Talán emlékezünk még Jamie Rasset ügyére, akit 2 millió dollár büntetéssel súlytott a bíróság 24 dal letöltéséért. Hát a Föld azóta sem szűnt meg forogni, így a RIAA is tovább szedi a vérmesebbnél vérmesebb áldozatait. Ezúttal egy diáknak kell megfizetnie “iszonyatos” bűneiért.

Joel Tenenbaum elveszítette a RIAA elleni, 30 dal megosztása miatt zajló perét, így 22,500 dollár büntetéssel távozhatott a tárgyalóteremből. Na de zeneszámonként! Az összesen 675,000 dollárt így élete végéig fizetheti a kis mázlista.

A bostoni diák elismerte a 30 dal letöltését és megosztását a KaZaa nevű programmal, mely még 2004-ben történt, ezzel akár 4,5 millió dollárig terjedő pénzbüntetés lehetőségével kellett szembenéznie (szerzői jogsértésenként $150, 000). A tárgyalás egy hétig tartott, és szándékos szerzői jogsértés címén sikerült a bíróságnak a 675,000-es összeget kiszabnia.

A dolog érdekessége azonban most jön. Kezdettől fogva egyértelmű volt a srác bűnössége (mi van?!), csupán a büntetés mértékét kellett megállapítani. Hiszen Joel bevallotta, hogy letöltötte és megosztotta a 30 dalt, ugyanakkor azzal védekezett volna, hogy ez magéncélú letöltésnek minősül. Nancy Gernter bíró azonban a tárgyalás előtt néhány órával (!) – a lemez kiadók kérésére (!) – úgy döntött, hogy Tenenbaumnak nincs joga ezzel védekezni, mivel erre nincsenek tárgyi bizonyítékok.

A védőügyvéd, Charles Nesson professzor és ügyvédbojtárjai így legyőzötten távoztak még a tárgyalás kezdete előtt. A helyzet az, hogy ez a védelem kétségkívül rendhagyó jogi csapat volt, így könnyedén bedarálta volna a kiadókat ebben az ügyben, győztesként távozva egy tisztességes tárgyalás után.

A RIAA most nagyon örülhet magának, hiszen több mint egy millió dollárt sikerült elköltenie csak erre az egy esetre, hogy példát statuáljanak a minden nap letöltő emberek számára. Hogy az ítéletnek lesz-e valamilyen hatása azon kívül, hogy tönkretette egy diák életét és néhány millió zenerajongót eltántorított a zenehallgatástól, azt majd az idő eldönti.

(via torrenfreak, arstechnika)