Megérkezett az első vendégbejegyzés, melyet remélem, szívesen fogadtok és elég jónak találjátok, hogy hosszasan diskurálhassunk a témáról.

Kezdjük talán a múlttal. Alapvetően elmondható, hogy a régi “szép” időkben kétfajta torrentoldal létezett finanszírozás szerint. Az egyik a (szinte) teljesen reklám- és támogatásmentes oldal, ahol időnként a fejlesztők vagy más támogatók hirdetései jelentek meg kis számban és ténylegesen csupán hálából. Ezek az oldalak régen is nagy tiszteletnek örvendtek, hiszen nem semmi önzetlenségről volt szó. Ezekben az időkben ráadásul még a vas is saját volt, ami szintén nem kis költséget jelentett.
A “másik” típus a netcigány oldal volt, sms-regisztrációval, tele reklámmal, hirdetéssel, spammel és még sorolhatnám. Nyilvánvalóan a kontraszt nem volt sosem akkora, mint ahogy azt felvázolom, viszont nagyságrendeket nézve igaz az állításom. Mára sokkal árnyaltabb a helyzet, de talán erre az egykori különbségre vezethető vissza az a mai látásmód, ami nagyon sok torrentezőre jellemző: amint megjelenik egy reklám, egy támogatási lehetőség, egy sms menüpont, azonnal ellenállásba ütközik az adott oldal.

Az oldalak költségei igen eltérőek lehetnek. Némely oldalaknak elég egy stabil szolgáltatónál egy szimpla vps (virtuális privát szerver), míg másoknak a terheltségük miatt egész szerverpark kell a normál működéshez. Halkan jegyzem meg, hogy optimalizálással és logikus felépítéssel elég szép eredményeket lehet elérni, de ez nem mindig elég. Egyéb költségekre is kell gondolni: domain fenntartás, itt-ott titkosításhoz tanusítványok, proxy, lefoglalás esetére elkülönített újraindulási költség, illetve ilyet hivatalosan nem mernék állítani, de előfordulnak seedszerver költségek is (nyilvánvalóan azért, hogy szabad linux disztribúciókat terjesszenek).

Tisztelendő és becsülendő mindazok áldozata, akik ennyi mindent saját zsebből fizetnek. Azonban miért lenne kevésbé tisztelendő azoké, akik mindezt “üzleti alapon” kitermeltetik az általuk működtetett oldalakon? Vegyük sorra a lehetőségeket, hogy valójában miről is van szó.
A stafftagok a felhasználók kívánságai és a mai (itthon igen kemény) elvárások szerint fejlesztik az oldalakat. Nem kevés időt, tehetséget, szaktudást, moderátori munkát áldoznak, cserébe nagyrészt türelmetlenséget, elégedetlenséget, write-only felhasználókat kapnak. Nagyon sokan ez alól kivételek, de az átlag ilyen. Ekkor még nem beszéltünk arról, hogy személyesen az üzemeltetők milyen esetleges jogi következményekkel és hercehurcával nézhetnek szembe. Magyar emberekre jellemző az önfeláldozás, sok esetben önzetlenség, de egyet ne feledjünk, “Életünket és vérünket” áldozzuk a királynőért! (de a pénzünket nem!). Kevés ember teheti azt meg, hogy teljesen önerőből fenntarthat egy oldalt, ez szokott a szűk keresztmetszet lenni. Minden más munkára ténylegesen lehet találni megfelelő embereket. Felvetődik a kérdés: miért ne termelje ki maga a fenntartott oldal a saját működéséhez szükséges anyagi feltételeket? Tapasztalatból beszélek, nem egyszerű, sőt inkább sokkal nehezebb, mint azt a legtöbben gondolnák.

Bannerek: talán az egyik legelterjedtebb mód a pénzhez jutáshoz, azonban hosszú távon nem mindig megbízható. Egy-egy hónapra lehet találni hirdetőt. Aztán vagy nincs elég kattintás, vagy megvolt a kellő kattintás és többre nincs szükség. Ez nyilván a banner árától, a hirdetés tartalmától és az adott oldalon ténylegesen jelenlevő felhasználóktól függ. Ettől a bizonytalanságtól eltekintve az egyik legnormálisabb megoldásnak tartom.

Hírlevelek, körüzenetek vagy sok esetben nevezhetjük spamnek is: kevés olyan oldal van, ahol regisztrációkor felhívják a figyelmet arra, hogy bizony-bizony a feltételek elfogadása esetén fognak jönni hirdetések privátban vagy e-mailen. Minősítésen alulinak tartom azokat az oldalakat, ahol ennek ellenére mégis kapunk kéretlen leveleket, egyszerűen nem korrekt. Egyéb esetben pedig használható opció lehet(ne).

Támogatás, sms: a tapasztalat az, hogy ellenszolgáltatás nélkül nagyságrendekkel kevesebb ezekből a bevétel. Erősen szubjektív dolog, de felfogásom szerint van, aki azért tud sokat letölteni, mert sokáig seedeli a torrentjeit, míg mások meg azért, mert dobtak egy sms-t és kaptak x GB feltöltést érte. Ha nem küld senki sms-t, akkor nem lehet fenntartani az oldalt, ha nem seedel senki sokáig, akkor az smst küldő hiába kap feltöltést, nem fog tudni mit letölteni. Oda akarok kilyukadni, hogy szerencsés esetben ez egy kölcsönösen hasznos helyzet lehet mindenkinek. Differenciát találhatunk a dologban, hiszen az online fizetési lehetőségeknél (PayPal és társai) csak egy viszonylag kisebb fix összeget és százalékot von el az üzemeltető, míg sms esetén nagyságrendileg az sms árának a fele jut el a torrentoldalhoz.

Egyéb lehetőségek: vannak olyan kapcsolt projektek, amikből kis befektetéssel lehet fedezni egy oldal működését. Egy nagyon egyszerű példát hozok fel, nem a legjobb talán, de csak hogy értsük, hogy mire gondolok. Például beállít az oldal vezetősége egy seedszervert, ami hosszú távon visszahozza a saját árát és ha jól csinálják kitermeli az oldal működtetéséhez szükséges mennyiségű pénzt is. Jogilag persze szerencsétlen, a seedszerver vélhető felhasználása miatt, de ki lehet találni ezer és egy más dolgot. Nagyon kevés példát lehet erre látni, de azért vannak próbálkozások és természetesen egy kis szerencse és tapasztalat is kell hozzá.
Minderre pedig azért van szükség, mert a mai magyar társadalom még nem érett meg rá, hogy a p2p valódi eszményében a tömeg szabályozza a letölthető tartalmakat. Kellenek a szabályok, kellenek a moderálások, kell a tartalom minőségi szűrése. Egyszerűen azért, mert az Istvánka relanzátorok korát éljük, mert csak egy nagyon elit százalék képes valóban felmérni, hogy mi az a minőség és mi az, ami cd-re kiírva az autónk visszapillantóját hivatott csak díszíteni. Remélem az fel sem merül kérdésként, hogy miért van szükség a minőségre.

Azt kellene megérteni, hogy nem a tartalomért fizetünk, hanem az oldalon végzett sok esetben minőségi munkáért. Félreértés ne essék, korántsem azt állítom, hogy éljen meg mindenki egy torrentoldalból, ez fel sem merül. Viszont igenis jól esik a jól végzett munka után azt látni, hogy cserébe nem nekem kell kifizetni az oldalt hosting költségeit, ráadásul még úgy is gondolták a felhasználók, hogy megvendégelnek egy sörre.

Valahogy így vélekedhet egy becsületes tulajdonos. Annak ellenére, hogy mindezt végiggondolja, egyáltalán nem biztos, hogy mindezt bevezeti, mert erősen tart a felhasználói reakcióktól. Persze van, ahol ez nem számít, nem akarom egyik oldalt sem védeni vagy támadni. Nagyon jól tudom, hogy sok helyen milyen célokat szolgálnak ezek az eszközök. Viszont arra erősen felhívom a figyelmet, hogy mielőtt valaki nagyon felháborodik egy újonnan bevezetett sms-támogatás vagy egyéb reklám, stb. miatt, kétszer gondolja végig, hogy ő mit kapott már az oldaltól és hogy mit adott cserébe. A torrentoldalaknak pedig azt tanácsolnám, hogy ahol van ilyen lehetőség, tudassák tételszerűen a felhasználókkal a bevételeiket és kiadásaikat (felejtsük el a “minden befolyt összeg az oldal fenntartására megy” szöveget), hátha nagyobb bizalommal járulnak hozzá a fenntartási költségeikhez.

A cikket írta: Gábor