Nos kaptunk pár nem hivatalos információt, amelyet talán egy kicsit tisztábban engednek látni. Sok dologra ne számítsatok, elég nagy hírzárlat van, ami érthető, hiszen még van, aki szökésben is van.

A nevek nagyrészt ismerősek lehetnek, ezeket már a legtöbb médium megszellőztette: K. Gábor, K. Csaba, W. Norbert, I. Vyktoria, H. Ferenc (egy további gyanúsított neve nem tisztázott).

Frissítve: Kiderült a hatodik előzetesben lévő személy is, M. János igazságügyi szakértő, aki vélhetően igen szoros kapcsolatban állt a még szökésben lévő K. Balázzsal. A nagy novemberi warez razziánál ő volt az egyik szakértő. Az információk hivatalosan meg nem erősítettek, külső forrástól származnak.

A 43 gépet ismét megerősítették, ez korábban is hihetőnek tűnt a videóról is. Most annyival többet tudunk, hogy nem csak a szerverteremben voltak, hanem – nagyrészt – egy időben csaptak le a gyanúsítottak tartózkodási helyein is. Ahol természetesen az ott fellelhető további számítógépeket is lefoglalták. (Ez egyébként bevett szokása a hivatali szerveknek, ha jönnek, mindent visznek.) Így pl. K. Csabánál és H. Ferencnél is jártak, és az ott lévő több gépet elvitték – egyik esetben akár 5-6 szervert is.

Egy újabb személyt egyébként valószínűleg a holnapi napon behívnak kihallgatásra, ő sem ismeretlen a netezők előtt, B. Béla-ról van szó.

A vádak egyébként igen szerteágazóak, korábban már hallhattunk ugye a szerzői jogok megsértésről, de esélyes még bűnszervezet létesítése, és vezetése. Sőt egyes hangok szerint önbíráskodásról és további vádakról szólnak.

Annyi biztos, hogy a lefoglalt gépek között jó pár smswebes tartalom és hozzá tartozó spammer gép lehetett, hiszen érezhető, hogy kevesebb levélszemét árad az internetről a postaládákba. A torrentoldalak is megérezték a leszámolást, gyk. halottnak tekinthető az Independence, az InDeep, a BitMusic, a BitLove és ma már a Spiryt sem elérhető. A gyanúsítottak blogjai sem működnek már, bár azok közül pár még napokkal előbb ment.

Több médium is megpendítette, hogy “leszámolás” végzett a CFM-mel. Egyesek belső, volt vagy jelenlegi céges ember összeférhetetlenségét gyanítják, mások pedig a konkurenciát tartják a “tipp adónak”. Egy biztos, ez egy hosszan előkészített akció volt, amely rendkívül nagy hatékonysággal, és meglepő kegyetlenséggel csapott le.

Az információk pontosságáért nem vállalunk felelősséget, igyekszünk nem találgatni, és csak azt közölni, ami reális lehet.

Kapcsolódó cikkeink:

Itt pedig a CFM-es cikkek: http://asva.info/tag/cfm