Lassan kezd ismét elcsépeltté válni a “ma melyik torrentoldalhoz fértek hozzá?” sztori, de azért a köz megnyugvása és tájékoztatása érdekében közöljük a friss híreket. Több olvasónk is jelentette, hogy tegnapi a késő esti órákban az nCore-on történtek megkérdőjelezhető dolgok.
Azért nem a “feltörték az oldalt” kijelentéssel dobálózunk, mert ahogy a bH esetében, valószínűleg itt sem ez történt, hanem jóval valószínűbb, hogy egy magasabb rangú staff tag hozzáférését sikerült megszerezni a(z) unatkozó barátunknak, támadónak.
Az igazi staff nem valószínű, hogy így áll a dolgokhoz
Törlések, érdekes indokkal
Este 11 óra felé többen érezhették ismét azt, hogy kicsúszott az irányítás az adminok kezéből. Szerencsére a behatoló nagy károkat most sem tudott okozni, néhány torrent törölve lett, egyes felhasználók kaptak indokolatlan warnokat, és a Helpdesk nevében is kaphattak egyesek üzeneteket. Jó a rosszban, hogy az nCore csapata most gyorsan reagált, a warnok eltűntek, a torrentek visszakerültek a helyükre és a Helpdeskes false üzenetek is tisztázva lettek.
Mondhatnánk, hogy lassan unalmasak ezek a dolgok, ami részben így is van, mert nem brilliáns hacker támadásról van szó, hanem csupán kisebb – nagyobb emberi és gépi hibák kihasználása szórakozásból, heccből.
március 26, 2012 at 23:43 du.
Jó játék, gyökereknek.
március 27, 2012 at 4:56 de.
nem úgy volt, h nkóros híreket nem közöltök mert nem akarnak ezen az oldalon szerepelni? elévült..?
március 27, 2012 at 13:53 du.
Nem én voltam…
Talán jobb dolgom is lett volna mint staff üzeneteit olvasgatni 🙂
március 27, 2012 at 17:11 du.
@HiHi
Tényleg, te ilyen kis oldalakkal nem foglalkozol.
március 28, 2012 at 12:01 du.
Foglalkozna Ő, de nem járt sikerrel pár helyen … ahahah
április 1, 2012 at 20:54 du.
Nyaldosva van az 5 millió PEER
április 3, 2012 at 10:23 de.
A xideren este is fura dolgok történtek:D
http://www.imageserve.info/img_store/2012/04/03/4/4e4a3964ea88765d40507334ed2fec42.jpg
április 5, 2012 at 12:11 du.
@Rosszember Ezt soha nem értettem, hogy miért jó. Nem értem, hogy miért vagyok attól nagyobb, hogy a fikán admin vagy esetlegesen itt krix vagy sct esetleg bxh, vagy bármelyik oldalon sysop/rendszer név alól irkálnék. Miért jó az neked, hogy userclass 1-ben vagy? Miért jó az bárkinek, hogy sysop vagy admin, esetleg tulaj rangban van? Tudjátok ti, hogy hogyan működik egy ilyen közösség? Mitől lettem volna én nagyobb, hogyha régen az Elite hubon FleetCommand, sumo, Cyb, sbiro stb, név alól írok vagy csinálok magamnak egy újabb operátor nevet? Azért, mert átvettem a hub felett az irányítást? Akkor mi van? Uralkodom több ezer ember felett és csak én vezérelhetem? Az miért jó nekem? Vagy én vagyok ennyire hülye, hogy ez egy kicsit magas nekem? Valaki írja már le nekem, hogy ez pontosan miért pozitív dolog. Egy hubprogramot bárki képes kezelni, még egy mozogni képes értelmi fogyatékos is, az nem egy világszám, hogy át tud valaki állítani valamit(akát az opjogokat, akár a torrenten az admin jogokat), ehhez nem kell nagy ész, azt meg idáig nem tapasztaltam, hogy hosszútávon bármelyik hacker is rendesen tudta volna működtetni a feltört helyet, mindegyik tönkrement. Akkor mi értelme van pontosan? Mert hogy jobbá idáig egyik sem tudta tenni, mert csak egy mozogni képes értelmi gyógyi buta majom és a közösségi rendszert már fenntartani nem tudta, az egyszer biztos. Biztos én is meg tudnám tanulni, amit ezek a “hackerek”, csak a hasznát nem látom ennek az egésznek.
április 5, 2012 at 18:34 du.
@Rosszember
Ezért szeretem ezt a xider nevezetü valamit, nagyon lehet rajta röhögni XDXD
április 6, 2012 at 13:04 du.
Tudja valaki mi ez a mailcímgyüjtögető akció nkóron?
április 6, 2012 at 13:10 du.
“Miért jó az neked, hogy userclass 1-ben vagy?”
Ez nagyon egyszerű, úgy hívják hogy egyenlőség. Ha valamit le akarsz írni úgy, hogy közben ne banoljanak ki, jó megoldás.
április 6, 2012 at 14:42 du.
@Rosszember
Ezt gondold át mégegyszer. 😀
Ha valamit le akarsz írni, ahoz elég a legkissebb rang. Ha pedig bannolni akarnak, akkor bármilyen rangban lehetsz. 😀 Az egyenlőségről alkotott képed pedig orvosi eset.
Bepostolsz egy olyan screent amin egy nyomorult sütihuszár popsztárkodik, és közben a te imádatodat élvezi. 😀
április 6, 2012 at 15:34 du.
No Comment 2012. április 06. 13:04 :
Persze hogy tudjuk, eladják az e-mail címeket, és spammelnek rá mint állat…
április 6, 2012 at 16:47 du.
Gondoljam át? De mit? Az userclass 1 a felhasználó 😀
április 6, 2012 at 17:00 du.
@Rosszember
akkor véleményed szerint ha mindenki user, vagy leecher nem tudnak bannolni?
Nah ülj le! 1-es!
április 6, 2012 at 17:35 du.
@No Comment
A fenti írásodra csak annyit tudok mondani, hogy no comment…
április 6, 2012 at 17:38 du.
@Rosszember: Mutatnék én neked szívesen sok olyan oldalt, amin abszolút nincs semmilyen ban és moderálás, hogy hogyan néz ki. Kezdjük onnan, hogy a csaló k*rvák/munka/stb. hirdetői kapásból ellepik az oldalt(fórumot és üzenőfalat egyaránt) és mindenféle szélsőséges ajánlatot beleraknak. Ha látnád, hogy sct és krix közös munkával innen körülbelül(ha pontosan nem is) mennyi szemetet és hulladék ember pénzlehúzó és ártó szándékú mocskát takarítják el az ncore adminokkal együtt(ki-ki a saját oldalán), nagyon elcsodálkoznál. Abszolút nem annyira vicces, hogy mindenki userclass 1-et kap, csak neked vicces. Esélyegyenlőség? Vannak fórumok, ahol az van, menj oda, ott azt írsz be, amit akarsz(már ha lesz esélyed a többi hulladék roncs tolvaj meg politikai beállítottságú illetve fajgyűlölő ember mellett). Ilyen sz*rokkal(ami a bh feltörése után is megjelent, hogy küldd el x telefonszámra x szót, mert akkor kapsz hókuszpókuszt(persze a végén nem kap soha semmit)), száz ágra szétterjeszkedve található meg az interneten a moderálatlan fórumokon. Dehogy kell oda 1-es userclass mindenkinek, nagyon jó munkát végeznek mindenhol a modik és az adminok. Legyen csak annak ilyen joga, aki normális! Banolni lehet userclass -el is, de feloldani is egy másikkal.
április 6, 2012 at 18:13 du.
@No comment
Hogy banolna ki te szerencsétlen, amikor mindenki user, sql hozzáférése meg csak a tulajnak van, aki hót hülye hozzá? 😀
április 6, 2012 at 18:14 du.
Az a baj, hogy az asva vezetősége nem engedte ki a képet a Xider adatbázisáról.
április 6, 2012 at 20:30 du.
Látom te élvezkedésből csinálod ezt webtech.
Olyasfajta lehetsz aki valami szerencsével hozzátud férni az adatokhoz de utána nem tud mit kezdeni vele.
A mail cimeket nem tudod eladni mert, ma már ezzel semmit nem keresel. Meg sokkal könnyebb, legális módon hozzá lehet jutni akár 500.000 mailhez is.
Saját weboldaladat nem tudod reklámozni mert nincs, meg mert nem tudsz csinálni.
Viszont előszeretettel összeszedsz mindent utána pedig semmit nem érsz vele 🙂
április 6, 2012 at 21:28 du.
@Rosszember
..hogy kinek van sql hozzáférése azt te biztosan nagyon tudod.
A mondandóm szempontjából a technikai részletek teljesen jelentéktelenek. Nem az volt a célom, hogy bárkivel is vitába száljak ilyen kérdésekben.
Inkább arra próbáltam célozni, hogy milyen ember lehetsz. Milyen ember az, aki azzal sztárkodik, hogy egy másik hülye jelszavakat lop.
@WebTech
Az a baj, hogy anyád nem ült fel szülés közben.
április 6, 2012 at 21:36 du.
Kezdődik az óvoda már megint 🙂 extra szánalmas, pár kis hülye gyereknek mennyi szabadideje van 🙂 mondjuk megértem, anyjuk és apjuk sem foglalkozik velük valamivel meg el kell ütni az időt.
április 6, 2012 at 22:49 du.
@No Comment
Én nem foglak anyázni, mert nem tudom, hogy a tied él vagy sem. Ha él, akkor sajnálom, hogy egy ilyen állattal zárják össze, ha nem él, akkor részvétem. Látod, Te sem tudhatod, hogy pontosan mi van az anyámmal. Ez a gyerekes hozzáállás, mint egy igazi vérpisti. Azt viszont sajnálom, hogy 0 tudással itt osztod az észt, és sütihuszárnak hívsz teljesen indokolatlanul, hiszen most már több, mint 1 éve nem használtam sütilopást. Előtte se sokszor. Arról viszont nem tehetek, hogy a Biges időszakban elég sokan visszaéltek a nevemmel (Azóta ennyire menő a sütilopás amúgy, amióta a fikára kikerült a cikk.)
@HiHi
Pont te beszélsz? Neked mire is kellet a BHO adatbázisa? Egyértelmű, hogy arra amire nekem. Gyűjteni, ez nálam egy rossz szokás. Ráadásul Te nem tudtál hozzáférni a Phpmyadmin felülethez, de az csak egy adatbázis kezelő, ahogy a múltkor is beszéltük:)
Attól még Te csak sütilopással törted a Bh-t, utána egy robottal lementegetted az adatokat. Az nem érdekel, hogy Te írtad vagy sem, de akkor is így történt.
április 6, 2012 at 22:54 du.
Javítás: Nem BHO hanem bH 🙂
április 6, 2012 at 23:50 du.
Web, tökmindegy amúgy hogyan, de bejutottál ennek a kis spammer köcsög xidernek az adatbázisába. Ugyanígy bejuthatott volna olyan is, akinek érdeke van ebből.(Gondolok itt jogvédőkre, hatóság, etc..) Figyeld meg, ezután sem adja fel, ugyanúgy próbálkozik majd a szaros oldalával még egy szép napon valaki más nyomja majd fel, de akkor rábaszik -és sajnos 1-2 juzer is- de ez legyen annak a baja, aki ilyen fos oldalról töltöget.
április 7, 2012 at 1:14 de.
@robcsa
Akkor nézzük meg “aranyoskám”, hogy te mit tudsz. Írj nekem valami szép kódot, de olyat ami annyira egyszerű, hogy talán még No comment is megérti.
“eddigi teljesítményed a nagy büdös 0 -val.”
Még mindig többet mutattam 2 év alatt, mint Te az egész életedben. Még mindig többet tudok, mint Te. Sőt állítom a csajokhoz is jobban értek mint Te. Sőőőőt:D Az élethez is jobban értek mint Te.
április 7, 2012 at 1:16 de.
UPDATE 1:
Írhatsz akármit, fikázhatsz akármennyire akkor is azt fogom csinálni, amit eddig tettem. Most néhány lázadó kisgyerek sírása miatt nem fogom abba hagyni.
április 7, 2012 at 7:48 de.
WebTech
te tényleg kisgyermek vagy még, 2 év alatt se csináltál te szart se, egyébként te mi a fenéről álmodozol? ez mi amit eddig csináltál? szerintem egy rakás szar ergo 0, szóval nem értem milyen teljesítményről vakerálsz nőjél fel kisgyermek . 🙂
élmány volt veled csevegni kis webtech 🙂 de majd ha felnősz egyszer és nem anyuci szoknyája mellől firkálgatsz kis kocka buksikáddal akkor majd rájössz hogy eddigi életedben lószart se tettél, 🙂 nincs semmilyen értékelhető teljesítmény mögötted, mert az hogy torrent oldalakat törögetsz fel ténylegesen is a nagy büdös 0 val egyenlő nem beszélve arról hogy erősen égeted magad ezzel, nagyon szánalmas. 🙂
Na de nem érek rá szánalmas kis siránkozásoddal tovább foglalkozni, viszont egy jó tanács nőjél fel és inkább a sulira meg tanulásra koncentrálj talán azzal lesz is teljesítmény majd mögötted, mert az eddigi 1 -es. Na leülhetsz. 🙂
április 11, 2012 at 22:48 du.
@robcsa Látom, hogy a kisgyerekek szórakoznak 18 ezerrel. Most volt szerencsém látni az egyik oldalon közösségi oldalra feltörőt. NEM LÉTEZŐ DOLOG, MERT NAGYON ERŐS EGYIRÁNYÚ KÓDOLÁSSAL TÁROLJÁK EZEN PORTÁLOK AZ ADATOKAT, SENKI SE DŐLJÖN BE, MERT ILYENEKBEN CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ACCOUNT LOPÓ BACKDOOR VAN! MÉG EGYSZER ÉS UTOLJÁRA: NINCS OLYAN, HOGY ELINDÍTOK EGY PROGRAMOT ÉS KIADJA A JELSZÓT ILYEN OLDALAKHOZ!
április 16, 2012 at 2:59 de.
Na már megint WebTech? 😀 Komolyan csak azért csinálja hogy beszéljenek róla. Egész addig, amíg valaki szét nem tapossa az okos fejét. 😀
április 18, 2012 at 18:59 du.
Sziasztok!
Egy olyan kérdésem lenne hozzátok, hogy mit jelent az, hogy hamis adatküldés? Mert 2 év tagság után ez ügyben töröltek az nCore-ról.
április 18, 2012 at 19:21 du.
@Csont_Juan: Nem engedélyezett/támogatott kliens nem megfelelő módon küldte az adatot a trackernek esetleg valamely vírus adatzavart okozott illetve nem megfelelően bezárt kliens. Én a helyedben írnék a webmasternek, majd ott leírják pontosan, hogy mi volt a hiba, innen nehéz megmondani, bármi lehet…
április 18, 2012 at 20:01 du.
Csont_Juan
Csaltál … Megérdemled …
április 18, 2012 at 20:44 du.
HSKMikki
Ha csaltam volna akkor azt már 2 évvel ezelőtt észrevették volna. Tehát így nem értem, hogy mi a probléma.
április 18, 2012 at 21:40 du.
csaltal, megirtam mailben is.
Ha gondolod berakom ide a screenshotot ami a torlesedkor keszult es az akkori (a csalaskor lathato) allapotot mutatja…
április 18, 2012 at 22:26 du.
@Csont_Juan : Főoldalon található email címen próbáld meg megkérdezni, szerintem progi nem támogatott.
április 19, 2012 at 12:44 du.
akos
Küld el nekem légyszi nekem e-mailbe a képet hogy lássam én is, azt amiért ez történt.
április 19, 2012 at 15:53 du.
@akos
Az meg sem fordult a fejedben, hogy nálatok szar valami?
április 20, 2012 at 12:45 du.
No Comment
Nálam is felmerült ez a gondolat. Mert nem egyszer tapasztaltam, hogy az oldal szerint 2 napja, egyfolytában több mint 1mb/sec-es sebességgel töltöttem le. ezzel több probléma is van. Pl.:a sávszélességem nem teszi lehetővé, hogy ekkora sebességgel töltsek le, meg amikor nem töltöttem semmit akkor is töltöttem az oldal szerint. És a másik, hogy kb 2,5 évet voltam az oldalon, azalatt mindent normálisan csináltam. Aztán egyik percről a másikra csalóvá váltam. Ha annyira nagy aránycsaló lennék akkor már 2,5 évvel ezelőtt ki kellett volna szűrjék, nem pedig most. Itt valami bűzlik nekem.
április 20, 2012 at 12:50 du.
Nem akarom az oldalt egyáltalán kritizálni, mert jó oldal. De akkor sem fér a fejembe ez az egész ügy. Nem akarom a fenntartók tudását és hozzáértését sem kétségbe vonni csak a fent említett néhány dologra nem egyszer felhívtam a figyelmet az oldalon belül is míg tehettem. Mert ezt a hibát agyon nem sikerült megoldani ahogy én észrevettem, mert utána is tapasztaltam még ugyan ezt. Szóval emiatt is minősülhettem “hamis adatküldőnek” mert egyszerűen az oldal néha elég bugos. De ennek ellenére még mindig az ország egyik legjobb, hanem a legjobb oldala.
április 20, 2012 at 16:59 du.
@No Comment: ebben az esetben nem igazan… nem poenbol toroltuk.
http://kepzelet.com/pictures/2012/0420/a9a6676dc0e0a3067c571fb5bb5b963e/proof1.png
mit keres ott az az ABC 3.1-es kliens? 7 eve jott ki az ABC ezen verzioja (mellesleg az utolso is), neki meg pont most jutott eszebe letesztelni egy 2700 seederes (plusz kb 200 partial seedes) torrentnel es teljesen veletlenul gyorsabban tolteni vele, mint a tobbi x ezer seeder.
április 20, 2012 at 17:28 du.
@Csont_Juan: “az oldal szerint 2 napja, egyfolytában több mint 1mb/sec-es sebességgel töltöttem le. ezzel több probléma is van. Pl.:a sávszélességem nem teszi lehetővé, hogy ekkora sebességgel töltsek le, meg amikor nem töltöttem semmit akkor is töltöttem az oldal szerint.” – az eszetekbe sem jut, hogy valaki ellopta a passkeyt/accot és a te passkeyeddel használhatja az oldalt, ugye? Csak a staffnál lehet valami rossz, ugye? Valahol meg volt osztva biztos pár torrent fájl: kazaa, e2dk, stb. illetve valami acclopó módszerrel hozzájutottak a profilodhoz. De csak és kizárólag a staffnál lehet rossz valami. Érdekes, másnál(pl. nálam) miért nincs ilyen?
Idézet a szabályzatból:
“A felhasználói fiók kizárólag olyan személlyel osztható meg, aki nem tagja az oldalnak. Kérdés nélkül törlünk minden olyan accountot, amelyek sértik bármilyen, törlésre vonatkozó szabálypontunkat. Nem vizsgáljuk, hogy ki követte el a szabálytalanságot. Továbbra is tilos közzétenni passkeyt nyilvános fórumokon, megosztani torrent fájlokat fájlcserélő szolgáltatásokon. (Új!) “
április 20, 2012 at 17:36 du.
@Csont_Juan
Amit írtam, azt azért írtam, mert életszerűtlen, hogy ha valaki csal, akkor egy blogban kérdezze meg mi is történt.
Hogy te csaltál-e vagy sem, azt nem tudom, viszont azt tudom, hogy az oldal össze-vissza számol.
Ráadásul csalni is lehet az oldalon aminek az issza meg a levét akitől a torrentet letöltöd.
Kíváncsi lettem volna a screenshotra, de lehet, hogy az is olyan mint az sms játékról kiállított számla.
április 21, 2012 at 12:17 du.
@Chamea
..kész csoda, hogy nem magadtól idéztél.
Másoknál is van ilyen, meg másmilyen is amúgy. Az, hogy nálad minden jó ez természetes, ha az nkórról, vagy magadról van szó.
április 21, 2012 at 12:32 du.
@No Comment: “Másoknál is van ilyen, meg másmilyen is amúgy.” – naná! Ott, ahol Wiki-ben tiltott klienst használnak, ahol kis józska pistinek átadják a torrent fájlt, hogy pénzért seedeljenek neki(az ilyen “akciós” ajánlatok 99,99%-a csaló, seed szerver a környéken nincs, arányjavító program fut egy otthoni vagy suli gépen havi 1500-2000 forintért(nem is rossz üzlet 6-15 évesen), ezért kell drágábban seed szervert bérelni megbízható helyen), ahol valamilyen visszaélés van a rendszerrel kapcsolatban, ahol vírusok tucatjai vannak a gépen ott biztosan.
április 21, 2012 at 12:46 du.
Sorry a dupláért, légyszi tegyétek be ezt az előzőbe, ha nagy gond.
@No Comment: Most látom akos belinkelését. Ebből még a hülye is látja, hogy 2 különböző IP van(az egyiknél tudom feltételezni, milyen szolgáltatóról léptek rá) 2 különböző utorrent verzióval és az első fakkban van az az ABC kliens, tehát az én álláspontom szerint tutira ismeretlen is hozzájutott a passkeyhez és nekiállt szórakozni(vagy valami rosszakaró). A legelsőben ráadásul egy béta kliens van, azért mondjuk egy normális ember eleve nem használ bétát nagy oldalon(főleg, hogy többször is le volt írva). Ezt inkább csinálta valami bunkó, aki hozzájutott a passkeyhez, mint a trackerrel lenne a baj vagy…
április 21, 2012 at 13:26 du.
@akos
Ez az én profilomról készített screenshot amiről beszéltél?
április 21, 2012 at 13:29 du.
@Chamea
A fiókomat csak egyedül használtam és szerinted egy olyan nettel amivel a max letöltési sebesség 470kb/sec, azzal, hogy érhetném el az 1 mb/sec sebességet? És hogyan tudnám ezt tartani 2 napig egyfolytában?
április 21, 2012 at 14:09 du.
Akkor az előző táblázat az mi, amit akos beírt? Mi az a nem magyar IP cím az alsóban? Hm?
április 21, 2012 at 16:03 du.
@Csont_Juan:
lehet nem, ketten ugyanabban a stilusban reklamaltatok szinte egy idoben, elkepzelheto, hogy osszekevertelek a masikkal. webmaster kukac ncore pont cc -re irj es “megbeszeljuk”.