Íme egy újabb hírcsokor a még üzemelő és minket nagy szeretettel kiszolgáló trackerekről. A lista természetesen most sem teljes, úgyhogy ne habozzatok további érdekességgel szolgálni.

  • Az első és legérdekesebb talán, hogy az nCore emailgyűjtő akcióba kezdett. Na nem szó szerint talán, arról van csak szó, hogy bárki szerezhet meghívót egy rövid ideig. (Ennek oka a tulajdonos váltás – lehet ő kevesli a majdnem 240 ezer felhasználót?) Pontosabban ajánlani lehet embereket, akikből a staff majd valami alapján válogat és lesz, aki kap meghívót, lesz, aki nem. Tulajdonképpen tehát ajánlásról van szó, ami egy erre a célra készített emailcímmel még meg is érheti a “fáradozást”.
  • Beloadon Húsvéti Tojásfestés! című játékkal próbálják megteremteni az ünnepi hangulatot a le – feltöltők között. A feladat egyszerű: 2 vagy 3 képet kell beküldeni  – gondolom festett tojásról, bár ezt nem írják -, amiken a Beload feliratnak is szerepelnie kell, na de nem odaszerkesztve, hanem nyilván festve. Aki minden feltételnek megfelel, 20Gb (szerintünk az gigabájt akar lenni) feltöltéssel lehet gazdagabb. A játék április 8-ig tart.
  • Ztrackeren freeleech van a húsvéti ünnepek alkalmából – bár ez valószínűleg több torrent oldalon is előfordul még. Siessetek azonban a betárazással, mert csak 3 napig és 9 óráig van esélyetek “büntetlenül” töltögetni. Ezen kívül elsején volt egy kis adatbázis szerkesztés, amely fennakadásokat okozott az oldalon, de másnapra javították is. Reméljük, nem csak bolondok napi tréfáról volt szó.
  • A Newinsane felhasználói biztos pánikrohamot kaptak az elmúlt pár napban, de a hírek szerint nincs ok félelemre. Nagy “botrányt” kavart ugyanis – az április 4-i közlemény szerint legalábbis -, hogy szavazásra bocsátotta az oldal további működésének megszüntetését. Azaz, arra voltak kíváncsiak, vajon hogyan viszonyulnak az emberek az oldal esetleges megszűnéséhez, de ezért most elnézést kérnek. Egyúttal megnyugtatnak mindenkit, hogy az oldalon nincs vírus, de azért a biztonság kedvéért eltávolították a google reklámokat. Húsvét alkalmából pedig egy meglepi akcióval készülnek a srácok vasárnapra.
  • HDEvo-n tavasz alkalmából március közepe óta szintén freeleech van.
  • BitHUmen legutóbbi híre már pár hetes ugyan, de azért jó tudni: március 9-én minden felhasználó cookie-ját megváltoztatták. Így akit az RSS miatt érint a dolog, megkérnek, hogy újra adja meg a cookie-ját.
  • Nem marad ki a freeleechből hazánk legnagyobb sorozatos oldala, a TvStore sem, április 9-ig arányrombolás nélkül tudunk letölteni a trackerről.

Frissítés: 

  • Minő meglepetés, a Bithorlo-n is húsvét van, melynek alkalmából az oldalon itt-ott elrejtett tojásokra kattintva krediteket kaphatunk. Egy nap alatt maximum 50 kreditet gyűjthetünk.  A tojásfestős játék itt is megy, maximum 2 tojással lehet nevezni április 9-ig. Ezen kívül természetesen freeleech is van, illetve a karaoke verseny is tart még április 9-ig. (Ezúton kérünk elnézést mindazoktól, akik erről esetleg lemaradtak volna, ha nem sikerül meghívót kapnunk és beszámolnunk az oldal új híreiről.)
  • Gondban a Xider és a Gigatorrents, úgy látszik, vannak még olyan torrent oldalak, ahol nem figyelnek oda kellőképpen a magasabb rangú emberek belépésének azonosítására. A szokásos történet zajlik valószínűleg: valaki hozzáfért egy admin felhasználó fiókjához, megy a user bannolás / warnolás, illetve a hamis PM-ek küldözgetése.