Budapest, 2011. október 7., péntek (MTI) – A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Új cikkünk ebben a témába: Három payftp-t fogott volna a NAV? – Van hatása? Nincs + videó a lefoglalásról!
A közlemény szerint a szerverparkot, amelynek működtetésében komoly szerepet játszott a CINEDUB csoport, sikerült felszámolniuk a nyomozóknak, akik többhelyszínes rajtaütéssel lepték meg a szervezet vezetőit.
A hálózat tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terrabyte adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer szoftvert lehetett letölteni. Az illegálisan tartalmakhoz a felhasználók emeltdíjas sms vagy előzetes banki átutalás ellenében férhettek hozzá.
A kilencfős elkövetői csoport tagjai a szervereket speciális informatikai védelemmel látták el. Hozzájuk egy másik csapat kapcsolódott, amelynek tagjai gondoskodtak arról, hogy a filmek – amelyeket külföldi, német és francia szerverekről üzemeltetett, illegális oldalakról szereztek meg – a premierek utáni napokban magyar szinkronnal kerüljenek a weboldalra. A mozikban digitálisan rögzítették a hangot, olykor videofelvételeket is készítettek.
A NAV kiemelte: a leginkább e csapat tevékenysége nyomán tették feketelistára Magyarországot a nagy amerikai filmgyártók, amelyek egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban.
A szerzői jogsértéssel gyanúsított tízfős csoport a filmek feltöltésével mintegy 130 millió forint kárt okozott az Intercom Zrt.-nek, a Budapest Film Kft.-t pedig majdnem 52 millió forinttal károsította meg. További 29 társaságnak 2 millió és 50 millió forint közötti, 612 forgalmazónak pedig 2 millió forint alatti vagyoni hátrányt okoztak. Csak a filmek hozzáférhetővé tételével mintegy 640 millió forint kárt okoztak az elkövetők – tette hozzá az adóhatóság.
Közlése szerint a felhasználók révén 10-15 millió forintos bevételhez jutottak az elkövetők, akik más szerverek működtetéséből is hasznot húzhattak, ugyanis a vizsgált bankszámlákra 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett.
A bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van, a pénzügyi nyomozók egymillió forint értékű vagyont zároltak. A csoport többi tagja egyelőre szabadlábon védekezhet – olvasható a közleményben.
MTI 2011. október 7., péntek 10:20
Új cikkünk ebben a témába: Három payftp-t fogott volna a NAV? – Van hatása? Nincs + videó a lefoglalásról!
október 7, 2011 at 10:47 de.
Imádom ezt a “kár” szót, mindig akkora hazugság, hogy hihetetlen, bár ebben az esetben lehet még jogilag is helytálló. Ez a mondat pedig, hogy “A NAV kiemelte: a leginkább e csapat tevékenysége nyomán tették feketelistára Magyarországot a nagy amerikai filmgyártók, amelyek egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban.” úgy hazugság, ahogy van. Egyszerűen pocsék mostanság a kínálat, eltekintve egy két igazi remekműtől, például a “Moon”. Legalább írnák le, hogy konkrétan a Warner (javítsatok ki, ha rosszul emlékeznék)tette feketelistára, nem pedig általánosságban, s ahogyan itt fel van tüntetve, bár az ő kínálatuk nevetségesen kritikán aluli volt az elmúlt időszakban, valamire rá kellett fogni a kiesést…
október 7, 2011 at 10:50 de.
“A mozikban digitálisan rögzítették a hangot,”
Na nem, majd 2011-ben analóg módon rögzítik, nooormális? 😀
október 7, 2011 at 10:50 de.
“nagy amerikai filmgyártók […] egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban”
Én nem vagyok nagy mozis, de nem egyszer hallottam, hogy a premier nálunk hamarabb van egy nappal, mint Ááámerikában.
október 7, 2011 at 10:53 de.
“terrabájt” 😀
október 7, 2011 at 10:54 de.
Remélem a CiNEDUB bukásával eltűnik végre mindenhonnan a sok fos mozis felvétel. Nem tudom, hogy lehet olyanokat nézeni… -.-
október 7, 2011 at 11:07 de.
Miert zavar teged? Ha nem tetszik, nem nezed, ilyen bonyolult. Van aki nem teheti meg, hogy minden heten moziba jarjon, es a gyereket marhaul nem erdekli, hogy a kedvenc rajzfilmenek uj reszet fullhdban nezze.
október 7, 2011 at 11:08 de.
milyen weboldalról lehetett letölteni? sztem ez a kamu része a dolognak…
október 7, 2011 at 11:10 de.
A CiNEDUBnak ehhez nem sok köze lehet max annyi, hogy felkerültek payftp-re a cuccaik 🙂
október 7, 2011 at 11:11 de.
Na végre már itt volt az ideje. Remélem a vég összeg a milliárdot is meg haladja majd. 100 milliós bevétel, szakadnának bele. Nem ártana az sms regisztrációs torrent oldalak ellen is fellépni már. Egyet a múlthéten bejelentettem a BRFK-nak, remélem minél hamarább intézkednek.
október 7, 2011 at 11:14 de.
Rettegj nCore. 😀
október 7, 2011 at 11:14 de.
Hat ez szopo.
október 7, 2011 at 11:18 de.
Az a “terrabájt” még mindig csak 1 R-rel van: terabájt.
október 7, 2011 at 11:19 de.
Cinedub nfo:
“Nem tamogatunk mas trackereket sem publikus kereso
oldalakat. Ha a munkainkat a kedvenc keresoddel
talaltad meg, vagy masik torrentoldalon – szamolj azzal,
hogy nagy esellyel kamu, virusos, jelszoval vedett rarokat
talalsz, esetleg meg fizetned is kell erte! Ha az eredeti
CiNEDUB munkakra vagy kivancsi akkor az alabbi oldalt
keresd: b**HU**n
Minden, nem errol az oldalrol szarmazo munkank KAMU!”
Bár kitudja.
október 7, 2011 at 11:19 de.
CiNEDUB, Mozis felvételek kapcsán hallottam csak róluk, használhatatlanná tette a keresőt a kedvenc oldalamon, nem értem miért nem lehet csinálni egy olyan szűrőt amivel a nézhetetlen, élvezhetetlen mozis felvételeket lehessen szűrni. Tele volt a tököm azzal hogy az első 2-3 oldalon CiNEDUB volt csak, remélem így más kevesebb ilyen lesz. Nem azt mondom hogy fullhd 5.1 alatt nem nézek filmet, de ezek a mozis filmek csak szétbasszák az oldalt szerintem. De ha lesz szűrő a mozis filmekre akkor nem zavarna hogy van ilyen is.
október 7, 2011 at 11:25 de.
Ncore megy 🙂 meg a bithu is szoval nagy para nincs 🙂
október 7, 2011 at 11:26 de.
ez a legnagyobb problema magyarorszagon. minden mas rendben van…
október 7, 2011 at 11:29 de.
#14 nem kötelezö leszedned a mozisat. azzal meg vegkepp nem kell foglalkozni aki azt nezi. maganügy.
október 7, 2011 at 11:36 de.
#17: Az a baj, hogy a rossz minőség, és a jó minőség is egy kategóriában van, nehéz kiválogatni. Nem lenne baj ha az emberek a minőségre lennének rákényszerítve, hidd el. Lehet hogy nem tudod megnézni a filmet a -1. napon, de hidd el, sokkal nagyobb lesz az élmény. Nem kell azért moziba járni, hogy jó minőséget kapj, csak egy kicsit türelmesebbnek kellene lenni.
Ahhoz, hogy ki mit néz, tényleg nincs közöm, de azért van olyan sok rossz hirdetés / weboldal / játék / film / zene, mert az emberek így állnak hozzá. “Nem kell nekem a jó minőség, legfeljebb majd anyázok a fórumon.” Ebből születik a tipikus magyar mentalitás.
Tisztában vagyok vele, hogy így a végére kicsit messzire kanyarodtam az alap témámtól, de ez mindenre jellemző, nem csak a mozis felvételekre. Ez csak egy csepp a tengerből.
október 7, 2011 at 11:38 de.
bH-n jelenleg 29 magyar kameras film van fent, tenyleg nehez atgorgetni rajta…
október 7, 2011 at 11:39 de.
#14 Sajnos a trollokat nem viszik el és még szűrni sem lehet rájuk. Pedig ők azok akik igazán szétb@sszák az oldalt 😉
október 7, 2011 at 11:40 de.
Kattogjatok ennkóron az xvix/hun részre, és számoljatok. Nekem nincs bh-m.
október 7, 2011 at 11:44 de.
látom azért sokan keverik a szezont a fazonnal.
ftp != torrent (bit**men,n**re)
október 7, 2011 at 11:45 de.
Miért nincs xvid-hun-mozi vagy ilyesmi kategróia 🙁 Már fórum témát is nyitottunk az oldalon ennek kapcsán, de egyenlőre nincs vissza jelzés a vezetőségtől ennek kapcsán :(.
október 7, 2011 at 11:47 de.
@Kalandor 2011. október 07. 11:40
Valoban jogos a felvetes, ott meg kevesebb van fent…
október 7, 2011 at 11:58 de.
#22
Sztem felesleges külön kategória, amikor a release név jelöli. Lásd: CAM, TS, MD stb.
Vagy ha ez nem, akkor erre vannak a sample képek. Sőt még ezután is ott van az nfo ahol jelölik a mozis forrást:D Jelenleg a legnagyobb oldalon még 20 mozis film sincs fenn, ezért felesleges lenne…
október 7, 2011 at 12:11 du.
glue 2011. október 07. 11:26 :
ez a legnagyobb problema magyarorszagon. minden mas rendben van…
Nincs rendben közel sem… de most már ebbe is beleszarhatunk
október 7, 2011 at 12:14 du.
130 milla? Nem lehet, hogy picit jobb üzleti modellel rendelkeztek, mint mondjuk az Intercom? Én a helyükben elgondolkoznék egy fizzetős torrentoldal indításán.
október 7, 2011 at 12:18 du.
2011. szeptember 28., szerda = ekkor foglalták le a szervereket főként az invitel egyik szerverterméből.
Miért kellett eltelnie több mint egy hétnek, hogy nyilvános legyen?
október 7, 2011 at 12:23 du.
a cinedub (kint lévő tagjai) kidobhatnának egy release note-t, hogy tulajdonképpen mi a f. van…
október 7, 2011 at 12:43 du.
Hy all
Nc: 31 db Cinedub
Nc: 3 db MDUB tudni kell MDUB ról hogy ha Cinedub jött akkor azt törölték de most már nem fogják ..:D
Nc: sok sok külföldi cam film
Nos mellé nem rég be indult az a funkció hogy támogatás…..:D van némi ok hogy a sünök rákeressenek az oldal hol létére és hát külföldön is törvény és sünök is van össze fognak és kész ………….
október 7, 2011 at 13:03 du.
Mi annak az oldalnak a neve amit lekapcsoltak??
október 7, 2011 at 13:17 du.
Végre egy jó hír. A játékokon kívül a kategóriánkénti kínálati darabszám viszont meglepően alacsony…
október 7, 2011 at 13:22 du.
Bár én se töltök le mozis filmeket bánnám ha nem adnának többet ki azért a custom dvdrip-eket le szoktam szedni. És valljuk be azért nem egy rossz hang minőséget adtak hozzá mindig.
október 7, 2011 at 13:26 du.
Azért azt megemlíteném, hogy a tényleges CineDUB munkák a legjobbak a mozis felvételeknél.
A minőségről annyit, hogy ha valaki nem szereti a mozis verziókat, hát ne töltse le.
Azoknak meg, akik annyira tudják, hogy moziban mennyivel jobb (jogos az észrevétel, de sokan MINDEN filmre közlik, hogy a moziban nézték meg), ha szabad tudnom, minek torrentezik az olyan, aki minden filmet meg tud nézni moziban?
október 7, 2011 at 13:35 du.
Csak 100 misi 5 ev alatt 9 fonek? Szerverekkel, szinkonizalo stabbal? Ez jo esetben ugy evente 1 misit hagyhatott az “elkovetok” zsebeben. Hol eri ez meg?
október 7, 2011 at 13:54 du.
..hát ezek érdekes hozzászólások.
Azért csukjanak le embereket, mert nem használható a kereső enkóron? 😀
Szinte minden cinedub film letöltési rekordokat döntögetett, tehát volt rá igény. Nagyobb igény volt rá, mint a sok szar e-bookra. (pl a Másnaposok 2.-t 105 ezren töltötték le.)
Tettek azért, hogy akiket érdekelt amit csináltak, azok elégedettek legyenek.
A befolyt összefekről szóló számok pedig nem mindig valós adatokat tükröznek, éppúgy ahogy azok a számok sem, hogy mennyi kárt okoztak.
ha valóban ennyi pénz folyt be hozzájuk, akkor pedig ügyesek voltak. 😀
október 7, 2011 at 14:09 du.
Remélem a sok lusta troll is megszűnik létezni akik lusták utána nézni, hogy mit szednek, de szövegelni tudnak.
Jó lenne ha a filmforgalmazók, jogvédők is felfognák, hogy attól hogy nem jön ki kamerásban az akinek nincs rá pénze nem fog elmenni moziba, így gyakorlatilag azzal nem okoznak kárt. Viszont több ismerősöm is csak azután megy el megnézni moziba, hogy elolvassa azok véleményét akik kamerásban látják, illetve van olyan is aki miután moziba látta le is tölti kamerásba. Illetve bevezethetnék azt is, hogy akinek nem tetszett vissza fizetik a pénzt, mert sokan végig nézik mert kifizették, de igazából már a felénél úgy vannak a filmmel, hogy az egy kalap…(Egy ütős bemutatóval amibe elsütik az összes poént, csattanót, ütős jelenetet becsalják a nézőt a moziba, közben pedig nem azt kapják amit ígértek tehát becsapták őket.)
október 7, 2011 at 14:19 du.
Akartam egy hosszabb lélegzetvételű hozzászólást ehhez az egészhez, de közben megírta valaki más:
http://itcafe.hu/hir/nav_nyomozas_warezoldal_releaser_cinedub.html
-ott pedig a kiemelt hozzászólás. Erre csak egy +1-et nyomok.
A jelzett kommenten túl, azért majd ha lesz egy kis szabadidőm, el fogom morzsolni a szemem sarkában gyűlő könnycseppet a bekasztlizott sms-warez pistikékért. Ha lesz egy kis időm.
Mozis felvételek és a magyar warez miatt éhenhalás szélén álló warner…
-Hát ez meg úgy van, hogy ha az adott film az usában bukik akkor 1-2 hónapon belül van belőle R5 verzió, (márpedig az a régió csak Los Angelesből nézve tartalmazza Magyarországot), ha az usában siker, akkor fél év múlva jön a dvd rip. Szóval ha nem vagyok rá kíváncsi a moziban, max. ennyit kell várnom a normális minőségre. Ja, nem magyar oldalakon szoktam keresgélni, és nem fizetek olyasmiért amihez ingyen is hozzájuthatok.
október 7, 2011 at 14:21 du.
#16 glue – ezen jót nevettem, pedig sajnos semmi vicc nincs benne és 100%-ig igazad van.
A milliárdos sikkasztások, az önkormányzatok akik több száz milliókat tüntetnek el, a munkanélküliség ez mind nem fontos. A lényeg ne legyen warez, gratulálok Magyarország csak így tovább.
október 7, 2011 at 14:30 du.
Ja, egyébként minden évben kell legalább egy ilyen, mert a statisztikában kurva szépen mutat az egy csapásra “felderített többezer jogsértés”. Az érdekes inkább az, hogy az smswarezig miért csak most jutottak el.
október 7, 2011 at 14:37 du.
feljentest tett a warner. a hatosagnak KOTELESSEGE eljarni. a warner az egyetlen hibaztathato fel az ugyen, az o uzleti modelljuk vezetett idaig, majd pedig az, hogy hivatalos utra tereltek az ugyet…
október 7, 2011 at 14:44 du.
Ezek ilyen degeneráltak. És mit keres az asva blogján egy mellbimbó.eu hirdetés?
október 7, 2011 at 14:54 du.
Ott egye a fene őket. Ócska mozis kép, még rosszabb hang, ÉS PÉNZT KÉRTEK a letöltésért. Ha a műanyaglakat rohad rájuk, azt se bánom.
Talán kissé keményszívűnek tűnök, nem érdekel. EZek valóban kalózok, mert hasznot húztak belőle.
Ellentétben a torrentoldalakkal. Ugye.
Terrabyte, ez vicces 😀
október 7, 2011 at 15:14 du.
Én bevallom őszintén, hogy nem vagyok nagyigényű. Néha elmegyek moziba, de 10/9 alkalomra nincsen pénzem. Nagyon szeretem a filmeket, nyomon is követem, hogy mikor melyik jelenik meg. A Cinedub volt az egyik kedvenc csapatom. Szinte minden munkájukat láttam. A LQ minőségű sz@rokat persze nem néztem meg, de ami már nagyjából élvezhető (“szép mozis” a kép) azt megnézem. Nem is beszélve a CUSTOM rls-eikről, mikoris az újonnan megjelent HQ külföldi torrentekre dobják rá a saját hangjukat. Egyszóval én nagyon sajnálnám, ha emiatt vége lenne a pályafutásuknak. Én imádom őket. Szerintem ez csak pletyka, a szervereket meg telibefosom….meg is érdemlik az sms-es warez oldalak.
Szép napot mindenkinek!
október 7, 2011 at 15:23 du.
@nem szponzoralt hozzaszolas:
És akkor most, hogy a törvény keze lesújtott, a warner elégedetten hátradől? Mert amúgy -csak jelzem- csak a közmondásos szarnak osztottak ki egy szép nagy pofont.
október 7, 2011 at 15:23 du.
Skacok, ismeritek a dtsh.hu-t? A fizetős ftp-s oldalak melegágya, az üzemeltető egy létező cég, a céginfo szerint 2010-ben 162 milliós bevételük volt. Évek óta stabilan működnek, a különféle “hirdetők” szinte kivétel nélkül ugyanazt a tartalmat kínálják, csak más ftp cím alatt. Ez senkinek sem szúrja a szemét? erről nem is beszélve: http://dtsh.hu/?site=31
október 7, 2011 at 17:02 du.
Hmm ez felettébb érdes, ezek szerint a CINEDUB valójában egy mocskos ingyenélő fizetős SMS szerver üzemeltető hálózat volt? Mert ha igen, akkor még köpök is egyet a sírjukra…. De ezt leszámítva is megvan a véleményem a kamerás filmekről és hangokról…
október 7, 2011 at 17:23 du.
A NAV oldalán azt írják felvételek a NAV Szerverén de se link semmi !
Amúgy szerintem ezek totálisan mellényultak és nem Cinedubékat kapták el hanem valami sms warez teamet akik cinedub rls ekel üzleteltek és egyébb dolgokkal 😀
október 7, 2011 at 17:28 du.
Remélem senki nem gondolja komolyan hogy a CINEDUB -nak bármi köze is lenne egy payftp/sms site-hoz, mint üzemeltető. Ez a hír egy összemosás. Ennyiből a -LOL vagy -FQM is lehetne az üzemeltető, mert tuti volt fent azokon a HDDken egy raklap sorozat ezektől a csapatoktól.
És remélem azt is csak viccnek szánják egyesek, hogy nem tudnak használni egy torrent oldalat úgy hogy ami nem érdekli őket azt nem nézik. Rákeresve egy filmre max 2-3 CINEDUB rls jelenik meg, a könyvtár neve már egyből elárulja hogy MILYEN minőség, akár azt is hogy milyen a hang.
A CINEDUB egy forintot nem keresett a rls-ekkel, ahogy a rls-erek 99% -a, ma Mo-on és külföldön is. Minden rls “hobbiból” készül, kihívásképpen, versenyből, magamutogatásból 😀
október 7, 2011 at 17:31 du.
Plusz még az a baj hogy míg az ftpk-en csak felhasználóval látod a tartalmat, azaz ha elviszik a szervereket úgymond baszhatod, mert titkosítva van, míg ha ki van linkelve webre, smsweb formájában, akkor már rád bizonyítható később is.