Megmondtuk, hogy lesz még “boncasztalos” cikk. Egészen máig nem is foglalkoztam a Bithorlo Trackerrel, de egy kommentben felhívták rá a figyelmemet. Hogy bizony ott milyen jóság van, és miért nem írunk róla. Hát, majd most.

Az információ áramoltatásához a lehetőség persze eddig is adott volt, hiszen aki tagja az oldalnak, az bármikor egy emailben elküldhette volna a friss információkat a trackerről, és akkor kiraktuk volna.

Most én is utánanéztem az oldalnak. Első fájó pont nálam a regisztrációkor jött. Az oldal ellenőrző emailt nem küld, tehát akárki beregisztrálhat, még normális email cím sem kell (reg exp-en átmegy, aztán jó). Arra viszont már nem volt képes az engine, hogy beléptessen, pedig semmi nincs letiltva a böngészőben, más oldalaknál ez működött mindig.

Nosza, sikerült belépnem, megnézem a torrent kínálatot. Ekkor jött az első furcsaság:

Megtagadva
Ha nincs beállítva a netsebesség képed, akkor nem láthatod a torrenteket…

Jogos lenne, ha nem kért volna regisztrációkor direkt internet sebesség megadást (fel és letöltést). Bár ez szerintem felesleges, hiszen sokan több helyről seedelnek, otthonról is, kollégiumból vagy seedbox-ról.Tehát hiába állítottam be egyszer ezeket, után még egy képpel is igazolnom kell. (Bár ilyen képet mindenki tud gyártani magának.)

Miután sikeresen abszolváltam a második akadályt, végre megnézhettem (volna) a torrenteket. De ahogy a Letöltés fülre kattintottam, és görgettem le, már azt hittem soha nem érek el a torrent listához. Az oldal felső része tele van figyelmeztetésekkel, ajánlókkal, szabályzat részletekkel, és persze banner helyekkel. Ezekből jó pár nem ide való. Ha már van külön Szabályzat oldal, akkor oda írják a szabályokat, ne a torrent lista fölé. A torrent ajánló jópofa, máshol is látni ilyet, de kultúráltabb lenne, ha képek kisebbek lennének, mert így még nagy felbontáson is kitöltik a képernyő felét.  Az, hogy a Szabályzat részleteket, vagy jó tanácsokat három különböző színnel írják le, már csak a szemnek fáj. A szép nagy zöld, 3 soros figyelmeztetés pedig elég makacs, az összes oldalon megtalálható.

Apropó szem és fájdalom. Azt hiszem a Bithorlo Tracker vezet az egy oldalon legtöbb mozgó gif/swf kihelyezésében.  Csillog a tallér, forog oldalra az “Okés” vagy “No”  jelzés, lefele meg a kérdőjel, ami a moderátor által nem ellenőrzött torrenteket jelzi. Felette meg izegnek, mozognak a bannerek. Nem szép, na!

A kategória ikonok legalább egyediek, de semmiképpen nem egységesek (a hátterükön kívül), nehezen olvasható rajtuk a szöveg. A status-bar-on szintén több gif kapott helyet, ezek legalább nem mozognak, cserébe nem túl szépek (fehér körvonal mindenhol látszik), és nem illenek egymással össze.

Az jó dolog, ha a torrenteknél bőséges leírás van, de azért nem szerencsés átlendülni a másik oldalra. Egyik-másik torrent adatlapja már-már megszégyeníti a Letöltés oldal hosszúságát. Borító, 5 screenshot, Sample “AKA” YouTube trailer, meg néha egy-egy hatalmas méretű gif, ami figyelmezteti a usert, hogy seedelni sem árt. Még egyszer leírom, hogy ezek JÓ dolgok, csak normálisabb formában érdemes tálalni. A képek lehetnének kisebbek, de akár elég egy-egy link is. A YouTube trailerre sem mindenki kíváncsi, így jobb lenne, ha alapértelmezetten nem mutatná az oldal, és opcióként aki akarja, az megnézheti.

Pár screenshot:

Letöltések Torrent részletek

A torrent listánál a Feltöltő sorban ergo tök feleslegesen szerepel az “Ismeretlen” szó, maximum vakításra van, ha rámegyünk a torrent adatlapjára, akkor ott az oldal egyes esetekben megjeleníti, hogy ki töltötte fel a torrentet.

Hogy miért nem “jók” az ilyen hatalmas oldalak? Borzasztóan lassítják a böngészést. A Bithorlo browse.php-ja közel 2 MB-ot tölt le, és 16.2 másodperc alatt töltődött be. Összehasonlításképpen, a bH-n ugyanez az oldal 54k és 1.6 másodpercbe telt. (megjegyzés: Filelist style volt használatban, nyilván egy bonyolultabb skin-nel ez több lenne, de a Bithorlon még a lehetőség sincs arra, hogy skint cseréljünk.) A PirateDay-en ahol egy elég látványos skin van, és szintén van ajánló ill. banner, a browse.php letöltése 6.69 másodperc volt, és 800k adat-ot emésztett fel.  A DS-en a Letöltés oldal 3.8 másodperc és 385k volt. Ezekkel csak arra akarok rávilágítani, hogy lehet látványos oldalt készíteni úgy is, hogy az egy kisebb sávszélességen is élvezhető.

Az oldalon egyébként megdöbbentően sok torrent van fent, 17,941 ez tényleg szép, kár, hogy a majd 1200 oldalból már a 770-ik oldalon elkezdődnek a seeder nélküli torrentek. (Seederek alapján rendezve, ma 13:22-kor a 768-oldaltól 1192-ig már csak seeder nélküli torrentek találhatóak.)

Kis számolás után kiderül, hogy a Főoldalon hirdetett 17909 torrentből közel 35% halott, nincs seeder. Tehát az aktív torrentek száma 11479. De ez még mindig jó eredménynek számít. Bár ha kicsit viszonyítunk, (és ezért most tuti megköveznek már megint) a bH 20 ezerrel kevesebb felhasználója alig 2 ezerrel kevesebb aktív torrentet produkál.  Letöltési sebességben pedig még rá is ver az oldalra, annak ellenére, hogy ott freeleech van.

Feltöltésnél elég kényelmetlen, hogy minden egyes alkalommal el kell fogadni a feltételeket, és csak utána mehetünk tovább – bár lehet hogy ez csak a feltöltői szint alatt van. Ezeken az oldalakon is az ismert 3-4 színű figyelmeztetések, és extra nagy betűk uralkodnak. Olyan érzést kelt az emberben ez, mintha hülyének néznék a felhasználókat, de legalábbis figyelemzavarosnak, nehéz felfogásúnak.

A felhasználói profil több részre szedése (Info oldal, Egyéni beállítások, Fórum beállítások, stb.) jó ötlet, átláthatóbbá teszi a felületet.

SMS támogatás a Bithorlo-n is van, és szerencsére agyon azért nem reklámozzák – még a menüből is hiányzik – , a főoldal közepe táján van nagyobb kép, ami felhívja erre a figyelmünket.  Azért érdekességek itt is vannak az SMS támogatás körül.

Sok oldallal ellentétben a mi sms-rendszerünk teljesen hivatalos és adózunk utána!

Ez bizony szép dolog, de sok bizonyíték nem lehet rá, a felhasználók szemszögéből ugyanolyan, mint máshol, elküldik a több száz forintos SMS-eket és valamennyi leesik a tracker tulajnak, többi meg a szolgáltatónak – mellesleg leginkább a szolgáltató tud ebből adózni. Azt, hogy a tracker tulaj hogyan írja le az adóbejelentésében az SMS-ből befolyt összeget, számomra rejtély.

A Bithorlon egyébként elég nagy szigor uralkodik, aki 0.7 alá megy, azt bizony figyelmezteti a tracker, “hogy vigyázzon és seedeljen, mert 0.500-nél automatikusan tiltja az oldal“. Ez elég esztelenség, hiszen lehetetlen, hogy egy trackeren mindenki 0.5, pláne 0.7 feletti arányt tartson. Kicsit jobban is átgondolhatták volna ezt rendszert a staff-nál.  Maximum az SMS támogatást ösztönzi ez a szabály, és az bizony nem jó dolog.

Tehát a lényeg, hogy ilyen komoly számoktól, én komolyabb oldalt vártam. Kevesebb szín, kevesebb figyelmeztetés, átláthatóbb és gyorsabb működés. De ez csak az én egyéni véleményem.

Az viszont furcsa, hogy amit közölni akar a felhasználókkal a staff, az rendesen ki van emelve, nagy- és szép, színes betűkkel van írva. Az oldal alján viszont elég kicsivel szerepelnek a következőek, vajon miért?

Az üzemeltető sem anyagi sem erkölcsi felelősséget nem vállal a szolgáltatás segítségével közzétett, a felhasználók által elhelyezett adatokért, képekért, szövegekért, sem más információhordozókért illetve azok származásáért, helyességéért vagy valóság tartalmáért.
AZ OLDAL ÜZEMELTETŐJE NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A FELHASZNÁLÓK FELTÖLTÉSEIÉRT ÉS BÁRMILYEN ILLEGÁLIS FELHASZNÁLÓI TEVÉKENYSÉGÉRT.
A felhasználók által felkerült tartalmakat az Üzemeltető az adatok nagy mennyisége miatt sem technikailag, sem emberileg nem képes kontrollálni. A szolgáltatás segítségével közölt adatok megbízhatóságával, hitelességével, minőségével kapcsolatban az Üzemeltető semmifajta kontrollt nem végez, így semmilyen értelemben nem vonható felelősségre az oldalon a Felhasználó által elhelyezett tartalmakból, információkból következő esetleges káresemények miatt.
[..]

Nos, ha eddig elolvastad, remélem ezt is el fogod:

  • Fel vagyok készülve az újabb támadásokra, de ezt akkor kérem, hogy személyem ellen intézzétek, ne globálisan az Asva.info-t szapuljátok.
  • Mielőtt megkapnám, hogy nem értek hozzá, és nem csináltam még trackert, nem tudom mi hogyan néz ki, elárulhatom, hogy korábban több, komolyabb magyar tracker fejlesztésében és fenntartásában is részt vettem. Ezek az oldalak még mindig működnek, és egyik sem az orrba – szájba tolt gif-ekről és 15 színű (tudom, túlzás) figyelmeztető szövegéről híres. Tehát tudom, nem egyszerű feladat, több embert kíván és mindig van rajta mit csiszolni. (Remélem ezért a postból pár tanácsot meg is fogadnak.)
  • Kéretik a “Miért pont ezt és nem mást?” hozzászólásokat is mellőzni, ezek törölve lesznek.
  • Igen, elképzelhető, hogy lesz még hasonló cikk, más trackerekről is.
  • Bármilyen építő jellegű kommentet szívesen várunk, ami a témához kapcsolódik, jöhetnek ellenvélemények is.
  • Nem, nem vagyunk adminok sehol.