Nem, nem a Pirate Bay-ről van szó, mert az nem a legidősebb, hanem valószínűleg a legnagyobb (és nem is csak a földön, hanem a galaxisban, igaz?). Az oldal amiről most beszélünk, az a FileSoup. Az angol gyökerekkel rendelkező fájlcsere oldalt 2003-ban alapították, és úgy látszik, nem fogja kihúzni az egy évtizedes kort.
Három éve, 2009-ben kezdődtek a problémák a FileSouppal, amikor is a két adminisztrátort letartoztatták. Bár tavaly már szabadon engedték őket, addigra a felhasználók – érthető okokból – elpártoltak az oldaltól. A BitTorrent világa gyorsan változik, ha egy oldal elesik, és nem képes hamar talpra állni, könyörtelenül elhagyják felhasználók és könnyen találnak másik új “kedvenc” tanyát. Ebből a pofonból a FileSoupank sem sikerült felállni.
Amikor 2003-ban a FileSoup megszületett, nem volt a színpadon a Pirate Bay és az IsoHunt sem. Viszont a történelemhez hozzátartozik, hogy mind a Pirate Bay, mind az IsoHunt, sőt még a Torrentz.com /eu is ugyanebben az évben indult el. Hat évig tehát a FileSoup botrányoktól és letartóztatásoktól mentes volt, azonban 2009-ben a site két adminisztrátorát, Snookered-t és TheGeeker-t letartóztatták egy összehangolt razziában a rendőrség és a FACT közreműködésével (A FACT az angol MPAA által támogatott kalózellenes csoport).
A házkutatási parancsot a tulajdonos ellen ismét csak szerzői jogvédelem alatt álló filmek megosztása miatt adták ki. Ez már csak azért is érdekes dolog, mivel a FileSoup évek – egész pontosan 2005 – óta nem is működik trackerként. Csupán metafájlokat (.torrent) tárol, amelyek külső anyagokra mutatnak, amelyek egyes esetekben jogvédett anyagokat is tartalmazhatnak. Az oldal tehát soha nem tárolt szerzői jogvédelem alatt álló adatot. További részletek a 2009-es esettel kapcsolatban erre: http://asva.info/tamadas-az-egyik-legregebbi-torrentoldal-ellen-2009-08.html
A több mint 1 millió tagból kevesen tértek vissza. Összehasonlítva a régi adatokkal, amikor is több mint 10 ezern látogatták a site-ot naponta, ez nem túl jó és bíztató. A Filesoup most ott tart, hogy törlik az adatokat, a domaint pedig eladják.
Utolsó hozzászólások