Ahogy várható volt a BREIN valóban megindította a peres eljárást a MiniNova ellen. Amint arról már beszámoltunk a BREIN azt szerette volna, hogy a MiniNovánál a keresőbe egy tartalomszűrőt építenek, ami a jogvédettnek minősített anyagot tartalmazó torrenteket szűrte volna ki. Emellett azt is követelték, hogy a torrentoldal vállalja a felelősséget a felhasználók által feltöltött anyagok törvénysértése miatt. A tulajdonosok – akik erről saját blogjukban írnak – bár sokáig vitatták ezeket a kérdéseket, a BREIN-nel végül nem tudtak megegyezni, mert véleményük szerint mindakét kérés a BREIN részéről helytelen és aránytalan.

Maga a MiniNova is elismerte, hogy az ügy biztosan el fog húzódni és jó pár évig fog tartani. Ügyvédjük Christiaan A. Alberdingk Thijm és VIta Zwaan. Christiaan neve egyébként már ismerős lehet többeknek, ő védte többek között a Kazaa fájlcserélő program szerzőit is egy perben, méghozzá sikeresen.

Állításuk szerint nagyon is komolyan veszik a pert, és szeretnék megvédeni a helyüket a BitTorrent világában. Azt is hozzátették, hogy a per végkimenetele igen fontos lehet olyan weboldalaknak is, mint a Google vagy a YouTube.

Ami viszont jó hír, a MiniNova népszerűsége mindezek ellenére töretlen. Tavaly novemberben lépték át a 3 milliárdos letöltési határt, majd kevesebb mint három hónappal később a 4 milliárdot. Most pedig a 5 milliárd torrent letöltést is túllépték. A forgalom jó részét egyébként a különböző TV show-k és sorozatok epizódjai teszik ki. A MiniNova erejét mutatja az is, hogy pár hete, amikor hardver gondok miatt offline volt az oldal, a több millió látogató a torrent éhségét más portálokon próbálta enyhíteni, ám azok közül pár nem is bírta a rohamot és összeomlott. Szerencsére a srácok hamar megoldották a gondokat, és azóta hiba nélkül üzemel az oldal.
(via mininova-blog)