Az angol Nature folyóiratban közölt tanulmány szerint az emberek kisgyermekkorban önzőek, de 7-8 éves korukban lelkesen osztoznak társaikkal akkor is, ha nem muszáj. A svájci tudósok szerint ez a nagyon gyors változás nem lehet kizárólag társadalmi hatás, hanem a géneknek is szerepük van ebben.

Természetesen a kísérletben nem BitTorrenttel, hanem édességekkel vizsgálták az emberpalánták viselkedését. Különböző korcsoportok vizsgálata során azt figyelték meg, hogy a 3-4 évesek mindent maguknak akartak megtartani, de a 7-8 éves tesztalanyok legtöbbször arra törekedtek, hogy igazságosan megosszák másokkal, annak ellenére, hogy ezzel saját maguk kevesebb cukorkát kaptak.

Ez a kutatás lehet a kulcs ahhoz, hogy hogyan képesek nem rokon emberek nagy csoportban együttműködni. A cikk nem említi meg konkrétan a fájlcserét, de ott is hasonló folyamat játszódik le. Arra is kitér, hogy senki nem szereti az élősködőket: a gyerekek csak vonakodva adtak sokkal több cukorkát másnak, mint amennyit ők maguk kaptak.

Forrás: P2P Blog