A Nemzeti Hírközlési Hatóság piacfelügyeleti vizsgálatot indított 2008. december 22-i bejelentésük alapján, melynek elsőfokú eredménye máris megérkezett postaládájukba – tette közzé az Elite Hub.

A UPC P2P-korlátozása “hálózatkezelési rendszere” előfizetők ezreinek életét keseríti már jó ideje. Talán előrelépést jelenthet a szolgáltatók és fájlcserélők macska-egér harcában, hogy a NHH-t nem igazán győzte meg a UPC által folyton szajkózott P2P=nagy letöltők=maga a gonosz érvelés, és talán végre nem hagyja annyiban a dolgot.

A mostani határozatból kiderül, hogy az NHH szerint a szolgáltatás bizonyos minőségi jellemzői (ilyen plédául a sávszélesség is) korlátozhatók ugyan, de csakis előre meghatározott esetekben, többek közt szerződésszegés esetén, ha a felhasználó a hálózat működését veszélyezteti, és akkor is csak a felhasználó egyidejű értesítésével. A feltételekről a UPC az általános szerződési feltételeiben szinte semmilyen információt közölt, csak annyit, hogy egy “hálózatkezelő rendszer” a fájlcserélő alkalmazások használatát valamilyen ismeretlen mértékben hátrányosan megkülönbözteti, és erről a korlátozásról a felhasználókat egyáltalán nem értesítette, emellett az sem derül ki, hogy a P2P alkalmazások használata milyen alapon minősülne szerződésszegésnek.

A határozat kimondja (első oldal), hogy a UPC a szolgáltatást csak a jogszabályban meghatározott esetekben és az előfizető egyidejű értesítésével korlátozhatja, továbbá hogy az ÁSZF-et úgy kell átalakítania, hogy az internet-használatra vonatkozó feltételek abban áttekinthetően és ellentmondástól mentesen megjelenjenek, különösen kitérve a p2p alkalmazások igénybevételének sajátosságaira.

A határozat teljes szövege PDF formátumban is elérhető az Elite Hub oldalán: 4242.hu