Kicsit furcsán hangozhat ez a kérdés, főleg hogy az előző post-ban éppen a MiniNova jelentőségét és nagyságát is fejtegettem, na meg a Pirate Bay 2 éves “újraszületéséről” is az elmúlt napokban emlékeztünk meg. De arról is szó volt, hogy jönnek az új technológiák, lásd P4P is. Kutatók mostanában olyan megoldásokon dolgoznak, amik egy csapásra elavulttá, ósdivá tehetik a ma még népszerű bittorrent oldalakat. Az úgynevezett “decentralizált”, azaz központosítatlan fájlmegosztó hálózatok ötlete nem új, de nem is olyan nagyszerű, hiszen mint minden másnak, ennek is vannak hátrányai.

Bár, az egyre gyarapodó bittorrent oldalak látszólag szétszórják az embereket, a közösség jó része még mindig a régi, ismert, központi oldalakat használja, és pont ez lehet a BitTorrent gyenge pontja.

Jelenleg a felhasználók nagy részét mindösszesen három (top) bittorrent oldal szolgálja ki, és ami még rosszabb, a nyilvános torrent fájlok majd 50%-a Pirate Bay trackerét használja. Napról napra egyre több bittorrent felhasználó lesz, és ez az évek során csak egyre gyorsabb ütemben nő. És ami igen kellemetlen lehet, az az, amikor egy jelentős oldalnak problémái akadnak, és nem elérhető. Ennek hatására (dominó elv szerűen) gyakran a többi oldalnak is gondjaik akadnak a hirtelen megugró látogatószám hatására (ennek iskolapéldája a nemrégi MiniNovás ügy, amikor a Torrentz.com forgalma több mint 50%-kal emelkedett, egyes oldalak pedig egyáltalán nem bírták a terhelést).

Alternatívát jelent a DHT. A DHT-nak hála még akkor is kapcsolódsz a többi felhasználóhoz, akik ugyanazt a fájlt töltik le, ha a tracker nem is működik. (A DHT használata egyébként az Azureus nevű kliensben jelent meg először még 2005-ben, de nem ők találták ki, dht csupán az eMule-ban használt Kademlia protokoll leegyszerűsített változata.) Hogy ez működőképes, azt a Demonoid hosszú kényszerszünete alatt többen is megtapasztalták. A DHT egyik hátránya, hogy nem minden kliens támogatja, és pl. privát torrentoldalakon a torrent fájlokban le is van tiltva.

Helyettesíteni a BitTorrent oldalakat nem könnyű feladat. Hogyan keresel a torrentek között, ha nincs meg az a BitTorrent kereső engine, ami tárolja őket? Erre nyújt egy lehetséges megoldást a Cornell egyetem fejlesztése, a Cubit nevű Azerues plugin. A Cubit program lényege, hogy anélkül kereshetsz torrent fájlokat, hogy szükséged lenne hozzá egy központosított torrentoldalra. A keresés eredménye a többi peertől származik, akár csak a Kazaa-ban vagy a Limewire-ben. De ahogy minden új megoldásnak, ennek is vannak hátulütői.

Hátrány a moderáció hiánya. Ahogy a bittorrent népszerű lett, megjelentek a spamek, fake torrentek, vírusok és a spywarek is. De egy jól működő torrentoldalon (legyen ez publikus vagy privát oldal) vannak moderátorok, akik törlik a hibás, szennyezett torrenteket, amit gyakran a stúdiók, vagy jogvédők töltenek fel. (A torrentz.com egyik új fejlesztése pl. hogy azonnal látható egy torrentről, hogy megbízható forrásból származik vagy nem.) Így a Cubit egyelőre még nem képes helyettesíteni az oldalakat.

A Tribler egy másik megoldás, valamennyivel előrébb jár, mint a Cubit, ugyanis tartalmaz moderációt és spam szűrést is. A Tribler lényegében egy “közösségi” BitTorrent kliens, tehát nagyon web2-es, nagyon trendi. A Tribler-rel a felhasználók kereshetnek, és meg is oszthatják a saját tartalmukat. A Tribler ereje a közösségben lehet.

(via torrentfreak, newteevee)