Aki manapság olcsó DVD-t keres az interneten, az könnyen belefuthat oldalakba, amik pár nappal ezelőtt még működtek. Az eltűnések oka, hogy a magyar adó- és vámhatóság munkatársai a két, – talán – legnagyobb ezzel foglalkozó hazai vállalkozás első emberét, letartóztatták.

dvd

Az oldalak hirtelen nem elérhetőek, mintha csak a trackereket foglalták volna le.

Ezek a cégek az interneten keresztül értékesítettek olcsón üres adathordozókat (legyen az cd, dvd vagy blu-ray). Az adathordozókat az esetek többségében olyan országokból szerzeték be, ahol nem terhelte az árukat olyan magas jogdíj, mint itthon.

A két cég Szlovákiában volt bejegyezve, de vezetőik magyar állampolgárok voltak, így ezért csaphattak le rájuk a magyar hatóságok. A nyomozók erős gyanúja szerint a cégek nem fizettek áfát a behozott adathordozók után, körülbelül 250 millió forint értékben. Azoknak a cégeknek ugyanis, amelyek az interneten keresztül évente 35 ezer eurónál nagyobb forgalmat bonyolítanak le a hazai vásárlók irányában, áfafizetési kötelezettségük van.

A társaságok azért tudták ár alatt kínálni a dvd-t és a cd-t, mert nem fizettek utána áfát, és a bűvös Artisjus matrica sem volt ráragasztva, vagyis nem fizették be a jogvédőknek az üres adathordozók után járó extra költségeket.

Miért fizetünk díjat az üres adathordozók után? Magyarországon a zenékről és filmekről legálisan lehet másolatot készíteni (szoftverekről nem), az alkotók kártalanítását a CD-kre, DVD-kre, memóriakártyákra kirótt átalányjellegű díjakból oldják meg. -forrás: Artisjus

Nem valószínű, hogy teljesen megszűnne itthon az olcsó cd, dvd. A “lebukott” vállakozók helyére biztos annak olyanok, akik szívesen lépnének a hazai piacon. Esetleg kisebb tételben csinálnák, hogy ne legyen annyira feltűnő, vagy még undergroundabb lesz az egész. Amíg itthon ilyen áron lehet kapni adathordozókat, biztos lesznek olyanok, akik ezt a – jelentős – felvásárolói piacot megpróbálják meglovagolni. Bár a cd és lassan már a dvd is kimegy a divatból, az Artijus matrica már megtalálható az üres blu-ray adathordozókon – és ami a számomra a legbizarrabb – memóriakártyákon is.