Az országban elsőként szabtak ki börtönbüntetést – 90 napot, ami pénzbírság befizetésével is helyettesíthető – fájlmegosztó tevékenység miatt. Az ügytől azt várják, hogy ezzel majd példát tudnak statuálni. A névtelen felhasználót egyébként a RIAA helyi megfelelője jelentette fel, jogosulatlan anyagok feltöltése miatt.

Joao Teixeira, az EMI helyi vezetője azt nyilatkozta, hogy az ítélet jelzés értékű és reméli, nem csak elgondolkoztathatja majd a portugál fájlcserélőket, hanem el is riaszthatja őket. A büntetés mértékével elégedett volt, azonban a francia mintára ő is helyeselné, hogy ha lenne lehetőségük az ilyen felhasználók internet hozzáférésnek blokkolására. Szerinte az emberek a mostani ítéletig nem voltak tisztában azzal, hogy amit tettek, és tesznek az illegális. Talán ettől az ítélettől azt várják, hogy majd visszaszorítják vele a kalózkodást?

Paulo Santos, a Fevip nevű portugál szervezet vezetője elmondta, hogy az országban jelenleg még több mint 100 per folyik a szerzői jog által védett műveket vagy azok illegális kópiáit le-, illetve feltöltő fájlcserélők ellen.

Néhány éve még több mint 2000 DVD- és videokölcsönző volt egész Portugáliában, ma már alig 700 van – teszik hozzá. De, hogy ez mind a fájlcserélők bűne lenne, azt kétlem. Nem számolnak azzal, hogy bejöttek az új technológiák, nem csak DVD létezik már, illetve egyre népszerűbbek az amerikai sorozatok, így már nem a DVD kölcsönzés az egyetlen ilyen fajta szórakozás forrása. Arról nem is beszélve, hogy a BluRay minden országba kezd lassan beszivárogni, így a gyári műsoros DVD-k ára csökken. Az emberek inkább megvesznek egy DVD-t kétszeres áron, mint hogy egy hétre kikölcsönözzék.

(via sg.hu, torrentfreak)