A baj nem jár egyedül, szokták mondani. A legfrissebb hírek és tapasztalok szerint két jelentős magyar oldal (amelyek állandó tagjai a top magyar bittorrent összesítésnek) is leállt az elmúlt pár napban. Nézzük mit lehet tudni, és mit nem.
Sok információ egyelőre nem áll rendelkezésünkre, ahogy ilyenkor lenni szokott, az oldalak nem kötik a felhasználók orrára, hogy mi a gond. A kisebbik – hívjuk most egyszerűen kacsás – oldal már több napja áll, a felhasználóit nem tájékoztatta. Annyit sikerült már korábban kiderítenünk, hogy nem technikai jellegű a gond, ami hátráltatja az oldal működését. Ez az oldal, és a másik is részben külföldről működik, illetve működött.
Sokkal mélyebben érintette a hazai torrent közösségét a mai újabb leállás, amely egy jóval nagyobb felhasználói tábort és peerszámot megmozgató oldalt érintett. A BitTorrent oldal ma (hétfő) délután szűnt meg működni. Erről viszont ők rögtön tájékoztatták a felhasználókat, na nem túl bőbeszédűen, csak a tényeket, hogy nem megy a site. Később kezdett el kiszivárogni az a pletyka, információ – nevezzük bárminek, – hogy az utóbbi oldalnak is a jogvédőkkel gyűlt meg a bajuk valamilyen formában. Ezt mi sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk. Egyébként bővebb tájékoztatást az oldal holnap délutánra (majdnem pontosan a leállás után 24 órával) ígért.
Az még pluszban lehet rossz jel számunka, hogy a két oldal nemhogy két külön országból, hanem két külön kontinensről működött – ezidáig. Nincs más hátra, szorítsuk keresztbe az ujjainkat, és reménykedjünk, hogy több oldal nem tűnik el hirtelen a BitTorrent hazai egéről.
Frissítve: A kisebbik oldalt már sikerült helyrerázni, a másik még folyamatban van, elvileg “költöznek”.
január 25, 2011 at 16:56 du.
A Big(bug)torrent megint alkotott:
[16:53] [Válasz] @Tniel: Közbejött egy hiba, ami által sok felhasználó törlődött, javítás folyamatban! – Tracker jelenleg kikapcsolt állapotban van, azaz nem lehet tölteni! – Meghívó rendszer nem üzemel!
[b]Közbejött egy hiba, ami által sok felhasználó törlődött, javítás folyamatban! – Tracker jelenleg kikapcsolt állapotban van, azaz nem lehet tölteni! – Meghívó rendszer nem üzemel![/b]
Közbejött egy hiba, ami által sok felhasználó törlődött, javítás folyamatban! – Tracker jelenleg kikapcsolt állapotban van, azaz nem lehet tölteni! – Meghívó rendszer nem üzemel!
Ez az oldal….iverson szerintem el sem meri mondani, hogy valaha a névadóhoz köze volt.
Tiszta szégyenek vagytok. Adjátok fel. Ja, kell a pénz az ÁJFONRA