Sokáig húztam-halasztottam, de azért nem bírtam ki, hogy ne írjak erről. Az egész blog frissítés tulajdonképpen azért lett volna, mert idén is akartunk indulni a GoldenBlogon, amin tavaly megmérettettük magunkat, és ha a webisztán nem írt volna olyan szépeket rólunk, talán én személy szerint lehet fel is adtam volna a blogolást egy időre.

Szóval nagy reményekkel vágtam bele az oldal design-jának csiszolásába, a füles menükkel, lekerített sarkokkal úgy éreztem, trendibb, és szebb lesz az oldal. Tanácskozás volt, valakinek elnyerte a tetszését a vérfrissítés az oldalon, van akinek nem. Az új szekcióknak is reméltem, hogy lesz hatása, a Boncasztal sorozat és a Széljegyzet még blogosabbá tette az oldalt, ugyanakkor a tracker infóval és a többi friss hírrel pedig tudunk szállítani tényeket és fontos információkat is naprakészen. A Twitter is egészen jól alakult, már 200-nál is többen voltak az Asva.info követői, mostanra pedig már a 250-et is átléptük. A Twitter azért volt számomra fontos, mert egyrészt hangsúlyozza, hogy a staff nyitott az új webes trendekre, másrészt tényleg iszonyat hasznos, ha van pár soros mondanivalónk, ott tudjuk gyorsan közölni.

Tehát már tűkön ülve várta a staff a Goldenblog 2009-et. Az utolsó napokra hagytuk a jelentkezést, mert még akkor is csiszolgatni akartuk az oldalt, és nem volt még egységes vélemény pár dologról. Beküldtük az oldal nevezését, és jeleztük hogy szívesen zsűriznénk idén is, megadtuk az oldal email címét is tehát. Vártuk már nagyon a listát, mint a messiást. Nehezen teltek a napok, de végre eljött az idő, kint volt a lista. Szinte ráugrottunk, és szemeztük, hogy kik az ellenfelek. Ám ekkor feltűnt egy nagyon rossz dolog, nem voltunk a listán. Ennyire gyengék lettünk volna?! Nem értettük, hogy miért estünk ki. E-mailben nem kaptunk semmilyen tájékoztatást, hogy miért nem kerültünk be az IT fogatba. Gondoltuk tehát, hogy majd megkérdezzük kommentben az oldalon, hogy mi lehetett a gond, talán átraktak minket is másik kategóriába.

Eltelt egy nap és semmi. Biztos elfoglaltak. Eltelt két nap, majd három, négy és nem jött válasz. Ekkor fogtam magam és twitterren megkérdeztem, hogy mégis mi történt, hátha ott méltatnak válaszra:

@goldenblog Asva.info nevezése nem lett elfogadva, vagy másik kategóriába került? o_O

Erre jött egy válasz:

@asvainfo hi, lehet ezen vitatkozni, de a fejlécetekben ti írjátok: “hírportál”. mi úgy véljük, az öndefiníció fontos dolog. Ezért töröltük.

Azt hittem, nem jól látok. Ideges voltam, ezért eleresztettem egy választ, de persze erre már nem jött reakció.

@goldenblog szó nem volt vitáról, csak kérdeztük. De akkor értjük. (amúgy nem, de mindegy…)

Napokig gondolkoztuk, hogy mégis mit jelenthet ez a mondat. Azért zártak ki, mert az oldal fejlécében ott van, hogy hírportál? És ha azt írom oda, hogy kutyatelep, akkor is kizárnak? Tavaly egy éve az oldalon sokkal kevesebb blog tartalom volt. Nem volt ott a széljegyzet, ami személyes témájú post és a Vélemény rovatban sem volt ennyi cikk. A Boncasztal is viszonylag új, és kimondottan szubjektív része az oldalnak. Az egyetlen, ami hírportálos, az kicsit a kinézet, de ezt már hadd mi döntsük el. Ezek kívül krix mondta meg a legjobbat, “ha már az öndefiníció annyira fontos a Goldenblognak, akkor miért nem hagyja, hogy úgy hívjuk a blogot, ahogy azt mi szeretnénk”. Sőt, utána néztünk a wikipediában a “blog” kifejezésnek, és bizony ott feketén fehéren le van írva, hogy arról, és olyan formában írhat az ember blogot, amiről akar. A Goldenblog éppen hogy sárba tiporta az oldal “öndefinícióját”, és véleményem szerint időt sem pazarolt arra, hogy átnézze az oldal tartalmát, és észbe kapjon, hogy ez itt bizony blog, sőt sokkal blogosabb, mint egy éve.

Ezen felül igazán jól esett volna egy korrekt tájékoztatás a részükről, hogy mégis miért lettünk eltanácsolva a versenytől, esetleg próbáljuk meg egy másik kategóriában, vagy irtsuk ki a fejlécből a “hírportál” szót, mert erre ugranak.  De nem tették, és itt gondoltam úgy, hogy akkor nekünk nincs szükségünk a Goldenblogra, és ha jövőre lesz, már most kijelenthetem, hogy az Asva.info nem fog indulni rajta. Persze, tudjuk, hogy ettől a Goldenblog nem fog összeomlani, de ezek után nem hiszem, hogy számunkra különösebb elismerést jelentene akár egy dobogós helyezés is.