Véleményem szerint alapvetően két osztályba sorolhatóak a torrentezők. Vannak, akiket érdekel a kliens extra funkció, és vannak azok, akiket ez abszolúte hidegen hagy, és a minimalizmust részesítik előnyben. Az uTorrent, úgy gondolom, most már elérte azt a fejlettségi szintet, ahol mindenkinek képes megfelelni.

Amikor jó pár évvel ezelőtt az uTorrentet felvásárolta a BitTorrent Inc., sokan megijedtek, hogy a remek kliens fejlesztése abbamarad, esetleg integrálják a hivatalos kliensbe, illetve más irányba mennek el, mint amit eddig a kliens képviselt. A felhasználók azonban nem pártoltak el a programtól, természetesen azért sem, mert a szoftver továbbra is hozta azt, amiért szerették. Gyors, egyszerű, kicsi, kevés erőforrással beéri, mégis robosztus. Így aztán a kliens már évek óta a torrenteztők egyik, ha nem “A” legnépszerűbb kliense, naponta 100 millióan használják világszerte.

utorrent_3_beta

Lássuk akkor az új verzió, a 3.0 béta legfontosabb újdonságait. Az új fejlesztés, amely most sem légből kapott, a készítők által létrehozott “Idea Bank” terméke, ahol a felhasználók új ötleteket dobhatnak be, illetve támogathatják azokat, amelynek elkészültére legjobban vágynak. A torrentek értékelése, és kommentelése az egyik legnépszerűbb ötlet volt az oldalon, nem véletlen tehát, hogy a fejlesztők ezt valósították meg.

A torrent hozzászólás lehetősége természetesen joggal veti fel azt a kérdést, nem-e egy újabb spam táptalaját készítettek el az uTorrentnél? A legtöbben azonban úgy gondolják, hogy nem, sőt ellenkezőleg, a torrentekhez írt hozzászólások és értékelések a felhasználók számára lehetnek hasznosak, hiszen így jobban el tudják dönteni, hogy az a torrent az-e, amit keresnek. Az 1-től 5 csillaggal való értékeléssel együtt egy jó információs bázist jelent a felhasználókra, akik így már gyorsan és könnyedén láthatják, hogy jó minőségű torrenttel van-e dolguk.

A másik jelentős újítás – ami már korábbi verziókban is megjelent – az a videóknál látható és tapasztalható preview lehetőség, azaz jobban mondva torrent streaming. A streaming immár fő alkotóeleme lett az új kliensnek, és lehetőséget ad arra, hogy a felhasználók még a teljes letöltés előtt bele tudjanak nézni a videókba, ezzel kiváltva a sample fájlokat.

Említést érdemel még az átszabott felhasználói felület (Simplified view), amely továbbra is a kevesebb több alapon néz ki, azaz nincs túlcsicsázva, célszerű és átlátható. A torrentek létrehozása és megosztása még talán soha nem volt ilyen egyszerű. A programban van egy kis ablak, ahova drag and drop módszerrel egyszerűen csak be kell húznunk a megosztani kívánt állományokat, a program pedig máris elkészíti a torrentfájlokat hozzá, és természetesen seedbe is áll. Azoknak pedig, akik még nem rendelkeznek torrent klienssel, olyan lehetőségük is van, hogy az uTorrent egy olyan verzióját töltik le, amely tartalmazza a megosztani kívánt állomány torrentjét.

Az új uTorrentet távolról is vezérelhetjük, akár a mobiltelefonunkról, vagy egy barátunk számítógépéről. De ha akarjuk, akár egy pendrive-on is hordozhatjuk, hiszen portable módja is van a kliensnek.

A felsorolt változások természetesen nem takarják mindazt a sok újdonságot, amit az új verzióba belepakoltak a fejlesztők, így akinek felkeltette az érdeklődését az új béta, mindenképpen töltse le, és próbálja ki.

Letöltés: