A tegnapi napon ismét magyar BitTorrent oldalakat foglaltak le. Eddig két itthon üzemeltetett oldal elvitelét erősítették meg. Az elsődleges ok minden esetben – valószínűleg – egy Ákos album volt.

Még tegnap délelőtt kaptuk az információt a BitBarát staffjától, hogy az oldal szerverét gyakorlatilag előzetes figyelmeztetés nélkül elvitték a szerverteremből. Ha az oldal tulajdonosai nem akarnak újraindítást kérni a gépre – nyilván észrevették, hogy nem megy az oldal -, akkor még később szembesülnek a ténnyel: a gépet a (vélhetően a BRFK a ProArt feljelentése nyomán) lefoglalta.  Ma délelőttre pedig megkapták az indokot, egy (vagy több) Ákos album miatt kobozták el a gépet.

Közben kiderült az is, hogy egy másik tracker szerverét is elvitték, egész pontosan a Deathlordét. Az ő szerverük lefoglalásának indoka is ugyanaz volt, egy Ákos CD.

dl_off

Részlet a Deathlord facebook üzenőfaláról

Ahogy látható, a rendőrség mindig kész ugrani, ha arról van szó, hogy torrentoldalt kell lefoglalni, akár egy CD miatt is, de ne aggódjunk, a fizetős FTP-k és smswebek továbbra is egy láthatatlan erőtér által nyújtott teljes biztonságban üzemelnek békességben, áldásos tevékenységük mellett jelentős adóbevételt is termelve kis országunknak.

Frissítve:

Meg nem erősített információk szerint további oldalak is érintettek lehetnek az ügyben. Nem elérhető a fent említett trackeren kívül még a Z-Tracker, a BigTorrent és a Filetorrents.

Frissítve2:

Egyre több trackeren lesz tiltott anyag bármi, ami Ákoshoz köthető.

Frissítve3:

Hogy a torrent és a fájlcsere nem megállítható, azt bizonyítja, hogy pár órája a Pirate Bay-re is felkerült “az a bizonyos” Ákos album.

Frssítve4:

Megerősítette a BigTorrent, hogy az ő szerverüket is lefoglalták. Saját állításuk szerint biztonsági mentésük van (október 20.) és 2 héten belül újra menni fog az oldal.

Tisztelt Felhasználók !
Mint bizonyára hallottáttok, az oldal szerverét lefoglalták.
Újrakezdésig kitartásotokat kérjük.