Felemás a helyzet Európában a 3 strike law esetében. De hogyan is jutottunk el idáig? Miként váltak üldözötté a felhasználók napjainkban, és miként váltak a szolgáltatók internetrendőrséggé?

Az utóbbi pár évben alaposan átrendeződtek a vonalak minden téren. A korábban igen népszerű, és központosított fájlmegosztók, mint például a DC nagyon sokat vesztettek a fényükből. Durvább bukást produkált a Napster, amelynek csillaga talán fényesebben csillogott, mint kellett volna. A jog- és érdekvédők összevont támadásait nem tudta túlélni, és bár azóta feltámadt hamvaiból, elenyésző az a felhasználó réteg, aki használja.
Talán a Napster földbedöngölése indította el a fejlesztőket egy másik irányba. Rájöttek, hogy a központosított rendszer nem jó megoldás, mert könnyen megbénítható. A BitTorrent szinte berobbant a piacra, és nem sokat tudtak tenni ellene. Voltak persze próbálkozások. Hamis megosztások, és a hálózatok és oldalak teleszemetelése. A privát oldalak megjelenése azonban már kiszűrte ezt, és garantálta a felhasználóknak, hogy csakis jó minőségű tartalmat töltenek le. A nyitott, publikus oldalakon is elindult egy ellenőrzési hullám, és vannak már olyan nagy oldalak, amelyek kizárólag ellenőrzött és megfelelő minőségű torrenteket tartalmaznak. A torrentz.com is például elsősorban megbízható RSS-ekből dolgozik. Ismert csapatok és oldalak munkáit ajánlja elsősorban a torrentezőknek. A VerTor-on pedig kifejezetten olyan torrentek vannak, amelyeket a staff átnézett.

A következő komoly lépés a másik oldalról a változó jogszabályok, és igen szigorú törvények voltak. Ilyen többek között a 3 strikes law, amelynek lényege, hogy ha a felhasználót 3 alkalommal rajtakapják, hogy jogsértő anyagot tölt le, felfüggeszthetik vagy akár teljesen meg is szüntethetik az internet-hozzáférését. Amikor erről hallottunk, még mindenki nevetett, hogy ez képtelenség, és nem lesz olyan ISP, aki ezt bevállalja. De mégis lett. Új-Zéland lett az első ország, ahol élesben törvénybe lépett a dolog, de Olaszországban és Franciaországban is várható, hogy hamarosan megjelenik. Írországban is elfogadták az elvet, és az egyik legnagyobb szolgáltatóval már meg is állapodtak a médiaóriások, hogy majd szépen küldik a renitens felhasználók listáját.

Szerencsére Európa nem egységes, Németországban nem támogatják az elvet, és nem is valószínű, hogy valaha sikerül ott életbe léptetni ezt a fajta rendelkezést. Hazánkban sem hallani egyelőre ilyen esetekről. A szolgáltatók vagy jelentős mértékben korlátozzák a p2p forgalmat a hálózaton (Nordtelekom, UPC), vagy az extrém felhasználókat adatforgalom után büntetősávra rakják (T-Online, Pannon, Vodafone). Az egységes szabályozás tehát még hiányzik, és nincs is egyértelmű törvény ezekre a dolgokra – a minimálisan elérhető sávszélességen kívül. Ez egyrészről jó, hiszen lehet védekezni, hogy jogtalanul korlátoznak, másrészről viszont a szolgáltatónak is nagyobb a szabadsága, és gyakorlatilag elég tág határok között tud a felhasználó forgalmába beavatkozni.

Örvendetes lenne, ha az “egységes szabályozás” kivételesen nem a szórakoztatóipar hatalmas médiavállalatainak az oldalán állna, hanem az otthoni, átlag emberek érdekeit védené.