felmérés – június (2010)
augusztus 13, 2010 at 11:54 de.
” Amíg júliusban 800 ezer körül voltak a regisztrált felhasználók száma, júliusra ez a szám már 1 millió fölé kúszott.”
Az egyik juliust javitani kellene.
augusztus 13, 2010 at 12:24 du.
Hát igen, ezt csinálta a “razzia”…
Köszönöm a felmérést.
augusztus 13, 2010 at 12:39 du.
Vajon mi lehet a Cr? 😀
augusztus 13, 2010 at 12:44 du.
Nem értem mire jó ez a csillagozás, ha egy oldalt keresnek az megtalálják akkor is ha itt nem szerepel az elérése.
augusztus 13, 2010 at 12:55 du.
szerintem is hülyeség csillagozgatni, van ollyan oldal, amit nem is tud egy kező felhasználó kitalálni a csillagok miatt
augusztus 13, 2010 at 12:56 du.
Köszönjük, a csillagokkal kapcsolatban nem kérünk több hsz-t. Beszéljetek a számokról.
augusztus 13, 2010 at 13:12 du.
Ez az a statisztika, ami semmiről nem szól, max arról, hogy vannak működő oldalak, különböző felhasználói mennyiséggel. A szabadságot betiltani meg nem lehet, ezt eddig is tudtuk, meg újra nyugtázhatjuk.
augusztus 13, 2010 at 13:14 du.
A b**h***n azért nincs a listában, mert nem ment a múlt hónapban?
augusztus 13, 2010 at 13:20 du.
mivel ez egy júliusi felmérés igen azért nincs benne az az oldal amit az n C üdvözölt twitteren:D
jó kis kirakós játék ez:D
augusztus 13, 2010 at 13:22 du.
B**oad rendületrenül tör előre…. csak így tovább. 🙂
augusztus 13, 2010 at 13:32 du.
Amelyik szám aláhúzással kezdődik az becsült vagy kamu adat?
Lehet ezt tudni?
Amúgy a lista mi alapján van sorrendbe rakva?
augusztus 13, 2010 at 13:38 du.
@T-Bag userszám szerint van (ahogy mindig is) az aláhúzás csak formázás az eredeti stat-ból, majd ki lesz véve. Nem kamu adat (már ha csak az oldalak nem hamisítanak statot – volt már rá példa)
augusztus 13, 2010 at 13:56 du.
Csak azért kérdeztem mert nekem össze-vissza van:
M**o*pa**dé 66.800 187.500 32.100 2.81 5.84
Bi**orrent 79.600 161.600 15.700 2.03 10.29
augusztus 13, 2010 at 13:57 du.
Hazai tracker felmérés – június (2010) linkre ráklikkel, szokásos hely címét megnéz, oldalak nevét megtud…
augusztus 13, 2010 at 14:13 du.
Valószínű a B**oad már túl van a fél millió csatlakozáson is mivel a stat szombaton este 10 -kor készült így ez nagyon esélyes, csak nem csináltak belőle nagy ügyet de tény hogy az *C*r* és a B**oad messze ellépet a többi oldaltól. Ha ezen a két oldalon fenn van az ember akkor már nagy a való színűsége annak hogy mindent megtalál ami csak kell.
Bár sztem ha egy új ruhát öltenének a B**oad-os srácok az oldalra és bevezetnék a szorzókat és a félévnél régebbi torrentek ingyenességét jelentőset ugrana felfele a csatlakozások száma! Úgy mint tavaly ősszel az *C*r*-osoknál ez már bevált, ezáltal valószínű aktívabb lenne ez az oldal is!
augusztus 13, 2010 at 14:58 du.
A P/U és a P/T mit jelentenek?
augusztus 13, 2010 at 15:07 du.
P:peer
U:user
T:torrent
Innen már talán menni fog…
augusztus 13, 2010 at 15:14 du.
Monster 2010. August 13. 14:58 :
peer/user és peer/torrent
augusztus 13, 2010 at 17:02 du.
A következő torrent oldalak megalapítását javaslom :
Asva Tracker , Police Tracker, Pistike Tracker Pro-art Tracker 😀
Van már elég szerverük hozzá,nemrég szereztek be párat 😀
Ja,és a Csillag Tracker 😀
augusztus 13, 2010 at 18:14 du.
Kiegészíteném a felmérést azzal, hogy a razzia legnagyobb nyertesei a Bi**orrent és a Pr**ri*ns mindketten megduplázták a felhasználószámukat (ez nagyjából 40 000 új felhasználót jelent tarckerenként) de a T***sfer és 1*t is 20 ezres növekedést produkált. Persze összességében minden tracker profitált valamit a felhasználószámok terén.
Azért persze vannak vesztesek is, hiszen a G*ga**re*s és B**h**lo torrent számai brutális mértékben visszaestek és ez magával hozta a peer számok meredek esését is. Az Ev*l*tion meg ugyebár kénytelen volt 0-ról újrakezdeni.
augusztus 13, 2010 at 19:08 du.
@sct: peer-ek száma szerinti sorrendben is jó lesz…
augusztus 13, 2010 at 20:54 du.
személyes véleményem: a razzia legnagyobb nyertesei a BigTorrent, a PREtorians és a Transfer (és persze a felhasználók akik szinte minden nagy oldalra bejuthattak most), nagyott bukott a Bithorlo, a 1st és a GigaTorrents, a TOP15 mezőnye pedig 3 újoncot is tartalmaz, a Teracod, a Xider és a TorrentVár, őket nem nevezném igazán komoly oldalnak, de az első 12 helyezett mindenképpen az, mely nemsokára kiegészül a bitHUmennel, a beszari/bújkálós oldalak közül pedig egyedül az Insane -t mondanám igazán nagynak, a többiért nem kár, nélkülük is jól meg van a lista/felmérés, és korábban sem zavartak különösebb vizet
augusztus 13, 2010 at 20:59 du.
Ahogy már írták, oda vannak linkelve a korábbiak, azoknak akik nem ismerik a felmérést, onnan lehet tudakozódni.
Amúgy az itt nem látható RATE alapján van sorrendben az első 15, onnan lefelé meg PEER szerint 🙂
augusztus 13, 2010 at 22:04 du.
hali!
tudom nem ide való de aki tud valamit a bigtorrentes feltörésröl az szolgálhatna valami infóval thx
“Kedves BiGTorrent felhasználók.
Az oldalt soha nem érték akkora károk, mint az eltelt pár napban. Két hacker, akik több oldalon is vandálkodtak, minket is meglátogatott. Trójai vírust csempésztek be az egyik adminunk gépére, így megszerezve jelszavakat mind az oldalhoz, mind az admin msn-jéhez. A legtöbb amit tehettünk, hogy ne kerüljenek publikálásra az adatbázis Rátok vonatkozó részei, megegyeztünk velük, hogy belépnek az oldal vezetőségébe, és folytatjuk, mintha mi sem történt volna. Ezzel csupán késleltetni tudtuk az elkerülhetetlent. Stílusosan péntek 13.-án jelentették be, hogy “(cenzúra) az oldal”, és feltöltötték egy vagy több fájlmegosztó oldalra az users táblát az adatbázisunkból. Amíg az oldal vezetőségének teljes jogú tagjai voltak, több tisztelt, és régi motor”
augusztus 13, 2010 at 22:32 du.
Meghackelték a Bi**orrent-et.
KÉP: http://kepfeltoltes.hu/100813/big_www.kepfeltoltes.hu_.jpg -> ezt a levelet mindenki megkapta !
augusztus 13, 2010 at 22:44 du.
Ti ezt elhiszitek?
Kedves BiGTorrent felhasználók.
Az oldalt soha nem érték akkora károk, mint az eltelt pár napban. Két hacker, akik több oldalon is vandálkodtak, minket is meglátogatott. Trójai vírust csempésztek be az egyik adminunk gépére, így megszerezve jelszavakat mind az oldalhoz, mind az admin msn-jéhez. A legtöbb amit tehettünk, hogy ne kerüljenek publikálásra az adatbázis Rátok vonatkozó részei, megegyeztünk velük, hogy belépnek az oldal vezetőségébe, és folytatjuk, mintha mi sem történt volna. Ezzel csupán késleltetni tudtuk az elkerülhetetlent. Stílusosan péntek 13.-án jelentették be, hogy “(cenzúra) az oldal”, és feltöltötték egy vagy több fájlmegosztó oldalra az users táblát az adatbázisunkból. Amíg az oldal vezetőségének teljes jogú tagjai voltak, több tisztelt, és régi motoros admintól “szabadították” meg a több sebből vérző oldalt.
Ennek ellenére mindent megteszünk értetek, és az oldal további működése érdekében.
augusztus 13, 2010 at 23:49 du.
Jó lenne már egy B**oad boncasztal, nem mintha kedvelném az oldalt de jó lenne olvasni róla.
robcsa: Te pedig biztos nem kerestél már nem valami populáris dolgot, mert Cr-n még (talán) megtalálja az ember, de B**oadon, már kétlem.
augusztus 14, 2010 at 0:54 de.
Jó cikk (Y) + B**oad boncasztal-ra én is kiváncsi volnék. XD 😀
@robcsa
Az *C*r* és a bit**men ről is elég szépen össze lehet szedni mindent. 😛 Az egyszer amúgy biztos hogy a B**oad bónuszpont rendszere elégé kaka. Nincs egyetlen torrentem se Seed-be és még Leecher -be sem és csak úgy pötyög a búnuszpontom. Bezzeg mikor lelkesen seedel az ember akkor meg alig alig megy felfele valami is :-S Szóval ….. A sok reklámról meg ne is beszéljünk. :-S Nem egy csoda oldal az egyszer már biztos.
OFF:
“NE kérj és NE adj ki működő/nem működő magyar torrentoldal webcímet, ip-t. ” Ezt sem értem de biztos nagyon hasznos dolog XD 😀 Őőőőőőő GOOGLE + egy kis keresgélés / szakértelem 😀
augusztus 14, 2010 at 2:24 de.
Én azért ehhez a felméréshez behelyezném a M*vie**te-ot is. Tekintve, hogy nem egészen 16.000 torrentet és több mint 20.000 tagot számlál.
augusztus 14, 2010 at 9:55 de.
oppacska, ha ez igaz akkor jobb is hogy ez történt velük. Komolyan mondom ekkora b@lfaszságot már régen hallottam. Ez ért nem szabad egy! embernél többnél lenni a master jelszónak. És az az egy a tulaj legyen. (bár ha olyan szinten béna hogy egy rohadt tűzfalat és vírusírtót nem tart a gépén ami up to date az ilyen férgek (ezt emberre és vírusra is értem) így megszerezhessenek bármit akkor húzza le magát a klotyón).
augusztus 14, 2010 at 10:22 de.
Pintyő nem lehet hogy az nem Vegyes oldal?
augusztus 14, 2010 at 10:25 de.
Ami pedig a BT hackelését illeti, kismillió ilyen eset volt már amit nem vertek nagy dobra, megszerezték már akár nagyobb oldal adatbázisát is, szal rengeteg ember adata közkincs ilyen szempontból már évek óta, és nem sokan vannak akiknek most először szerzik be az adatait…
augusztus 14, 2010 at 10:41 de.
Látom kezd elharapódzni a h*lye*ég. Lassan használhatatlan lesz a blog, mert az esetek felében nem tudja az ember miről, kiről van szó.
augusztus 14, 2010 at 15:02 du.
NetCigany egészen pontosan mit értesz Vegyes oldal alatt?
augusztus 14, 2010 at 15:23 du.
Ahol vannak szoftverprogramok, játékok, filmek, zenék, stb.
augusztus 14, 2010 at 16:49 du.
szerintem is hülyeség csillagozgatni, van ollyan oldal, amit nem is tud egy kező felhasználó kitalálni a csillagok miatt.
Meglehet nézni az eredetit is. (na vajon hol?)
Amúgy meg tényleg nincs sok értelme csillagozni, mivel kb úgy is tudja mindenki mi-mit rejthet…(nem nehéz rájönni…)
Meg nem úgy votl hogy x-y-z oldalak nem fognak szerepelni az asva.infon? talán inkább ezt kellett volna cenzúrázni…
augusztus 14, 2010 at 22:34 du.
Akkor azt kell mondjam igen, vegyes az oldal. (zene, filmzene, játékok, HD/Hun, HD/Eng, DVD5, DVD9, xvid/Hun, xvid/Eng, TVRip stb.)
augusztus 15, 2010 at 10:30 de.
NetCigany: “rengeteg ember adata közkincs ilyen szempontból”
Milyen adatok? E-mail cím? User / pass ? Esetleg IP címek?
Mit tudnak kezdeni velük? Mi értelme van gyűjteni őket?
augusztus 15, 2010 at 11:06 de.
e-mail: senkit nem érdekel, bárhonnan bárkiét bármikor be lehet szerezni, Spam szűrőt maxra állítani oszt szevasz
usernév és IP: ez sem nagy szám, és tényleg nemigen mennek velük semmire
pass: na ez már érdekes, hisz sokan akár 10 oldalon bent vannak egyazon user/pass párossal, de akár más dolgokhoz is használhatják ugyanazt a jelszót, de elvileg a jelszavak titkosítva vannak az adatbázisban (remélhetőleg)
augusztus 15, 2010 at 11:19 de.
Akkor jó, nagyjából én is ezeket a válaszokat adtam magamnak, csak megerősítést szerettem volna.
Amúgy meg ha más oldalon is ugyanezt az user/pass párost használom…
Belépnek és jól elrontják az arányomat?
augusztus 15, 2010 at 11:53 de.
Felhívom a cikk szerzőjének, sct-nek a figyelmét krix július 4-i cikkére.
Idézem:…..se a tracker infókban ne keressétek kedvenceket……..
Most akkor mi van?
augusztus 15, 2010 at 11:57 de.
@lynx
Felhívom az olvasni nem tudó, de magát annál okosabbnak képzelő kommentelő figyelmét, hogy a cikk tracker FELMÉRÉS. Most akkor ez van. Ezt, mint ahogy az általad el nem olvasott cikkben már sokadik alkalommal írjuk, NETCIGÁNY készíti, nem mi. Így ez az ő döntése, hogy melyik tracker szerepel benne.
augusztus 15, 2010 at 15:49 du.
Sziasztok!
A Solarion-ról tudtok valami újat?
augusztus 15, 2010 at 18:22 du.
Bocsánat, nem tudtam, hogy sct azonos NetCigánnyal.
Köszönöm, hogy rávilágítottál olvasási és szövegértési képességemre.
Valószínű emlékezetkiesésem is van.
Azt hittem az Asva.info-n vagyok.
Most akkor ez van.
Értettem.
augusztus 17, 2010 at 14:28 du.
a bithumenen megtudná nekem mondani valaki mennyi peer van?és ebből mennyi a le és feltöltő.
érdekelne hogy kapták magukat össze,a bejutásról pedig mar le is mondtam mert lehetetlen..
augusztus 17, 2010 at 18:34 du.
http://noob.hu/2010/08/17/pic.png
augusztus 17, 2010 at 19:52 du.
tényleg nem semmik:
augusztus 17, 2010 at 20:18 du.
Bármelyik magyar oldalra be lehet jutni. BH-ra és nCore-ra piszok könnyen. Aki azt írja, hogy lehetetlen az szerintem meg sem probált bejutni.
Én kapásból legalább 50 embertől tudnék meghívót kérni, ha netán nem lennék bent ezeken az oldalakon. Ma már ekkora létszám mellett, amellyel ez a két oldal rendelkezik, szinte nincs olyan ember, aki ne ismerne legalább 1 embert a bent lévő tagok közül.
Régebben más volt a helyzet. Amikor 20-25 ezer körül volt a létszám. Akkor nehéz volt bejutni. Nem lehetett 10 pontért vagy 500 pontért meghívóhoz jutni. Aki azt mondja, hogy pontot sem lehet összeszedni, az megint csak kifogást keres. Mert BH-n 10 pont rövid időn belül összejön. nCore-on meg mindenért kapsz pontot… így az 500 pont itt is rövid időn belül összeszedhető.
Nincs itthon, olyan oldal szerintem, ahova max 1 nap alatt nem lehet találni meghívót. Külföldi oldalaknál viszont van ahova hetekig, hónapokig kell hajtani a meghívó után.
augusztus 17, 2010 at 21:03 du.
Opie:
Szerintem meg igenis lehetetlen!
Az összes nagyobb torrent oldalon fennt vagyok kivéve az ncore-t, és a bithument.
Évek óta próbálok bejutni, de egyszerűen nem lehet. Ismerősöm nincs rajtuk, cserélgetős oldalakon pedig nem lehet ncore-t szerezni, hidd el. Az az igazság, hogy jókor kell jó helyen lenni. az ncore meg a bithu is elindult valamikor, volt free reg. Na akkor lehetett bejutni, a többség akkor regelt. pl a majmon is 68 ezer felhasználó, ebből csak 26 ezer regisztrált meghívóval. Igaz ott néha -még most is- van free reg.
De a bithumenen nincs. Szerintem igenis esélytelen a bejutás… Szerencse kell hozzá, más nem.
De ha te tényleg tudnál meghívót szerezni akkor emelem kalapom… De szerintem te csak azt hiszed.
Ha mégis sikerül, áruld el a titkot. 🙂
augusztus 17, 2010 at 21:42 du.
nekem is van nemis 1 de annyira értékes acc hogy nem kockáztatnak.